A jövő versenyképes Magyarországa

Bár a magyar gazdaság az utóbbi években gyorsan nőtt, egyértelmű jelek mutatnak arra, hogy a mostani növekedési modell középtávon erős korlátokba ütközik. E korlátok közül a humán erőforrás mennyisége és minősége a legnyilvánvalóbb akadály. Némi leegyszerűsítéssel: kevesen vagyunk, és egyre idősödünk, nem vagyunk eléggé egészségesek, s a képzettségünkkel is gondok vannak. A képzettségi problémák nem pusztán azt jelentik, hogy közülünk sokan nem eléggé iskolázottak, hanem azt is, hogy sokan nem képesek a felnőttkori tanulásra, a munkaerőpiac folyamatosan változó elvárásaihoz való rugalmas alkalmazkodásra.

Másként fogalmazva: a jövő versenyképes Magyarországát elsősorban a humán erőforrás fejlesztésére kell alapozni, vagyis a versenyképességi politikában az oktatásnak és az egészségügynek kell kiemelt szerepet kapnia. Márpedig e területek a rendszerváltás óta tipikusan háttérbe szorultak a költségvetési folyamatokat kísérő szakpolitikai alkudozások során. A versenyképesség javítását ösztönző csomagok eddig jellemzően egyrészt a makropénzügyi problémák rendezésére, másrészt a fizikai infrastruktúra javítására és az adórendszer reformjára koncentráltak. Jelentős fordulatra van tehát szükség részint a költségvetési területek forrásainak elosztásában, részint az egyes szakpolitikák konkrét intézkedéseiben is.

Az a napokban közzétett versenyképességi javaslatcsomag, amelyet a Magyar Nemzeti Bank dolgozott ki, alapvetően megfelel ezeknek a szakmai elvárásoknak.

A 180 pontból 21 a közoktatás reformjára vonatkozik, 16 pont a felsőoktatás javítására irányul, 22 pont az egészségügy modernizációját célozza, 13 pont aktív munkaerőpiaci és bérpolitikai eszközökkel, 6 pont pedig demográfiai ösztönzőkkel kísérli meg javítani a magyar gazdaság versenyképességét. Arányaiban ez azt jelenti, hogy a humán erőforrás fejlesztésére irányuló reformok teszik ki a versenyképességi javaslatcsomag 43 százalékát. Eközben nem kerültek ki a csomagból a magyar versenyképességi politika szokásos célterületei sem: 11 pont az állam hatékonyságának javítására irányul, 6 pont a foglalkoztatás emelését ösztönző adóreformot javasol, 12 pont a fizikai infrastruktúra javítását célozza, de a csomag 28 pontban integrálta a kis- és közepes vállalatok fejlesztésének stratégiáját is. A jegybank perspektívájából érthető a pénzügyi rendszer modernizációjának megkülönböztetett kezelése, miközben az energiapolitika, az exportstratégia, az innovációpolitika és az iparstratégia is első számú területek lettek. A csomag alkotóinak közpolitikai bölcsességét mutatja:

megpróbálják a humán erőforrások kiemelt kezelésére építő fordulatot úgy megvalósítani, hogy közben a versenyképességi politikák szokásos kedvezményezettjei se viszonyuljanak negatívan a változásokhoz.

Az ördög persze a részletekben rejlik, azaz a konkrétan bekövetkező szakpolitikai intézkedések során fogjuk meglátni, mennyit sikerül teljesíteni a kívánt fordulatból. Fontos felismerés például, hogy az oktatási reformok alfája és ómegája az oktatói gárda, azaz kulcskérdés, hogy sikerül-e vonzóbbá tenni a pedagógus-életpályát, növelni a köz- és a felsőoktatási szakma presztízsét. A magántőke becsatornázása az oktatásba és az egészségügybe szintén logikus törekvés, kérdés azonban, hogy mennyire lehet sikeres akkor, amikor a szolgáltató ágazatokban a potenciális befektetők időnként olyan politikai jelzéseket kapnak, hogy befektetéseiket bizonytalanság övezi. A képességfejlesztés és a gyakorlati tudnivalók előtérbe helyezése az alsó tagozaton ugyancsak üdvözlendő és a sikeres nemzetközi oktatási reformoknak megfelelő szándék, ám eléggé különbözik attól, mint amit az elmúlt időszak centralizált közoktatásában tapasztalhattunk. Egy kritikai észrevételt pedig muszáj megtenni: a szegény családok öröklődő hátrányait nem igazán kezeli a csomag. Holott a humán erőforrás legnagyobb minőségi tartaléka, azaz a jövőbeli felzárkózás záloga ott bújhat meg.