BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Donald Trump

Nincs már ebből elege Amerikának?

Donald Trump súlyos hátrányt okozott az amerikai exportőröknek a csendes-óceáni térség piacain. Vélemény.
2019.05.23., csütörtök 18:35

Donald Trump amerikai elnök adminisztrációjának nem elég, hogy kereskedelmi háborút vív Kína ellen, most megnyitotta a kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokat Japánnal. Bármit is remél Trump elérni, az jóval kevesebb lesz, mint amit kidobott az ablakon azzal, hogy felmondta a Csendes-óceáni Partnerséget (TPP) 2017 elején.

A 2016-os elnökválasztási kampányban Trump azt ígérte az amerikaiaknak, hogy a nevükben olyan sok nagy megállapodásról fog tárgyalni, hogy az ameri­kaiak „nem fogják győzni a sok győzelem besöprését”.

Most, hogy a kínai importtermékekre kivetett vámok révén súlyos terheket rótt az amerikai gazdákra, fogyasztókra és a teljes gazdaságra, az amerikaiak valóban egészen belefáradhattak Trump lépéseibe.

Trump visszalépése a TPP-től a hanyag módon kezelt kereskedelempolitikájának klasszikus példája. A 2016-ban az Egyesült Államok és a Csendes-óceáni övezet tizenegy országa által aláírt szerződés a WTO által lefedett kereskedelem mintegy 40 százalékát szabályozta volna. Ez egy „21. századi megállapodás” volt, amely nemcsak vámcsökkentéseket, hanem a kiskereskedelmet, a távközlést és a pénzügyi szolgáltatásokat is liberalizálta volna. Az USA kilépése után sokan a kezdeményezés végére számítottak. Az egyezményt aláíró többi ország Abe Sindzó japán kormányfő vezetésével azonban gyorsan dűlőre jutott, és kialakított egy új megállapodást, az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerséget (CPTPP), amely a TPP 220 rendelkezéséből mintegy kétszázat megőrzött.

A CPTPP hatálybalépésével Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Peru, Szingapúr, Új-Zéland és Vietnám kedvezményes hozzáférést élvez egymás piacain. A vámok fokozatos kivezetésével, ezeken a piacokon az amerikai beszállítók egyre kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek. Miközben az amerikai marhahúsimportra kivetett japán vám mértéke 38,5 százalék maradt, addig a CPTPP-tagállamokból érkező importot terhelő vám 27,5 százalékra csökkent, és a jövőben 9 százalékig mérséklődik.

Donald Trump amerikai elnök
Fotó: MANDEL NGAN / AFP

Mivel a nyáron parlamenti választást tartanak Japánban, komolyabb tárgyalásokra valószínűleg csak az év később szakaszában kerülhet sor. Addigra Japán már élvezni fogja az EU-val megkötött és már hatályba lépett szabadkereskedelmi megállapodás előnyeit. Februártól a Japánba érkező EU-export több mint 90 százaléka (hamarosan 97 százaléka) vámmentes lesz, és egy rövid átmeneti időszak után ugyanez lesz érvényes a mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek 85 százalékára. Míg az USA-ból érkező borimportot 15 százalékos vám sújtja, addig az EU-ból – és a CPTPP-tagállamokból, köztük Chiléből – származó borok vámmentesen léphetnek be Japánba. Ez utóbbi érvényes az európai autókra is.

A Trump-adminisztráció azt szeretné, ha Japán lebontaná az amerikai agrár- és autóexport előtti akadályokat és csökkentené kétoldalú kereskedelmi többletét, amely 2018-ban 58 milliárd dollárt tett ki a termékek terén. Trump gyakran sérelmezi, hogy az amerikai árucikkeket hátrányosan kezelik Japánban, ezért azonban csak saját magát okolhatja. Természetes, hogy az amerikai exportőrök piaci részesedést veszítenek az európai országokkal és a CPTPP-államokkal szemben. Azzal, hogy japán részről egy újabb szabadkereskedelmi megállapodás lépett hatályba, az USA Japánnal szembeni külkereskedelmi hiánya várhatóan tovább nő.

Trump tehát súlyos hátrányt okozott az amerikai exportőröknek a csendes-óceáni térség és Euró­pa piacain.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy Kína egy óriási szabadkereskedelmi megállapodás kialakítására törekszik a tizenhat ország között kialakítandó Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) keretében, amelyről már megkezdődtek a tárgyalások.

Érdemes kiemelni, hogy a TPP-ben nem szerepelt volna Kína, és így azzal egy amerikai vezetésű kereskedelmi blokk jött volna létre hosszú távon Ázsiában. Arra nincs esélye az USA-nak, hogy azzal, amit Japánnal szemben kíván elérni, jóváteszi azt, amit a TPP-vel kapcsolatban elrontott. Maximum azt sikerülhet elérnie Washingtonnak, hogy csupán Japán vonatkozásában megmenti a TPP-rendelkezéseket.

Ezt a forgatókönyvet már ismerjük. Minden egyes Trump-féle „tárgyalásnál” az USA előáll követeléseivel, majd cserébe keveset kínál fel, és a vámok révén „büntetésekkel” fenyeget, ha nem az történik, amit szeretne. Ez a „pénzt vagy életet” módszer, ahol nincs lehetőség érdemi tárgyalásra. Azzal, hogy egy kiszámíthatatlan szájhőst játszik, Trump egyre inkább elszigeteli az Egyesült Államokat a világgazdaságban. Az amerikai gyártó cégek és fogyasztók már megfizették ennek az árát. Az egyetlen kérdés, mennyi ideig hajlandók még további „győzelmeket” elviselni.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.