A telt házas meccsek motiválják Babost

Hogy érzi magát ennyi zajos siker és rangos elismerés után?

Boldogan és motiváltan. A vb- és Grand Slam-győzelemmel is sikerült átszakítani egy gátat. Ez természetesen azt is jelenti, hogy nincs megállás, szeretnék, szeretnénk címeket védeni és szerezni, illetve újabb mérföldköveket elérni. Ilyen volt a világelsőség is, amit az év végére szerettem volna a magaménak tudni. Hihetetlen, hogy már júliusban sikerült. A díszpolgári cím is hatalmas megtiszteltetés, hiszen olyan – a saját területükön kimagasló – egyéniségeket díjaztak velem együtt, mint Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, ez pedig felemelő érzés.

A páros teljesen más műfaj, mint az egyes. Mikor van egyáltalán lehetősége a páros játékát fejleszteni?

Külön nem nagyon szoktunk készülni, az egyes játék elemeiből tevődik össze az ott elért siker is. A különbség annyi, hogy párosban olyan magabiztossággal lépek pályára, amilyet az egyéni mérkőzéseken nagyon ritkán érzek. Dolgozunk rajta, hogy ez megváltozzon.

Társa, a francia Kristina Mladenovic miben jobb, mint elődei?

Nagyon jól megértjük egymást a pályán és azon kívül is, ez a legfőbb különbség számomra más játékosokhoz képest. Amikor valamelyikünknek nem megy olyan jól a játék, a másik mindig képes újat előhúzni, kisegíteni, ez egy igazán egyedi kapcsolat.

Februárban azt mondta, szeretne a top 20 közelébe kerülni. Mi kell ahhoz, hogy az ember ne csak elérje az elitet, hanem ott is maradjon?

A top 20-as játékosok folyamatosan nagy nyomás alatt állnak, hiszen szinte minden versenyen egy-egy nagyobb eredményt kell védeniük. Ezt hosszú távon kevesen bírják el, szellemileg és fizikálisan is kőkemény kihívás. Most a 39. vagyok a világranglistán egyéniben, remélem, én is hamarosan ilyen játékos leszek.

Közelebb áll már ahhoz, hogy levetkőzze azt a – megfelelési kényszerből fakadó – mentális görcsösséget, amelyről korábban beszélt?

A mi sportágunk annyira pörgős, hogy akár mentális, akár fizikai okai vannak a fejlődés gátjának vagy a visszaesésnek, nincs időnk azon eleget dolgozni. A mi életünk jellemzően úgy épül fel, hogy utazunk, versenyzünk, edzünk, majd ugyanezt tesszük a következő helyszínen. Ráadásul, ha két fronton vagyok érdekelt, akkor nemhogy üres hetek, de még szabadnapok sem igazán adódnak. Azon vagyok, hogy a felszabadult játékomat és hozzáállásomat a párosból adaptálni tudjam az egyénibe.

A saját szurkolói a közösségi oldalakon egy ideje már mondogatják: egyéniben lehet, hogy már rég előrébb tartana, ha edzőt váltana. Thomas Drouet-hoz képest egy új tréner adhatna olyan új ingereket, amelyek által eredményesebb lehetne?

Az elmúlt évben javult a reflexem, magabiztosabb lett a mozgásom, és taktikailag is fejlődtem, tehát nincs okom váltani, nem is gondolkozom rajta. Bizalmi kapcsolat van köztünk, ami nekem rendkívül fontos. A felvetésre konkrétabban reflektálva: minden váltás új ingerekkel jár, de ettől még nem jelenti, hogy az jó.

Korábban azt nyilatkozta, a tenisz magányos játék. Mi az, amivel a pályán töltött idő alatt a legnehezebb megbirkózni?

Leginkább a sok utazás során egyedül töltött idő teszi magányossá a játékot. A pályán lenni általában öröm számomra, és ezen a téren különösen sokat várok az elkövetkezendő hetektől, tekintve, hogy a US Open a kedvenc Grand Slam-tornám.

Óriási sikert aratott a Roland Garroson viselt ruhája. Egyeztetnek a sportszergyártóval a tornák előtt?

Általában kikérik a véleményünket a FILA-nál, leginkább cipőkérdésben egyeztetünk sokat. Előfordul, hogy többször vissza kell küldeni egy új modellt, mire megtaláljuk közösen azt, ami a leginkább hozzásegíthet a jó játékhoz. Volt rá példa, hogy hatvan pici, beszámozott pöttyöt raktak a cipőre, hogy nevezzem meg, hol változtatnék.

Az átlag magyar teniszrajongónak a legtöbb játékos csak tévésztár. A sztárjátékosokkal milyen kapcsolatot ápol?

A teniszezők a maguk módján közösséget alkotnak, hiszen hasonló élményekben, impulzusokban, szabályrendszerben osztozunk, kölcsönösen tiszteljük egymást. Ám mindenkinek megvan a maga mókuskereke, amelyet nap mint nap hajt, és sajnos az irdatlan tempó mellett nehéz építeni a közösséget. Vannak extrovertált és introvertált játékosok is a mezőnyben, de azt fontos megjegyezni, hogy a legtöbb egyéni sportoló individualista, és ennek megfelelően viselkedik is, mert az adja a komfortzónáját.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható