BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
államadósság

A vártnál is nagyobb siker a MÁP+

Az új állampapír kedvező hozamot biztosít – még az egyébként kockázatosabb befektetési alapokkal összevetve is. A háztartásoknak megéri az új állampapírt venni, egy-két éves futamidőre biztosan, de alacsony inflációs környezetben tovább is.
2019.07.05., péntek 18:38

A z elmúlt egy hónapban mintegy 1015 milliárd forint értékben vásárolt a lakosság az új állampapírból, a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP+). Sok ez? Vagy kevés? Melyek lehetnek az okok? Kinek jó ez? Erre keressük a választ.

Tudjuk, hogy az Államadósság Kezelő Központ heti 100 milliárd forintos kerettel hirdette meg az új állampapírt, ezt júniusnak mind a négy hetében meghaladta a jegyzés, ami tehát azt jelzi, hogy a kereslet a vártnál nagyobb lett. Az első negyedév végén az MNB adatai szerint a lakosság 6280 milliárd forint értékben tartott értékpapírokat, vagyis az újonnan beérkező több mint ezermilliárd forint a teljes állomány mintegy hatodát teszi ki. Természetesen statisztikai adatok híján még nem tudjuk, hogy az új állampapírba befektetett állomány mekkora részben jön új forrásból, és mekkora részben már meglévőből, de valószínűsíthető, hogy mindkettőnek jelentős súlya van az értékesítésben. A bérek emelkedésével a háztartások egyre többet tudnak megtakarítani, valamint az előző hónapokban vélhetően készültek az új állampapír és a régi állampapírok új sorozatainak adómentességére, ezért tartalékoltak a júniusi startra. Ezt erősíti az a tény, hogy a bankközi hitelpiacon a bankoknak visszaadott állampapírok és ezzel a nálunk lévő kevesebb szabad pénzeszköz nyomán csökkent a likviditás, és ennélfogva a rövid hozamok átmenetileg megemelkedtek (az egynapos hozam 0,1 százalékról 0,66 százalékra nőtt, majd július elejére megint csökkent, 0,11 százalékra). Az új állampapír megjelenése tehát jelentős mozgásokat idézett elő a piacon, és vélhetően már az első héten mozgósítani tudott új forrásokat. Kérdés, hogy mennyire sikerül elérnie azt a célt, hogy a háztartásoknál lévő jelentős készpénz- (4800 milliárd forint) és betétállomány (9800 milliárd forint) minél nagyobb része az államadósság finanszírozásába áramoljon, azaz hasznosuljon a gazdaságban.

Mi lehetett a siker titka? Egyrészt sikerült egy olyan konstrukciót kialakítani, amely kedvező kamatozású és meglehetősen likvid (bár az állampapír ötéves, de megéri egy-két éves futamidőre is venni), másrészt pedig a jelek szerint az értékesítést bevezető marketingkampány is sikeres volt. Problémaként felmerülhet, hogy a Prémium Magyar Állampapírral szemben az új állampapír nem inflációkövető, tehát a pénzromlás emelkedése esetén az ötéves Prémium Magyar Állampapír jobban megérheti. Tehát a magasabb inflációs várakozással rendelkezők számára is van befektetési lehetőség, viszont ez utóbbi hátránya, hogy drágább idő előtt visszaváltani.

Az új állampapír kedvező hozamot biztosít – még az egyébként kockázatosabb befektetési alapokkal összevetve is. A háztartásoknak megéri az új állampapírt venni, egy-két éves futamidőre biztosan, de alacsony inflációs környezetben tovább is. Miért éri meg akkor az államnak?

Az államadósság finanszírozása kapcsán az adósság szintje és kamata mellett további szempontokat is érdemes figyelembe venni. Ilyen lehet az, hogy belföldi vagy külföldi szereplő vásárolja az állampapírt, az, hogy hazai vagy külföldi devizában kerül kibocsátásra az állampapír, valamint hogy mekkora az állampapírok futamideje, tehát hogy mennyire gyakran kell megújítani az állományt. A magasabb költséget tehát az államadósság kezelője azért vállalja, hogy ez utóbbi szempontokból kedvezőbbé váljon az államadósság szerkezete. Talán a legfontosabb a lejáratok hosszabbítása: eddig igen nagy népszerűségnek örvendtek az egyéves állampapírok, amelyeket a lakosság jellemzően megújított. Az új állampapír ezzel szemben ösztönöz a hosszabb távú megtakarításokra, még úgy is, hogy lejárat előtt is könnyen visszaváltható. Emellett az új állampapírból kifizetett hozam a magyar lakossághoz kerül, hosszú távon az itthoni fogyasztást szolgálja. Nem szabad elhallgatni azt az MNB közgazdászai által többször hangoztatott érvet, hogy az új állampapír megtakarításra ösztönözheti a háztartásokat, tehát nemcsak átrendeződhetnek a megtakarítások, hanem növekedhetnek is, ami kismértékben segítheti az infláció fékeződését, egyben javíthatja a lakosság pénzügyi tudatosságát.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.