Versenyképesség és oktatási kiválóság

Nem állíthatjuk, hogy egy ország versenyképességét egyedül a felsőoktatási rendszerének minősége határozná meg. Az azonban bizonyítható, hogy a versenyképesség és az oktatási színvonal között összefüggés van. Elsősorban azért, mert a versenyképesség nagymértékben függ attól, hogy egy gazdaságban mekkora új érték keletkezik. Az új érték – vagy ahogyan gyakran hívjuk, a helyben hozzáadott többlettudás – pedig attól is függ, hogy van-e a nagy hozzáadott érték előállításához szükséges elegendő szakember.

A nagy hozzáadott érték, mint az értékláncelméletből tudjuk, a teljes termelési és szolgáltatási folyamat elején, az ötlet megszületésénél, illetve a végén, a kész termék vagy tudás piacra vitelénél jelentkezik.

Ezért fontos, hogy az innováció valamennyi típusa, a termék- és technológiai innováción kívül a marketing-, pénzügyi, logisztikai, szervezési és vezetési innováció is jelen legyen egy gazdaságban. Ez pedig kiváló szakemberek meglétét igényli ezeken a területeken. A kiváló szakemberek rendelkezésre állása – legyenek mérnökök, informatikusok vagy közgazdászok – nyilván összefügg az oktatási rendszer minőségével is. Érdemes ezért megvizsgálni a most megjelent felsőoktatási rangsorokat. A Times Higher Education vizsgálatok sok szempont szerint elemzik a felsőoktatási intézmények teljesítményét. Vizsgálják az oktatási, kutatási és publikációs eredményeket, és a felsőoktatási intézmények üzleti világgal való együttműködését is.

A sorrend kialakításához a statisztikai adatokon kívül a hallgatók és a vállalkozások kikérdezésére támaszkodnak.

A 2019-es világrangsort két brit (University of Oxford és University of Cambridge) és három amerikai (Stanford University, Massachusetts Institute of Technology, California Institute of Technology) vezeti. Az első ötszáz között egy közép-európai egyetem, a prágai Károly Egyetem szerepel. Régiónk egyetemei többségükben a 600. és a 800. hely között találhatók. Itt van az ELTE, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem több lengyel, cseh és szlovén egyetem társaságában.

A következő, 800. és 1000. közötti csoportban találjuk a Műegyetemet és a Debreceni Tudományegyetemet. A Corvinus pedig az ezrediken túli csoportba szorult. Készült külön rangsor az EU-tagállamok egyetemeiről is. Ezt a listát is a brit oxfordi és a cambridge-i egyetem vezeti. Az első tízből nyolc brit egyetem. Az első száz egyetemből pedig 53 brit, 15 spanyol, 11 francia és 8 német. Az első százban ezeken kívül még olasz, portugál, holland és ír egyetemek vannak.

Ha megnézzük a nemzetközi versenyképességi listákat, akkor a jó egyetemekkel rendelkező országokat a versenyképességi listákon is elöl találjuk.

A WEF legutóbbi, 2018. évi listáján az USA a 2. Nagy-Britannia a 8., Németország az 5. helyen van. Ausztria a 18., a V4-ek között pedig Csehország van a legjobb, 31. helyen. Az IMD 2018. évi listája is hasonló képet mutat.

A versenyképességi helyezés összefügg azzal, hogy mivel versenyeznek az országok, milyen hosszú értékláncok jellemzik gazdaságukat, mekkora hozzáadott értéket teremtenek.

Az élenjárókat és régiónk országait éppen ezek a jellemzők különböztetik meg leginkább egymástól. Az élenjárók tudással, innovációval, az értéklánc nagy hozzáadott értéket előállító szakaszait is tartalmazó tevékenységekkel versenyeznek. Régiónk országaira pedig még mindig inkább az olcsósággal, a mennyiségi növekedésre törekvéssel való versenyzés a jellemző.

Feltehetjük a kérdést: azért nincs elég nagyon kiváló minőségű képzést kínáló egyetem, mert nincs elég igényes, nagy hozzáadott értéket előállító munkahely, illetve tevékenység, amelyben ilyen tudásra lenne szükség, mivel régiónkra inkább a termelő-összeszerelő tevékenység túlsúlya a jellemző, nem az alkotó, kreatív munkáé, vagy éppen azért ezek a jellemző tevékenységek, mert kevés a jól képzett szakember?

A képlet természetesen ennél sokkal bonyolultabb. Ám egy dolog nyilvánvaló: az, hogy az oktatás színvonalának kulcsszerepe van a versenyképesség javításában. A tudástartalom megjelenik a csúcstechnológiás export arányában, a tudástartalmat pedig befolyásolja a tudásintenzív ágazatok foglalkoztatottsági szintje. Magyarországon az összes exporton belül 2017-ben alacsonyabb volt a csúcstechnológiás export aránya az EU-s átlagnál. (az EU-átlag 17,8 százalék, Magyarországé 17,5 százalék). Alacsony volt továbbá a tudásintenzív szolgáltatások területén foglalkoztatottak aránya is az összes foglalkoztatotthoz mérve (Magyarországon 35,1 százalék, az EU-s átlag 40 százalék).

A legrosszabb adatunk pedig a tudományos és technológiai területeken foglalkoztatottak tekintetében van.

Nálunk az aktív lakosság 36,5 százaléka dolgozik ilyen területen. Az EU-s átlag 46,6, a cseh 39,6, a lengyel 44, az osztrák 50,1 százalék. Régiónkból egyedül a szlovák érték rosszabb egy kevéssel a mienknél, 35,2 százalék. Ezek a számok azt érzékeltetik, hogy nálunk tényleg rövidek az értékláncok, és sokkal inkább a termelő, mint az innovatív tevékenységek vannak jelen a gazdaságban. A versenyképesség-javítás kulcsát ezért egyértelműen itt kell keresni.

Fejlődésünket jól célzott és hatékony hosszú távú szemléletű megoldásokkal lehet felgyorsítani.

Ezek között elsődlegesek a tudásberuházások, beleértve a felsőoktatás minőségének javítását is. A digitalizáció és robotizáció korában ugyanis új hangsúlyt kap Széchenyi István híres mondása, amely szerint: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”