BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
szennyvíz

Az édesvízforrásokról másként

A gazdasági növekedés korlátozásán túl az édesvízforrások hiánya több milliárd ember jólétét veszélyezteti.
2018.05.22., kedd 15:10

A világ sok részén már egyszerűen nem állnak rendelkezésre további hagyományos édesvízforrások a növekvő igények kielégítésére. A gazdasági növekedés korlátozásán túl az édesvízforrások hiánya több milliárd ember jólétét veszélyezteti a konfliktusok, a társadalmi elégedetlenség és a migráció gerjesztésével. A megoldás egyetlen módja a vízkészletek tervezésének és kezelésének radikális újragondolása, mégpedig úgy, hogy

a fő hangsúlyok a nem hagyományos vízforrások kreatív módon való hasznosítására kerüljenek.

Hatalmas potenciáljuk van a rendelkezésre álló, jelentős és növekvő számú nem hagyományos édesvízforrásoknak, kezdve a sótalanított tengervíztől az enyhén sós talajvizekig. Több mint száz országban 18 ezer sótalanító telep működik, és évente mintegy 32 milliárd köbméter édesvizet állítanak elő. Ez a mennyiség a Niagara-vízesés éves hozamának mintegy harmadát teszi ki.

A sótalanított víz mintegy 44 százalékát a Közel-Keleten és Észak-Afrikában állítják elő, és új telepek jönnek létre szerte Ázsiában, az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában. A sótalanító kapacitás világszerte 7-9 százalékkal nő évente.

Friss tanulmányok szerint a sótalanított vízzel való öntözés még mindig többe kerül a hagyományos édesvíz felhasználásához képest, azonban a költségei csökkennek. Néhány évtizeddel ezelőtt a sótalanított víz köbmétere több mint 5 dollár volt, ma kevesebb mint 50 cent.

A másik ígéretes édesvízforrásnak a köd számít.

Speciális kifeszített hálókkal be lehet gyűjteni a nedvességet a levegőből, a vízcseppek pedig egy tartályban vagy egy elosztó rendszerben gyűlnek össze.

Miután a köd igen gyakori még a száraz területeken is, a ködlecsapoló rendszerek a vidéki közösségek édesvízzel való ellátásában praktikus, költséghatékony megoldásnak számítanak.

Néhány ország már használja ezt a technológiát. A Zöld-foki-szigeteken egy négyzetméternyi ilyen gyűjtőrendszer csúcsszezonban akár napi 12 liter édesvizet tud előállítani. Eritreában egy 1600 négyzetméteres háló akár napi 12 ezer literes hozamra is képes. A világ legnagyobb ködgyűjtő rendszerét 2015-ben a marokkói hegyekben hozták létre, egy olyan területen, ahol kevés a vízforrás, de az év felében sokszor alakul ki köd a térségben.

Forrás: AFP

A köd lecsapolásának költsége 1-3 dollárra rúg egy köbméternyi vízre számítva. A költségek tovább csökkennek, ahogy a technológiához szükséges eszközök piaca bővül, és

egyre több vidéki település lakossága veszi át a rendszerek működtetését.

A mikroparcellás esővízgyűjtő rendszerek – amelyek lejtős területeket használnak fel a minél nagyobb vízhozam elérésére, és ahol a vizet ültetvénymedencék talajában hatékonyan „tárolják” – szintén hasznosak a száraz éghajlatú ökoszisztémák számára. Az ebben a megoldásban rejlő potenciált néhány közel-keleti és észak-afrikai projekt bizonyítja azzal, hogy az igen száraz területeken is biztosítani tudják a vegetáció növekedését.

Az édesvíz másik nem hagyományos forrása a városi területekről származó használt szürkevíz és szennyvíz. A biztonságos összegyűjtésükre, kezelésükre és vízként való újrahasználatukra vonatkozó mechanizmusokat már kipróbálták és megfelelően dokumentálták. Ezen megoldásoknál a szennyvízelvezetésre szigorú szabályozások vonatkoznak Észak-Amerikában, Észak-Európában és Japánban, amelyek az egész világ számára követendő példaként szolgálhatnak. Mindemellett a mélyen fekvő geológiai formációkban rejlő talajvizet is ki lehet aknázni.

Az utolsó – és különösen meglepő – potenciális opció a jéghegyek vontatása, ennek lehetőségét az Egyesült Arab Emírségek most vizsgálja. Miközben a kanadai olaj- és gáziparban rendszeresen vontatnak el jéghegyeket a kitermelő létesítmények védelmében, addig az Egyesült Arab Emírségek számára nem egyszerű feladvány, hogy

egy jéghegyet egy 10 ezer kilométeres, délre tartó vontatás során egyben megtartsanak.

Ha azonban figyelembe vesszük, hogy mennyi vizet rejt egy átlagos méretű jéghegy, akkor megéri fontolóra venni ezt a lehetőséget is.

A nem hagyományos vízforrásokban rejlő, reménykeltő potenciál ellenére ezeknek a megoldásoknak a lehetőségei továbbra sem esnek megfelelő szintű vizsgálat alá. Miközben a legtöbb vízhiányos ország szabályozza a sótalanított víz használatát, a politikai döntéshozóknak újra kell gondolniuk a beruházási stratégiákat, a vízkezelési intézkedéseket és az állami forrásokat, hogy a vízforrások teljes spektrumát számításba tudják venni.

A kormányzatoknak szakítaniuk kell azzal az idejétmúlt elképzeléssel, hogy a nem hagyományos vízforrások kiaknázása technikailag megoldhatatlan és túlzottan drága.

Törekedni kell ezen beruházások potenciális hasznának elemzésére, figyelembe véve a vízhiányból eredő gazdasági, szociális, környezeti és egészségügyi következmények költségeit.

Az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak hatodik célkitűzése arra vonatkozik, hogy mindenkinek biztosítani kell a tiszta vízhez és az alapvető köztisztasághoz való hozzáférést. Ha az államok nem használják ki a nem hagyományos vízforrásokat, akkor ennek a célnak az elérése olyan nehéz lesz, mint kősziklából vizet fakasztani, és ennek végzetes következménye lehet a vízhiányos régiók számára.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.