Miként lehet elkerülni egy kereskedelmi háborút?

Úgy tűnik, hogy Donald Trump amerikai elnöknek – szembeszegülve a józan ésszel, illetve a gazdasági és pénzügyi elitek véleményével – ínyére lenne, ha kereskedelmi háború törne ki. A legújabb kereskedelmi korlátozó intézkedése, amely 25 százalékos vámot vet ki mintegy 34 milliárd dollár értékű kínai importtermékre, július 6-án lépett életbe. Erre válaszul hasonló mértékű vámot vetett ki Kína az amerikai exportra. Trump további intézkedésekkel fenyeget Kína ellen, illetve az Európából érkező autóimportra is vámot vetne ki. Emellett továbbra is lehetséges, hogy kilépteti az Egyesült Államokat az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményből (NAFTA), ha Mexikó és Kanada nem egyezik abba bele, hogy az ő tetszése szerint módosítsák az egyezményt.

Trump protekcionizmusa alig segít annak a munkásosztálynak, amely elősegítette megválasztását.

Talán a csalódott kongresszusi republikánusok és az elégedetlen vállalatok tartják még mindig féken, amelyek más ügyekben támogatták őt. Azok azonban – például én is –, akik Trump kereskedelempolitikájáról korábban azt gondolták, hogy „amelyik kutya ugat, az nem harap”, most újra átgondolhatják, hogy ezek az intézkedések hova vezethetnek.

Mielőtt azonban elragadtatnának minket az ítéletnapi forgatókönyvek a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatban, át kell gondolnunk a többi ország mozgatórúgóit is.

Lehet, hogy Trump egy kereskedelmi háborút akar kirobbantani, de ezt egyedül nem tudja elérni. Egy kereskedelmi háborúhoz az is szükséges, hogy a többi gazdaság megtorló válaszintézkedéseket hozzon, és eszkalálják a kialakult helyzetet.

Vannak viszont nyomós érvek arra vonatkozólag, miért nem kellene így tenniük.

A megszokott forgatókönyv szerint megtorló kereskedelmi válaszintézkedéseket akkor hoznak az adott országok, amikor okuk van arra, hogy megemeljék az alacsonyabb vámszinteket. Erre példaként szolgálhatnak az 1930-as évek elejének eseményei, amikor a nagy gazdasági válság során sok országot magas munkanélküliség sújtott, illetve nem álltak számukra rendelkezésre megfelelő szakpolitikai eszközök. Az anticiklikus költségvetési politika akkor még nem jöhetett szóba – John Maynard Keynes Általános elmélete csak 1936-ban jelent meg –, miközben az aranystandardrendszer a monetáris politikát teljesen használhatatlanná tette.

Ebben a helyzetben a kereskedelmi protekcionizmusnak volt valamekkora értelme az egyes országok számára, mivel az a keresletet a külföldi árucikkekről átirányította a hazai termékekre, és így támogatta a hazai foglalkoztatást. (Természetesen minden országot egybevéve a protekcionizmusnak katasztrofális következményei voltak.)

A közgazdászok emellett egy másik szcenáriót is felvázolnak, amely arra fókuszál, miként hatnak a vámok a külkereskedelmi cserearányra. A kereskedelmi volumen korlátozásával egy nagy ország vagy régió a maga javára manipulálni tudja az árakat a világpiaci versenyben. Különösen az importvámokat lehet arra használni, hogy az importált termékek világpiaci árát lenyomják, miközben emelkedik a vámmal együtt értendő ár, és így az adott ország pénzügyminisztériuma zsebre rakhatja a vámbevételek közötti különbséget.

Egyik szcenáriónak sincs sok értelme jelenleg. Európa és Kína nem különösebben érdekelt importja világpiaci árának csökkentésében vagy az így keletkező bevételekben. A foglalkoztatási megfontolások sem jönnek komolyabban számításba. Miközben néhány eurózóna-tagállamban magas a munkanélküliség, nincsen semmi olyan, amit a protekcionizmussal szemben az expanzív fiskális vagy monetáris politika ne tudna jobban megvalósítani ezen országok számára.

Ha Európa, Kína és a többi kereskedelmi partner meg akarja torolni a Trump által bevezetett vámokat, akkor ezzel egyszerűen azt tennék, hogy csökkentik saját kereskedelmi hasznukat anélkül, hogy a protekcionizmus bármilyen előnyét learatnák.

