BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
innováció

Innováció: nincs behajtani tilos tábla a győztesek közé vezető úton

Az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint meg kellett teremteni az innovációt támogató vállalati kultúrát.
2019.04.11., csütörtök 14:53

A Boston Consulting Group nemrégiben tette közzé a világ leginnovatívabb vállalatainak 2019-es listáját. Az élmezőnyben nagyobb meglepetéssel nem találkozunk – hacsak azt nem tekintjük annak, hogy az első helyen az évek óta befutó Apple-t ezúttal az Alphabet/Google és az Amazon is megelőzte –, a top 10 pozícióinak nagy részét a technológiai óriások bérlik évek óta.

Aki valamennyire jártas az informatikában, annak az sem meglepetés, hogy a mesterséges intelligencián (AI) alapuló megoldások alkalmazása az egyik, ha nem a legfontosabb tényező, amely az innovációs ranglétrán fölfelé tolja a cégeket.

A listavezetőnél ez nyilvánvaló – Larry Page elnök-vezérigazgató szerint az Alphabet egy AI-first vállalat –, de az élmezőnyben olyan cégekkel is találkozunk, amelyekről elsőre nem az AI-megoldások alkalmazása jut az eszünkbe. A McDonald’s például a digitális menüt olyan AI-alapú algoritmus alapján állítja össze, amely azt is figyelembe veszi, hogy hétköznap vagy ünnepnap van-e, milyenek az időjárási viszonyok, vagy mekkora az egyes éttermek forgalma.

A listán 25. Philips tavaly indította el azt az AI-alapú platformot, amely egészségügyi adatok okoselemzését kínálja kutatóknak és orvosoknak egyaránt. Ilyen megoldások alkalmazásával olyan területekről is be lehetett kerülni az innovációs világelitbe, mint a sportszer és sportruházat (Adidas, 10.), a szállodaüzemeltetés (Marriott, 22.), az olajipar (Shell, 30.) vagy éppen a bányászat (Rio Tinto, 49.).

E vállalatokban több más közös pont is fellelhető. Ami talán a legfontosabb, hogy meg kellett teremteniük az innovációt támogató vállalati kultúrát. Ehhez megfelelően képzett alkalmazottakra és olyan partnerekre van szükség, akikkel és amelyekkel kihasználhatók a digitalizáció által megnyitott lehetőségek. Ez annál nehezebb, minél nagyobb és régebbi egy cég, a kockázattól való félelem ugyanis a kor előrehaladtával és a méret növekedésével együtt erősödik. Az innovatív szervezetek az adatokra mint stratégiai eszközökre tekintenek, és így is használják őket. Tapasztalatok szerint a modernizáció legnagyobb kihívása – technológiai oldalról – az IT-rendszer egyszerűsítése.

A cégek IT-büdzséjének ugyanis átlagosan kétharmadát köti le a meglévő infrastruktúra zökkenőmentes működtetése, ami gyakran nehézkessé teszi a működési vagy a pénzügyi folyamatok mélyebb elemzését.

Közös tulajdonság az innovatív vállalatokban az is, hogy az átlagnál jobban támaszkodnak a felhőalapú technológiára. A legújabb és a folyamatosan frissülő megoldások ugyanis a felhőben laknak.

Az innovációs toplistára persze nem kerülhet be mindegyik cég, ám minden vállalat intelligenssé teheti a működését. Ennek alapja, hogy a szervezetek az ügyfelek köré összpontosítják működésüket, akár üzleti modelljüket is átgondolva. Ez akkor tud igazán eredményes, profitábilis lenni, ha az ezt megvalósító, lehető legtöbb alkalmazás működik integráltan.

Ha összekötik ugyanis az ügyfélszolgálati, HR-, logisztikai, vállalatirányítási és más rendszerek adatait, folyamatait, akkor nemcsak a megtakarítási lehetőségek, a zavaró redundanciák, egymásnak ellentmondó KPI-ok kerülnek felszínre, hanem az új üzleti lehetőségek is megmutatkoznak.

Sok vállalat ezt úgy oldja meg, hogy egy digitális platformra építkezik, amelyet tovább bővít például a dolgok internete vagy a mesterséges intelligencia nyújtotta képességekkel. Ha a szervezet már hatékonyan dolgozik, felszabadul az erőforrás új innovációk kidolgozására és megvalósítására, ami a piaci élvonalba tudja röpíteni a vállalatot.

A jó hír, hogy ezek az előremutató példák elleshetők, a legjobb gyakorlatok számos összetevője lemásolható, és az innováció útjában álló akadályok leküzdése valójában csak elhatározás kérdése – és ez áll a hazai vállalatokra is.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.