Egy barátság dilemmái

Amikor a pénzügyi év a vége felé közeledik, a luxemburgi adótanácsadók rendszerint kérnek egy időpontot az adóhatóságtól, amikor is az általuk kezelt ügyeket és azok adóhatásait megbeszélik a hivatal emberével. Konstruktív megbeszélés zajlik arról, hogy egy-egy tranzakciónak milyen adókövetkezményei vannak, mennyi adót fizessen az adott vállalkozás. A megbeszélés végén az adóhatóság ráteszi az elszámolásra a pecsétjét, és mindenki elégedetten távozik.

Körülbelül így működik tőlünk nyugatra egy adózóbarát adóhatóság – egy olyan, amelynek megteremtését már Magyarország is a zászlajára tűzte, és amelynek kommunikációja évek óta egyre komolyabban zajlik. Ez a törekvés tükröződik abban is, hogy minap a Pénzügyminisztérium egy speciális adózási téma kapcsán összehívta az adótanácsadói szakma jelentősebb képviselőit, megvitatni velük a szabályozás jövőbeni koncepcióját.

Tapasztalható az adózóbarát adópolitika megnyilvánulása már az adóperekben is: az adóhatóság láthatóan egyre kevésbé megy bele olyan adóperekbe vagy egyéb adóvitákba, amelyekben nem érzi erősnek a pozícióját.

És ebbe a folyamatba tartoznak a NAV elnökének azon kijelentései is, melyek szerint a jövőben már nem az adózók utólagos ellenőrzésére és büntetésére helyezik a hangsúlyt, hanem sokkal inkább arra, hogy kooperatív kapcsolatot alakítsanak ki velük, és segítsék őket abban, hogy adókötelezettségeiket minél pontosabban tudják teljesíteni.

És – ha őszintén megvalljuk – már ma is több jelét lehet látni annak, hogy jó irányba megy itthon az adópolitika.

Ugyan még mindig divatos azt mondani, hogy túl vagyunk adóztatva, de mindeközben nem árt tudatában lenni, hogy egy mai magyar vállalkozó lényegében 25 százalék adóteherrel ki tudja venni a vállalkozása által megtermelt jövedelmet. Nincs más olyan európai ország, ahol ezt ugyanilyen olcsón meg lehet úszni. Mindeközben két éve folyamatosan csökken a szociális hozzájárulási adó összege, és egyre kevésbé állja meg a helyét az olyan gondolkozás, mely szerint a munkaerőköltség tekintetében még mindig nagyon rosszul állunk.

Szintén könnyű pellengérre állítani azt a bürokráciát és adminisztrációt, amely az adókötelezettségek teljesítésével itthon együtt jár. Ami ugyan valóban sok energiát köt le, de tapasztalatok szerint nem többet, mint a más, hozzánk hasonló adókultúrával rendelkező országokban. Ráadásul a többletadminisztráció nálunk sokszor olyan, fejlett informatikai megoldások (így például pénztárgépek adóhatósághoz való bekötése, az EKÁER vagy akár a júliustól hatályba lépő online számlázási rendszer) szolgálatában áll, amelyek valóban alkalmasak az adókikerülés és adókijátszás kiszűrésére.

Büszkék lehetünk tehát az adórendszerünkre? Tényleg reális ezek után itthon egy adózóbarát adóhatóság koncepciója? Megteremthető Luxemburg Magyarországon? A válasz sajnos mindezek ellenére sem pozitív.

Továbbra is olyan országban élünk, ahol az ügyeskedés érték, ahol az adóelkerülés még mindig nemzeti sport. A hazai adómorál még messze a nyugat-európai szint alatt áll.

Olyan társadalomban élünk továbbá, ahol aki pandúr, az nem lehet egyszerre jó barát is. Ha meg esetleg jó barátként akar viselkedni, az nagyon gyanús. Nagyon nem segíti a barátkozást az állami intézményekbe, különösen az adóhatóságba vetett bizalom minimális szintje sem. És talán nem is kell messze mennünk, hogy megértsük, miért is ilyen alacsony a bizalom. Elég meghallgatni olyan adózókat, akik átestek az elmúlt években egy-egy, rosszindulatú adórevizor által vezetett adóhatósági ellenőrzésen. Akiknek többször négy-öt évet kellett várniuk arra, hogy adó-visszatérítés iránti kérelmüket az adóhatóság egyáltalán elbírálja. Vagy akár azon adózókat vagy adótanácsadókat, akik már olvastak prekoncepciótól és csúsztatásoktól hemzsegő adóhatósági jegyzőkönyvet. És a példák sorolhatók lennének tovább.

Nagyon sok rossz múltbeli tapasztalatot és berögzült rutint kell tehát az adóhatóságnak elfeledtetnie ahhoz, hogy elhitesse: értünk van, és nem ellenünk.

Ahhoz, hogy a vállalkozások többsége bizalmat szavazzon: egy adózóbarát adóhatóság koncepciója tényleg megteremthető. És mindehhez a hangzatos bejelentések vagy akár részintézkedések sora nem lesz elég. Mind a hatóságnak, mind pedig az adóhivatal nevében eljáró kollégáknak nagyon keményen meg kell küzdeniük azért, hogy hitelesek lehessenek. És mindeközben a társadalmi gondolkozásnak is át kell alakulnia: az egyszerű állampolgárnak el kell hinnie, hogy a megfizetett adóforintokért cserébe valós szolgáltatást, ellenértéket kap. Márpedig egy ilyen gondolkodás kialakulásához idő kell, nagyon hosszú idő.