Lesz-e fiskális tér az élénkítésre?

Az elmúlt évek prosperálása után, idén és jövőre lényegesen romlanak a magyar gazdasági növekedés feltételei. Bár mély válságra utaló jelek egyelőre nincsenek, a tavalyi 5 százalékos növekedés idén és jövőre fokozatosan lassul. Ebben az évben még 3,5–4 százalék között nőhet a hazai GDP, 2020-ban viszont már csak 3 százalék alatti növekedés valószínű. Az európai konjunktúramutatók már jelzik, hogy jönnek a rossz idők.

Az euróövezeti növekedés fő mozgatója, a német feldolgozóipar egyenesen recesszióba került, és a francia beszerzésimenedzser-index (BMI) is stagnálást mutat. Ennél is rosszabb a helyzet Olaszországban, ahol már 2018 második felében is gazdasági visszaesés volt. Mindezt tetézi a Brexit kétséges végkimenetele miatt fokozódó bizonytalanság és a növekvő félelem egy globális kereskedelmi háborútól.

A romló külső körülmények a magyar gazdaságot is fékezik. A hazai feldolgozóipari BMI, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság mértékadó konjunktúramutatójának értéke ugyan márciusban még 52,4 pont volt, azaz 50 pont feletti értékével szerény emelkedést jelzett, de arra utal, hogy a magyar ipari növekedés is lassul. A jegybank szűkíti a likviditást, a költségvetési politika egyelőre inkább élénkítő hatású. Ez nem feltétlenül baj: válságok idején a nemzetközi gazdaságpolitikában már régóta nem a költségvetési szigor politikája az uralkodó. A nyolcvanas-kilencvenes évek kiadáscsökkentő válságmenedzsmentjével szemben

ma a Nemzetközi Valutaalap is az anticiklikus gazdaságpolitikát tekinti követendőnek gazdasági visszaesések idején. Ilyenkor indokoltak az expanzív költségvetési lépések, amelyekkel mérsékelhetők a válság negatív fogyasztási, beruházási és munkaerőpiaci következményei.

Az anticiklikus gazdaságpolitika azt is feltételezi, hogy a kormányzatok jó időkben visszavonulnak: érdemben csökkentik gazdasági szerepvállalásukat, leépítik a válságos időkben megnőtt adósságukat – csakis így képesek a nemzetközi pénzpiaci befektetők bizalmának megőrzésére. Az, hogy mindezt magas vagy éppen alacsony újraelosztási szint mellett érik el, messze nem kitüntetett szempont: ilyen értelemben a nemzetközi pénzpiaci befektetőket nem érdeklik a gazdaságpolitikai részletek.

A piacok nem igazán érzékenyek a kormányzatok mögöttes ideológiájára és szakpolitikai preferenciáira. Éppen ezért gyakran tapasztaljuk, hogy a nemzetközi pénzpiac elfogadóan viszonyul olyan szokatlan gazdaságpolitikai lépésekhez is, amelyek szembemennek a főárammal.

De csak addig toleránsak a globális pénzpiaci szereplők, amíg nem látják veszélyben a makropénzügyi, a politikai és a jogi stabilitást. Válságos időkben, amikor automatikusan romlanak a gazdasági fundamentumok, a piacokon érzékenyebben reagálnak az instabilitást mutató indikátorokra, különösen a feltörekvő piacokon. A jelen egyik fő gazdaságpolitikai feladványa tehát, hogy az anticiklikus költségvetési politikát prociklikusan reagáló pénzpiacok mellett kell megvalósítani. Ennek kulcsa a monetáris politikai és árfolyam-stabilitás melletti maximális fiskális mozgástér.

Ha a közeljövő magyar kilátásait ebből a szempontból vesszük szemügyre, ellentmondásos a kép. Az államháztartás hiánya ugyan az elmúlt hét évben folyamatosan a GDP 3 százaléka alatt maradt, de nem csökkent érdemben, és tavaly kiugró növekedés mellett is a nemzeti össztermék 2,2 százaléka volt.

Így az államadósság is csak kismértékben apadt: a 2018 végi GDP-arányos adat még mindig meghaladja a 70 százalékot, azaz jóval magasabb az egy évtizeddel ezelőtti globális válság előtti utolsó békeévben, 2007-ben mértnél. Ahogy araszolunk az új válság felé, egyre inkább ez lesz a fő kérdés: lesz-e kellő fiskális mozgástere az élénkítésre a magyar kormánynak, ha ismét elér bennünket a nemzetközi krízis? Most kell tehát érdemben csökkenteni az adósságot, amikor még súlyos gazdasági és társadalmi áldozatok nélkül megtehető.