Cégfelvásárlás – a jövő lehetősége

Használt autót venni kockázatos. Hát még céget! A hazai cégtulajdonosok nem igazán gondolkodnak sem cégeladásban, sem cégvásárlásban. Talán mert nem tartják „elegáns” megoldásnak.

Egy cégvásárlásnak a legnagyobb előnye az, hogy a vállalkozást nem az alapoktól kell összerakni.

Egy működő cégben nagyon sok olyan érték lehet, amelyet a nulláról kezdve csak évtizedek alatt, a vételár többszöröséért lehet megteremteni. Különösen a mai szakemberhiányos időkben ilyen érték lehet a komplett, összeszokott szakembergárda, de a komplex működő géppark és a szerteágazó piaci kapcsolatrendszer is ide sorolható. Ezekben az esetekben a vevő szeretné a megszerzett vállalkozást tovább üzemeltetni. Egy jól menő, stabil profitot hozó vállalkozás megvásárlása okosan kialkudott áron biztosan jó döntés.

De az is megesik, hogy a vevő nem a hosszú távú működtetés céljából vásárol meg egy céget. Például

a piacának a megszerzése mellett így számolja fel a konkurenciáját. Ilyenből nagyon sokat láttunk a rendszerváltás környékén.

Egy másik, hazánkban még ritka lehetőség a befektetési célú cégvásárlás. Napjainkban, amikor a hagyományos befektetések (például az értékpapírok) hozama jóval a korábbi szintek alatt mozog, az ingatlanpiacon pedig – a drasztikusan megemelkedett árak miatt – lassan irreálisan magas lesz a belépési korlát, sokkal jobb befektetés lehet vállalkozások megvétele, majd egy-másfél éves működtetési, reorganizálási periódus utáni értékesítése. A legnagyobb potenciál ebben a tekintetben a bajban lévő cégekben van.

Ha egy cég bajban van, az az esetek túlnyomó többségében a vezetés hibás döntéseinek következménye. Tehát a vásárlást követően más szemlélettel, másként gondolkodva, máshogy működve a vállalkozás reorganizációjával

rövid idő alatt egy látszólag értéktelen cég is több százmillió forintot érhet a profittermelő képességen felül.

Ilyen cégeket még jelentős számban lehet hazánkban találni, mert itthon a kis- és középvállalatok vezetőinek többsége „tévedhetetlen”. Azaz sem tanácsot, sem kritikát nem kér és nem fogad el. Ebből aztán egyenesen következik, hogy előbb-utóbb vakvágányra kerül ő maga és a cége is. Ilyenkor vagy feladja az elveit és – többnyire az utolsó utáni pillanatban – segítséget kér, vagy – hogy még mentse a menthetőt – már kényszerből, utolsó lehetőségként nyomott áron megszabadul a vállalkozástól.

Ezek között lehet ráakadni az igazi nagy fogásokra.

Igaz, ez nem az az ügylettípus, amelyhez bárki meg tudná szerezni a szükséges ismereteket akkor, ha nem kifejezetten ezzel foglalkozik. Ha ugyanis egy „tévedhetetlen” cégvezető megroggyant vállalkozását egy másik „tévedhetetlen” veszi át, abból nem sok jó sül ki.

Magyarországon az elmúlt tíz-tizenöt év alatt a vállalkozásokhoz kihelyezett kockázatitőke-befektetések (az állami és a Jeremie program hatására indult magánalapokon keresztül) eddig – tisztelet a kivétel(ek)nek – nem hoztak áttörést a létrejött tranzakciók viszonylag kis számát, profitabilitását véve alapul. Ennek a legfőbb oka az, hogy Magyarországon még nincs kultúrája ennek a tevékenységnek.

A magyarországi kockázati tőke többnyire induló, tevékenységükben újszerű startupokra fókuszál. Nincs igazán kialakult gyakorlat az üzletszerű, már jelentős múlttal rendelkező vállalkozásokba való befektetésre.

Ennek ellenére meggyőződésem, hogy hazánkban ez a konstrukció lesz az elkövetkező évek egyik legjobb hozamú befektetési formája, ahol a száz százalék feletti éves hozam sem ritkaság. A túlzottnak tűnő profittal szemben nem áll irreális kockázat – azaz szó sincs afféle „orosz rulettről”. Még az üzlet meg­kötése előtt jól felmérhető ugyanis, hogy hol vannak azok a neuralgikus pontok, amelyek helyretételével a cég visszazökkenhet a normális kerékvágásba. Innen már gyakorlatilag belátható a kockázat, kiszálláskor pedig csupán a profit mértéke a kérdés.