Továbbá csak szívességet tennének az amerikai elnöknek azzal, hogy alapot adnának Trump azon kijelentéseinek, melyek szerint más országok tisztességtelen kereskedelmi politikát folytatnak az USA-val szemben.

Emellett ha Európa és Kína fenn akarják tartani a szabályalapú multilaterális kereskedelmi rendszert, ahogy azt állítják, akkor nem vehetik át Trump unilateralizmusát, és nem oldhatják meg maguk a kialakult a helyzetet. Ehelyett a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) kell fordulniuk, és meg kell várniuk annak formális jóváhagyását a válaszlépések bevezetéséhez, anélkül, hogy a kialakult helyzet gyors megoldásában bízhatnának, illetve abban, hogy Trump majd tiszteletben tartja a WTO döntését.

Egyszóval, az önérdekek és az elvi alapok önmérsékletre szólítanak fel, és semmilyen azonnali megtorló válaszlépést nem tanácsolnak.

Ez az az időszak, amikor Európának és Kínának önmérsékletet kell tanúsítania. Ellen kell állniuk annak, hogy egy kereskedelmi háborúba sodródjanak.

Azt kell mondaniuk Trumpnak:

Ön szabadon károkat okozhat a saját gazdaságának, mi azonban kitartunk azon politika mellett, amely a legjobban szolgálja az érdekeinket.

Ha a többi ország nem viszi túlzásba az amerikai vámokkal szembeni ellenlépéseket, akkor nem szükségszerű, hogy Trump protekcionizmusa olyan költségekbe kerüljön, mint azt sokan gondolják. A trumpi kereskedelempolitika intézkedései, illetve az arra adott válaszlépések által érintett külkereskedelem értéke már elérte a 100 milliárd dollárt, és ahogy azt Shawn Donnan, a Financial Times szerkesztője kiszámította, ez az összeg hamarosan meghaladhatja az ezermilliárd dollárt is, ami a nemzetközi kereskedelem hat százalékának felel meg. Ez hatalmas összeg, ám tartalmazza az amerikai intézkedésekre adott megtorló válaszlépéseket is. Nem szükségszerű azonban, hogy ez utóbbiak is bekövetkezzenek.

Még fontosabb, hogy a jövedelem és a jólét az igazán lényeges tényezők, nem önmagában a nemzetközi kereskedelem. Még ha a kereskedelem volumenére nagy hatással van is a kialakult helyzet, az aggregált gazdasági teljesítménynek nem kell jelentősen csökkennie.

Néhány európai légitársaság a Boeingot részesíti előnyben az Airbus helyett, miközben néhány amerikai légitársaság az Airbust preferálja a Boeinggal szemben. A kereskedelmi korlátozások talán teljes összeomlást idézhetnek elő a repülőgépek USA és Európa közötti nagy volumenű kereskedelmében. A gazdasági teljesítmény tekintetében azonban a teljes veszteség kicsi lenne, ha a két légitársaság a két gyártó termékeit egymással felcserélhetőnek tekintené.

Ezzel nem akarom azokat a költségeket kisebbíteni, amelyeket az egyes európai és kínai vállalatok vélhetően kénytelenek lesznek elkönyvelni, ha számukra az amerikai piac zártabb lesz. Ahogy azonban minden egyes exportőr cég új alternatív piacokat keres, új gazdasági lehetőségek nyílhatnak meg a hazai cégek előtt. Ahogy az amerikai külkereskedelem visszaesik, csökken a verseny az Egyesült Államokon belül, és az USA kevesebb konkurens vállalatot fog adni a világpiacnak.

A közgazdászok jellemzően fordított módon állnak a kérdéshez, amikor a szabadkereskedelem veszteseire történő fókuszálás ellen érvelnek, és nem helyeslik az exportoldali haszonélvezőket figyelmen kívül hagyó helyzetértékeléseket. Nem szabadna elkövetniük most ugyanezt a hibát azzal, hogy nem veszik figyelembe:

az amerikai protekcionizmus biztosan generál néhány haszonélvező céget más országokban is.

Trump protekcionizmusa mégis elvezethet egy olyan globális kereskedelmi háborúhoz, amelynek gazdasági következményei jóval súlyosabbak lehetnek, mint ami a most kialakult helyzetben jelentkezik. Ha ez megtörténik, akkor ez épp annyira az Európa és Kína részéről adandó túlzott válaszlépéseknek, hibás számításoknak lesz következménye, mint Trump téves politikájának.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org