BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Egyesült Államok

Helyi megoldások a kihívásokra

A mostani kedvező időpont arra, hogy a városi vezetők globális szereplőkké váljanak.
2018.06.08., péntek 19:25

A legnagyobb fejlett gazdaságok vezetői ma gyűlnek össze az éves G7-csúcstalálkozón, hogy megvitassák a világot érintő kihívásokat. A napirenden lévő legtöbb kérdés – kezdve a klímaváltozással és az egyenlőtlenséggel – nagy jelentőségű a városokban élők számára, akik a világ népességének 54 százalékát teszik ki. A helyi önkormányzatok mégsem lesznek képviselve semmilyen hivatalos szinten a G7-csúcson. Ez hiba, ugyanis ha meg akarjuk oldani a világ legnagyobb problémáit, akkor a városoknak szerepet kell kapniuk az erről folyó diskurzusban.

Történelmi visszatekintésben azt látni, hogy a váro­sok marginális szerepet töltöttek be a globális kérdések megvitatásában. Az Egyesült Államokban például a korai városokat korrupció és széthúzás jellemezte, a helyi politikához piszkos ügyek kapcsolódtak. A mostani városi központok azonban már erősebbek. A 21. századi városok eltökéltsége, hogy a saját érdekeiknek megfelelően fognak fellépni, 2017 végén egyértelművé vált, amikor több mint 50 amerikai polgármester kötelezettséget vállalt arra, hogy teljesíti a 2015-ös párizsi klímamegállapodás előírásait, amivel kihívást intéztek Donald Trump amerikai elnöknek a megállapodásból történő kilépésre vonatkozó döntése ellen.

A globális kihívások – kezdve a klímaváltozással és az egyenlőtlenségekkel – különösen nagy jelentőségűek a városokban élő emberek számára, akik a világ 54 százalékát teszik ki
Fotó: AFP/Pius Utomi Ekpei

Ezen a héten Montreal és a világ 10 ezer városának vezetői hasonló üzenetet juttatnak el a G7-eknek. Egy deklarációt mutatnak be, amely a találkozó fő témáival kapcsolatos városi önkormányzati álláspontokat tartalmazza, és arra sürgeti a kormányokat, hogy szorosabban működjenek együtt a helyi kormányzati partnerekkel. A G7-csúcs először kap ilyen követeléseket, ilyen formában. A cél az, hogy ez megszokott renddé váljon.

Bár nem kaptak helyet a G7 tárgyalóasztalainál, a világ megapoliszai közül sok város már azon dolgozik, hogy egy progresszívebb, inkluzívabb és fenntarthatóbb jövőt alakítson ki. A városi vezetők globális szinten ismertetik meg céljaikat, gyakran a nemzeti célkitűzésektől függetlenül. A kis- és közepes méretű városok is erősítik nemzetközi profiljukat. Az „okos” és „ellenálló” városi tervezésbe történő befektetésekkel a különböző helyi önkormányzatok – a franciaországi Bordeaux-tól a brazíliai Curitibáig – erősítik saját brandjüket, illetve szakembereket, beruházásokat és cégeket vonzanak magukhoz szerte a világból.

Jane Jacobs amerikai-kanadai író és városi aktivista szerint a városok a nemzeti jólét valódi motorjai. A városok az innováció, a kereskedelem révén erősítik a növekedést. Továbbá a városi szolgáltatások érhetők el az ott élők számára, mint egy állami segély.

Természetesen a jelenkor városai sok kihívással néznek szembe. Ahogy a városi területek növekednek, a városok vezetői rákényszerülnek arra, hogy megváltoztassák a tervezés módját. A szűkülő költségvetések mellett a városi önkormányzatok távolodnak a túlzottan bürokratikus megoldásoktól egy olyan modell felé, amelyben a vállalkozószellem minél erősebb érvényesülését bátorítják. Ahogy azt Rahm Emanuel chicagói polgármester megjegyezte májusban, ez sok város számára pozitív fejlemény, lehetővé teszi, hogy a mobilitás, a munka, a lakhatás, az energetika, az oktatás és az egészségügy jövőjének tesztelési területévé váljanak.

Rahm Emanuel New Yorkban azt mondta polgármestertársainak, hogy húsz év múlva fordulóponthoz fogunk érni:

A nemzetállam visszaszorulóban lesz, és a Szingapúr típusú városállamok lesznek a kulturális és gazdasági tevékenységek fő előmozdítói.

Természetesen nem minden város rendelkezik olyan erőforrásokkal, befolyással, mint Chicago vagy Szingapúr. Ám bármelyik város vezetője felismerheti annak fontosságát, hogy városa a változások frontvonalában legyen.

A nemzeti kormányok minden nagyobb kérdésben kudarcot vallanak a megoldások biztosításában, miközben a városi vezetők továbbra is élvezik a köz bizalmát. A Centre for Political Research at Sciences Po 2017-es felmérése szerint a francia felnőttek 64 százaléka úgy véli, hogy saját polgármestere keményebben dolgozik a mindennapos problémák megoldásán, mint a központi kormányzat. Semmi kétség, hogy sok más helyen is hasonlóan gondolkodnak.

A mostani kedvező időpont arra, hogy a városi vezetők globális szereplőkké váljanak. Amikor olyan csúcstalálkozókat tartanak a világ legsúlyosabb kihívásainak megvitatására, mint a mostani G7-csúcs, akkor azoknak is a tárgyalóasztalnál kell lenniük, akik a legközelebb vannak ezekhez a kihívásokhoz, és akiknek valószínűleg a legjobb elképzeléseik vannak arra, hogy miként lehet ezeket a problémákat megoldani.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org

 

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.