Eljött a német adócsökkentés ideje?
A gyengülő német gazdaság felélesztett egy régi vitát, mégpedig azt, hogy szükség van-e a munkavállalók és a cégek adóterheinek csökkentésére annak érdekében, hogy az ország nemzetközi szinten versenyképes maradjon. Vagy növelni kellene az adókat annak érdekében, hogy több forrás álljon rendelkezésre a szociális kiadások és az állami beruházások számára?
Az adók és a társadalombiztosítási hozzájárulások GDP-hez viszonyított aránya évek óta növekszik Németországban. A teljes adóteher meghatározásánál a referenciapont a 2014-es esztendő lehet, amikor a szövetségi költségvetés nettó új adóssága zéróra csökkent. Ekkor az adókból és a társadalombiztosítási hozzájárulásokból származó bevételek a GDP 38,6 százalékát tették ki. 2018-ra ez az arány 39,8 százalékra emelkedett.
Hasonlóképpen az adók (társadalombiztosítási hozzájárulások nélküli) GDP-hez viszonyított aránya is jelentősen emelkedett, a 2014-ben mért 22,1 százalékról 2018-ra 22,8 százalékra. 2020-ra a mutató meg fogja haladni a 23 százalékot. Ennek fő oka az, hogy az infláció és a keresetek növekedése egyre több adófizetőt helyezett magasabb adósávba. Ahhoz, hogy az adók GDP-hez viszonyított aránya a 2014-es szintre csökkenjen, 34 milliárd eurós adócsökkentésre van szükség 2020-ban. Még a 2017-es szint eléréséhez is az államnak 22 milliárd euróval kellene csökkentenie az adóterhelést.
De pontosan melyik adó mértékét kellene csökkenteni? A szolidaritási adó, a jövedelmi adón felül fizetett járulék eltörlése jó kiindulási pont lenne. Ezt az adót az újraegyesítés után úgy vezették be, hogy csak átmenetileg vetik ki a korábbi NDK újjáépítésének finanszírozására. Harminc év elteltével itt az idő ennek az ígéretnek a betartására.
Az az érvelés téves, hogy a szolidaritási adó megszüntetése egy nem szívesen látott „ajándék lenne a gazdagok számára”. Az igazság az, hogy az adó bevezetése egy speciális intézkedés volt, amely főként a „gazdagokat” sújtotta. Bármely német pártnak, amely a jobban keresőket akarja adóztatni, a jövedelmiadó-sávok megreformálásáért kellene kampányolnia, és nem a szolidaritási adó rég esedékes eltörlését kellene blokkolnia.
Az az érvelés is nehezen elfogadható, hogy észszerű lenne a szolidaritási adóból befolyó összegeket közvetlenül állami beruházásokra fordítani, mivel nincs hiány a beruházásokat finanszírozó forrásokból. Ugyanakkor az állam fogyasztási költekezéseinek mértéke erőteljesen növekszik, illetve a redisztribúciós programok gyakran nem érik el a rászorulókat. Az infrastrukturális projektek nehézségeit inkább az elhúzódó tervezési folyamatok, a helyi közösségek ellenállása, és nem a forráshiánya okozza.
A társasági adó terén is sürgős lépésekre van szükség. Németországban a vállalati nyereségre vonatkozó standard adókulcs 30 százalék körüli, jóval magasabb a hasonló országok rátáinál.
A G7-ek körében csak Franciaországban magasabb a ráta (33 százalék), és ez is 28 százalékra fog csökkenni a következő években, illetve már arról is megállapodás jött létre, hogy a későbbiekben 25 százalékra csökken az adóteher. Annak érdekében, hogy a vállalati profitok külföldre vitele révén ne csökkenjenek az adóbevételek, illetve a cégek beruházásait, munkahelyteremtéseit Németországban tartsák, a berlini kormánynak követnie kellene Franciaország példáját, és fokozatosan csökkentenie kellene a társaságiadó-terhelés mértékét 25 százalékra.
A társaságiadó-reform ellenzői szerint az ország jelentős exporttöbblete azt mutatja, hogy nincs szükség arra, hogy a német gazdaságot még versenyképesebbé tegyék. Ez az érvelés azonban egész egyszerűen téves. Akik ezt az álláspontot képviselik, összekeverik a cégek exportpotenciálját az ország mint befektetési és munkahelyteremtési helyszín vonzerejével.
Németország exporttöbblete nettó tőkeexporttal jár együtt, mivel több befektetést hajtanak végre a vállalatok külföldön, mint belföldön. A társasági adó csökkentése ezen tudna változtatni.
Számítások szerint, ha az adókulcs 30-ról 25 százalékra csökkenne, akkor 14 százalékkal növekedhetnének a cégek Németországban megvalósított beruházásai.
Továbbá a kisebb mértékű adóelkerülés miatt a Németországban realizált profitok mértéke mintegy 4 százalékkal emelkedne. Összességében ez azt jelenti, hogy a társaságiadó-reform hozzávetőleg bevételsemleges lenne.
Az utolsó meggyőző érv az adócsökkentés mellett pedig az, hogy arra kényszerítené a német politikusokat, hogy átgondolják az állami kiadások, prioritások mostani rendszerét ahelyett, hogy mindig készek támogatni az új kiadási programokat, egyszerűen azért, mert úgy tűnik, elegendő forrás áll a rendelkezésükre.
Copyright: Project Syndicate, 2019
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.