A globalizáció korszerűbb irányítására van szükség
A G20-ak vezetőinek 2009. április 2-i londoni csúcstalálkozóját széles körben a globális együttműködés egyik legjobb példájának tekintik. A globális GDP 85 százalékát adó, a világ főbb gazdaságainak számító országok vezetői csupán másodszor ültek össze akkor a G20-ak keretében. A csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy 5 ezermilliárd dolláros költségvetési élénkítést indítanak el, és ezermilliárd dollárnyi pluszforrást nyújtanak az IMF-nek, valamint széles körű reformokat hajtanak végre a pénzügyi rendszer szabályozása terén. Közvetlenül a 2008-as pénzügyi válság után a csúcstalálkozó lényeges szerepet játszott a tőkepiaci bizalom helyreállításában, a világgazdaság zuhanórepülésének megakadályozásában.
A 2008-as válság megmutatta:
a nemzetközi közösség önelégült volt abban a tekintetben, hogy milyen mértékben adaptálta a pénzügyi kormányzást az új technológiák, a változó piaci és makrogazdasági feltételek hatásaihoz.
Egy évtizeddel később hasonló a helyzet. A negyedik ipari forradalom kihívást jelent arra vonatkozóan, hogy miként szervezzük meg gazdaságainkat és társadalmainkat, illetve miként folytassuk a nemzetközi együttműködést. A legújabb technológiai vívmányok hasznának maximalizálása és kockázatainak csökkentése érdekében erősítenünk és modernizálnunk kell a nemzeti és a globális politikai keretrendszert.
A technológiai diszrupció jelenlegi hulláma három korszakos átalakulási folyamattal párosul: az új ökológiai – különösen a klímaváltozással kapcsolatos – szükségszerűségek megjelenésével; a multipoláris világrend létrejöttével; illetve a főként a növekvő egyenlőtlenség által fűtött társadalmi elégedetlenség kialakulásával. Ezek együttesen a globalizáció új szakaszát – a globalizáció 4.0-t – adják, amelynek jövőbeli alakulása attól függ, hogy miként adaptáljuk a politikai, vállalati és nemzetközi kormányzási modelleket a változó realitásokhoz.
Annak érdekében, hogy lépést tudjunk tartani a változásokkal, korszerűsítenünk kell azt az „operációs rendszert”, amelyen keresztül a nemzetközi együttműködés, valamint az egyes országok belső kormányzása zajlik. E célból a nemzetközi közösség inspirációt kaphatna a Dumbarton Oaks-i és a Bretton Woods-i konferenciáktól, a nemzetközi dialógus azon két folyamatától, amelyek létrehozták az ENSZ rendszerét, illetve a Bretton Woods-i intézményeket a II. világháború végén.
Mindkét esetben egy kiterjesztett diskurzus teremtette meg a részt vevő államok számára azt a szükséges teret, amely a múlt tanulságainak levonását, illetve az új együttműködési architektúra kialakítására vonatkozó konszenzus elérését lehetővé tette.
Egy hasonló, de inkluzívabb és folyamatosabb keretrendszerre van szükségünk a most zajló technológiai, ökológiai, geopolitikai és társadalmi változások következményeinek kezelésére vonatkozó reflexió és dialógus céljából. Miután ezek a változások országok, iparágak és a hagyományos politikai közeg felett átívelve történnek, ezért globális, rendszerszintű válaszra van szükség. Egy közös projekt alapját teremthetjük meg egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi kapcsolatok széttöredeznek.
Az ENSZ és a Bretton Woods-i intézmények alapításának jövőre esedékes 75. évfordulójára a nemzetközi közösségnek a 2008-as pénzügyi válság tanulságainak levonásával kellene emlékeznie.
Az önelégültség helyett a reflexió és az inkluzív dialógus új folyamatainak kell teret engedni a célból, hogy megerősítsük és kiegészítsük a multilaterális rendszert.
Ennek tudatában a Világgazdasági Fórum (WEF) kiadott egy fehér könyvet, amely a januári éves davosi találkozó előtt, alatt és után lezajlott szakértői eszmecseréken alapul. A tanulmány nyolc általános modellt, illetve a meglévő kezdeményezések és javaslatok száz példáját sorolja fel, amelyek erősíthetik a nemzetközi együttműködést és az egyes országok nemzeti politikáját a külkereskedelem, a pénzügyek, a klímapolitika, a technológiák, a kiberbiztonság, a vállalati kormányzás és a munkaerőpiaci intézkedések terén. Az ENSZ, a Bretton Woods-i intézmények, az OECD, a WTO, a WEF és más szervezetek kezdeményezéseinek megvilágításával a tanulmány rámutat, hogy számos lehetőség van az előrelépésre.
A jövőben a meglévő multilaterális rendszer megőrzésének és megerősítésének kell lennie a kiemelt prioritásnak. Az emberiség jelentős fejlődést ért el a II. világháború óta, amit nagy részben az ENSZ és a Bretton Woods-i intézmények által létrehozott nemzetközi normáknak és közös politikai céloknak köszönhetünk. A tanulmány ennek az értékes nemzetközi infrastruktúrának a megerősítésére, modernizálására, illetve arra hív fel, hogy ezt az infrastruktúrát az együttműködési megállapodások szélesebb körű, többdimenziós keretrendszerébe, vagyis egy erőteljesebb operációs rendszerbe kellene ágyazni.
Nem kellene megvárnunk, hogy egy újabb válság adjon lökést, hogy a kormányzást a változó világ követelményeihez adaptáljuk. Számos lehetőség van arra, hogy mély együttműködési formák alakuljanak ki a különböző érdekcsoportok részvételével minden szinten.
Most arra van szükségünk, hogy a kormányzatok, az üzleti élet és a civil társadalom vezetői megújított elköteleződéssel dialógust alakítsanak ki az előttünk álló közös kihívásokról.
Copyright: Project Syndicate, 2019
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.