Így kerülhetik el a nyugati gazdaságok a japán csapdát

Nem is olyan régen még mindenki azt gondolta, hogy a „japanizálódás” sosem történhet meg a nyugati gazdaságokban. Vezető amerikai közgazdászok úgy vélték, ha a gyenge növekedés, a dezinfláció és a folyamatosan alacsony kamatok együttes veszélye valaha is testet ölt, akkor a politikai döntéshozóknak elegendő eszközük lesz a kezelésére. Emellett arról oktatták ki a japánokat, hogy milyen bátor intézkedésekre van szükségük ahhoz, hogy országukat kirángassák az évtizedek óta tartó helyzetből.

A japanizálódást nem elkerülhetetlen dolognak, hanem a nem megfelelő politika elkerülhető következményének tartották.

A japanizálódás rémképe azonban most már beárnyékolja a Nyugatot is. A 2008-as pénzügyi válság után a gazdaság talpra állása mind Európában, mind az Egyesült Államokban lassúbb és kevésbé inkluzív volt, mint a szakpolitikai döntéshozók, a politikusok és a közgazdászok többsége várta. Legújabban pedig az alacsony növekedés és a folyamatos dezinflációs nyomás „új normájából” kivezető menekülőút megtalálásának reménye is elhalványult Európában és Japánban. Tartani lehet attól, hogy ez történik majd az Egyesült Államokban is.

Különösen Európa zuhant vissza az aggasztó lassulás állapotába. A növekedési előrejelzéseket folyamatosan lefelé kell módosítani, és az Európai Központi Bank is elismerte, hogy az inflációs cél eléréséhez fűzött korábbi reményei alaptalanok voltak. Miután az állampapírhozamok visszaestek, a negatív kamatszintű értékpapírokkal való kereskedés mértéke világszinten elérte a 10 ezermilliárd dollár körüli összeget.

Mindeközben Japán a folyamatosan gyenge szintű nominális növekedés, az alacsony infláció és a mélyben lévő kamatok negyedik egymást követő évtizedéhez közelít. Az Egyesült Államokban pedig egyre több közgazdász aggódik a közelgő lassulás miatt, néhányan azt sürgetik, hogy a Federal Reserve csökkentse a kamatot, míg mások szerint magasabb inflációs célt kellene elfogadnia a túlzott mértékű dezinfláció kockázatának leküzdése érdekében.

Nem látták tisztán az összefüggéseket azok a nyugati közgazdászok, akik korábban elhessegették a japanizálódás veszélyét? Igen is, meg nem is.

A japanizálódással kapcsolatos mostani félelmek a strukturális dezinflációs tényezőkkel kapcsolatos jogos aggodalmakból származnak, amelyek alacsonyabb szintű, kevéssé inkluzív növekedést tudnak okozni közvetlenül és közvetett módon is. Ezen tényezők között az idősödő társadalmat, a növekvő egyenlőtlenséget (a jövedelmek, a vagyonok és a lehetőségek terén); a népesség széles körére jellemző szociális és gazdasági biztonságérzet, valamint az intézményekbe és a szakértők véleményébe vetett bizalom hiányát lehet felsorolni.

A vállalatok – a legutóbbi eszközbuborék utáni – zombifikálódásával együtt ezek a strukturális tényezők alacsonyabb kereslethez, megnövekedett kockázatkerüléshez vezettek, és nem a növekedést elősegítő kockázatkezeléshez.

Az innováció, különösen a mesterséges intelligencia, a big data és a mobilitással kapcsolatos újdonságok is újabb figyelembe veendő tényezők. Bár ezeknek a technológiai újításoknak a gazdasági hatásai nem egyértelműek, az kétségtelen, hogy csökkentik a belépési küszöböt egyre több gazdasági tevékenység esetében, és lefelé mutató nyomást gyakorolnak az árakra („Amazon-hatás”), legalábbis rövid távon. Mindazonáltal a növekedésre és a termelékenységre gyakorolt hosszú távú hatások még nem jelentkeztek.

