Indulhat a globális aknakereső
Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban láttak napvilágot egy közelgő globális recesszió esélyét taglaló elemzések. Pedig a világgazdaságot épp a 2008/2009-es válság óta nem látott konjunktúra jellemzi. A globális GDP bővülése az idei évben megközelítheti a 4 százalékot. Ilyen kellemes „klíma” mellett elsőre talán nehezen érthető, vajon mi az oka, hogy neves közgazdászok a közeli jövő válságának veszélyeire hívják fel a figyelmet.
A válságok a világgazdaság működésének részei. A 19. század eleje óta a világ gazdaságai több mint száz válságperiódust éltek át. A lokalizált, egy-egy országban vagy régióban zajló krízisek gyakoribbak, a szinkronizált, globális kiterjedésű válságok ritkábbak voltak.
A problémákat döntően négy tényezőre vezethetjük vissza.
E rövid történeti kitekintés után érdemes számba venni, hogyan teljesít a világgazdaság ezen kulcstényezők esetében. A válasz röviden: meglehetősen rosszul.
A pénzügyi eszközök és az ingatlanok árai több éve tartó emelkedést követően általánosan historikus csúcsaik közelében alakulnak. Az emelkedés mögött azonban a termelékenység javulása és új beruházások helyett sokkal inkább a jegybanki pénzpumpa felpörgetését és az eufóriát találjuk.
A világ adósságai 2017 végén a globális GDP 217 százalékát tették ki. Ez a mutató 2007-ben 179 százalékon állt. Azaz az elmúlt tíz évben az adósságok emelkedése töretlenül folytatódott.
Csak a szereposztás változott: az adósságciklusba egyre inkább bekapcsolódtak a feltörekvő gazdaságok, míg a lakossági eladósodás helyett a fejlett gazdaságokban az államadósság emelkedett. Nem meglepő, hogy Görögország után szinte folyamatosan fókuszban van a GDP arányában 130 százalék fölött alakuló olasz államadósság fenntarthatósága vagy épp a gyorsan növekvő kínai vállalati adósságok helyzete. A geopolitikai konfliktusok is erősödtek. Mélyebb fegyveres konfliktusok kialakulásától nem kell tartanunk, de a meghatározó erőcentrumok között a pénzügyi, a gazdasági és a kibertérben egyre nyilvánvalóbb erődemonstráció zajlik.
A globális tőkeáramlások megváltozása leginkább a nagy jegybankok – legfőképp a Fed – monetáris ciklusaihoz köthető. Az elmúlt negyven évben a Fednek öt kamatemelési ciklusa volt, amit négy esetben pénzügyi válság követett egy-egy feltörekvő régióban. A problémát leginkább a külső – sokszor dollárban denominált – forrásokra való erős ráutaltság okozta.
A rövid felsorolásból is érzékelhető, hogy világunkban valamennyi fontos korábbi válságtényező jelen van. Kérdés, hogy a puskaporos levegőben mikor és hol pattan ki az a szikra, amely elindítja a következő krízist. Szintén a történelem tanulsága, hogy ennek pontos idejét nehéz előre jelezni. Mindenesetre figyelmeztető jel, hogy a Fed kamatciklusa a jövő évben már eléri a korábbi ciklusokra jellemző, átlagosan 3 százalékos kamatemelkedési mértéket, miközben a globálisan szűkülő likviditás mellett a piaci várakozások szerint az új elnök vezetésével 2019 végétől már az EKB is a kamatemelés útjára lép.
A megváltozó globális tőkeáramlások mellett a világgazdaság most még rejtett aknái felszínre kerülhetnek, és nem lenne meglepő, ha 2020-ban a világgazdaság már borúsabb arcát mutatná. Ne úgy legyen…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.