BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
eladósodottság

Pániknak látszik, holott nirvána

A japán modell állítólagos hibáira vonatkozó uralkodó nézet feltehetően téves – véli Adair Turner, az Új Közgazdasági Gondolkodás Intézetének elnöke.
2018.09.26., szerda 17:13

Szinte mindenki azt állítja, hogy Japán gazdasági modellje kudarcot vallott: 1991 óta az éves gazdasági növekedés mértéke átlagosan 0,9 százalék, szemben az előző két évtized 4,5 százalékos mutatójával. A lassú növekedés – kiegészülve a magas deficittel és a zéróközeli inflációval – az államadósság mértékét a GDP 50 százalékáról 236 százalékra emelte.

Az Abe Sindzó japán miniszterelnök által – hat évvel ezelőtti hatalomra kerülésekor – kezdeményezett reformok elindításakor azt ígérték, hogy az infláció mértéke 2 százalékra nő.

A zéró kamatok és a nagymértékű mennyiségi lazítás öt éve miatt azonban ez nem sikerült. Az 1,4-es termékenységi ráta és a szinte semekkora mértékű bevándorlás azt jelenti, hogy Japán munkaerő-állománya 28 százalékkal csökkenhet a következő ötven évben.

Mindazonáltal a japán modell állítólagos hibáira vonatkozó uralkodó nézet feltehetően téves.

A népesség csökkenése valóban kihívás, de valamennyi előnnyel is járhat; emellett Japán államadóssága jóval fenntarthatóbb annál, mint amilyennek tűnik.

Való igaz, hogy a japán GDP-növekedés mértéke elmarad a legtöbb fejlett gazdaságétól. A lakosság jóléte szempontjából azonban az egy főre jutó GDP számít, márpedig e téren a 2007 utáni évtizedben mért 0,65 százalékos éves japán növekedési adat megegyezik az amerikai mutatóval, s jobb, mint a brit és a francia adat (0,39, illetve 0,34 százalék).

Fotó: AFP

Természetesen, ha Japán születési rátája folyamatosan 1,4 marad, akkor a gyors népességcsökkenés súlyos problémákat okozhat. Ám túlzók azok az értékelések, amelyek szerint a munkavállalók nyugdíjasokhoz viszonyított aránya 2,1-ről 1,3-re fog csökkenni, mivel ezen elemzések a munkaképes kor végének önkényesen a 65 éves kort jelölik meg, s nem veszik figyelembe a nyugdíjkorhatár emelésében rejlő lehetőségeket. Ha az az átlagéletkor, amelynek betöltésével az emberek nyugdíjba mennek, 70 évre emelkedik, a munkavállalók nyugdíjasokhoz viszonyított aránya még mindig csökkenni fog, de csak 1,8-re 2050-ig (a mostani 2,1-ről).

Japán a világ vezető országának számít az új technológiák terén, ami biztosíthatja, hogy az idősebb emberek tovább maradjanak gazdaságilag aktívak. A robotika terén is élen jár az ország, ami miatt egyre kevesebb munkavállalóra lesz szükség a termékek, szolgáltatások előállításához.

Ami az államadósságot és a fenntarthatatlan költségvetési hiányt illeti, a vészmadárkodók alighanem csalódni fognak. Japán bruttó államadósságának mértéke a GDP 236 százalékát teszi ki, ám ha beszámítjuk az állami pénzügyi eszközöket, akkor az IMF számításai szerint a nettó adósság jóval alacsonyabb: 152 százalékos.

Továbbá a japán jegybank a GDP 90 százalékát kitevő állampapírt birtokol. Osztalékként pedig visszajuttatja a kormányzatnak azt a pénzt, amelyet tőle kap a kezén lévő államkötvények utáni kamatként. Ha az állami pénzeszközöket és azt az adósságot nem számítjuk, mellyel a japán kormányzat és a lakosság lényegében önmagának tartozik, az adósság mértéke csak a GDP 60 százalékát teszi ki, és a szintje nem is emelkedik.

Ez az adósságszint fenntartható lehet akkor is, ha a költségvetési hiány szintje magas marad még sok éven át.

Mindennek megértéséhez tegyük fel, hogy egy ország a GDP 250 százalékát kitevő bruttó államadóssággal rendelkezik, a nettó adóssága 150 százalék, s a jegybank a GDP 100 százalékát kitevő államkötvényt birtokol, ami miatt a nettó adósság 50 százalék. Tételezzük fel azt is, hogy mind az infláció, mind a reál növekedés stabilan 1 százalék, így a nominális GDP 2 százalékkal nő. Kétszázalékos államkötvényhozam (szemben a jelenlegi 0,1 százalékos japán szinttel) mellett az adósságráta stabil marad még akkor is, ha a kormányzat elsődleges hiánya évről évre a GDP 4 százalékát teszi ki, s a teljes deficit 5 százalékos. Körülbelül ez az, amit Tokió most csinál. Erre az egyértelműen nem fenntartható politikára távolról sem pánikszerűen reagálnak a kötvényvásárlók, hanem világszerte sorban állnak a japán állampapírokért.

Mindamellett nem lehet tagadni, hogy komoly kihívások tornyosulnak a távol-keleti szigetország előtt. Az egészségügyi kiadások tovább növelhetik a költségvetési hiányt. Elvileg egy bizonyos ponton a kötvényhozamoknak magasabbaknak kell lenniük a nominális GDP-növekedésnél. Mindkét okból kívánatos lenne egy olyan középtávú terv, amely valamilyen szintű fiskális konszolidációt céloz.

Továbbá a születésszám-növekedés vagy a bevándorlás hiányában a technológiai fejlődés nélkülözhetetlen lesz az idősödő társadalom szülte kihívások kezeléséhez.

A Japán kilátásaival kapcsolatban megszokott borúlátás azonban erősen túlzó. Sok állam szerencsésnek mondhatná magát, ha olyan problémái lennének, mint a felkelő nap országának.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.