A növekedés is kevésbé közvetlen módon ütközik akadályokba. Például a folyamatosan alacsony – néhány esetben negatív – kamatok jellemzően gyengítik a pénzügyi rendszer intézményi integritását és működési hatékonyságát. Ez csökkenti a hitelezés mértékét, és limitálja azon hosszú távú termékek körét, amelyeket a biztosítási cégek és nyugdíj-finanszírozással foglalkozó társaságok nyújtani tudnak a háztartásoknak. Egy másik közvetett hatás a jövővel kapcsolatos várakozásokból ered. Minél hosszabb ideig marad a növekedés és az infláció szintje alacsony, annál inkább éreznek késztetést a háztartások és a vállalatok a fogyasztás és a beruházási döntések elhalasztására,

ami aztán meghosszabbítja az alacsony növekedés és infláció időszakát.

A nyugati közgazdászok kezdetben azért becsülték alá a japanizálódás veszélyét, mert nem tulajdonítottak nagy jelentőséget ezeknek a közvetlen és közvetett hatásoknak, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták őket. Visszatekintve nem kellene meglepődniük azon, hogy a gyorsan idősödő társadalommal és kismértékű bevándorlással jellemezhető országok azok, amelyek a japanizálódás jelenségével küzdenek.

Azok a közgazdászok mégsem tévedtek, akik azt állították, hogy a szakpolitikai intézkedések lényeges szerepet játszhatnak a makrogazdasági fejlemények alakulásában, különösen, ha a strukturális tényezőket olyan túlzott mértékű ciklikus helyzet súlyosbítja, mint Japánban 1989-ben. A probléma az, hogy ezek a közgazdászok jellemzően túlságosan a monetáris politikára fókuszáltak, miközben túlbecsülték a hatékonyságát. A japanizálódás kockázatával szembesülő országoknak jóval szélesebb körű szakpolitikai mixszel kell rendelkezniük ahhoz, hogy kezelni tudják a gazdaság keresleti és kínálati oldalát is.

Elvégre a monetáris politika kevésbé hatékony zéróközeli kamatszintek és olyan szcenáriók esetén, amelyeknél más likviditási csapdák is megjelennek.

A nagymértékű mérlegműveletek – mint a mennyiségi lazítás – révén időt lehet nyerni azzal, hogy több likviditás kerül közvetlenül a rendszerbe. Ezek az intézkedések azonban nem kezelik a mélyben megbújó problémákat, emellett hátrányokkal, járulékos károkkal, nem kívánt következményekkel is járnak.

A japanizálódással szembeni legerősebb védelem a kereslet- és kínálatoldali intézkedések ötvözése nemzeti, regionális (Európa esetében) és globális szinten. A megfelelő fiskális mozgástérrel rendelkező országokban ilyenek a lazább költségvetést és több termelékenységet erősítő – az infrastruktúrába, az oktatásba-képzésbe irányuló – beruházások. Továbbá bármely, szakemberhiánnyal küzdő államban segítséget nyújthatnak a munkaerő-mobilitás elősegítését célzó intézkedések és a legális bevándorlás fokozása.

Ezeket az intézkedéseket a társadalom legsérülékenyebb rétegeinek hatékonyabb védelmével kell kiegészíteni, különösen, ha az egészségügyről vagy a képzésről van szó. Ezek egyike sem fog megvalósulni jobb politikai vezetés és megfelelőbb globális politikai együttműködés nélkül.

A japanizálódás három tanulságot is hordoz, amelyeket a nyugati politikusoknak, szakpolitikai döntéshozóknak megfelelően le kell vonniuk.

Először is, a strukturális nyomás még fontosabbá teszi az alacsony növekedés, a dezinfláció és a zéróközeli kamatok megfordítását. Másodsorban, ugyan szükség lehet nem konvencionális monetáris intézkedésekre, ezek azonban önmagukban nem elégségesek. Harmadsorban, amikor kialakítjuk a szükséges átfogó szakpolitikai válaszokat, akkor fel kell ismernünk, hogy az előttünk álló akadályok jóval kevésbé technikai, mint inkább politikai jellegűek.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org