Éppen itt az ideje, hogy a világ jegybankjai végre kijöjjenek a fényre, és erőt mutassanak
Egyes elemzők szerint a jegybankok úgy tudják legjobban megvédeni magukat a politikai beavatkozások ellen, ha visszatérnek a szűken vett, árstabilitásra vonatkozó mandátumukhoz, amely olyan jól szolgálta őket a válság előtt.
A 2008-ban kitört globális pénzügyi krízis átalakította a jegybankok szerepét, valamint a szakpolitikai eszköztáruk súlyát és hatókörét. Manapság a pénzügyi stabilitás ismét a jegybankok küldetésének központi elemévé vált, és a kamatok mértéke számos gazdag országban várhatóan a zéró körüli vagy annál is alacsonyabb szinten marad még egy ideig. Ez azt jelenti, hogy a jegybanki intézkedések láthatóbbak és politikai szempontból kényesebbek lesznek, mint voltak akár egy évtizeddel ezelőtt is, növekvő fenyegetést gyakorolva a 20. század végének egyik legnagyobb intézményi innovációjára, a jegybanki függetlenségre.
Egyes elemzők szerint a jegybankok úgy tudják legjobban megvédeni magukat a politikai beavatkozások ellen, ha visszatérnek a szűken vett, árstabilitásra vonatkozó mandátumukhoz, amely olyan jól szolgálta őket a válság előtt.
Ez a tanács azonban téves. Nem lehet kikerülni ugyanis, hogy a jegybankok a pénzügyi stabilitás védelmezésére vonatkozó eredeti szerepüket felélesszék. Elvégre is az árstabilitás önmagában nem lehet végcél, csupán egyik pillére a makrogazdasági stabilitás támogatásának, amire a társadalomnak szüksége van. Ennek az alapzatnak a második eleme a pénzügyi stabilitás, ahogy arra az elmúlt évek válsága nyomatékosan rámutatott.
Ebben a tágabb összefüggésben a jegybankárok elkerülhetetlenül abban a szerepben találják magukat, ahol politikusokkal, szabályozó hatóságokkal és pénzügyi felügyeleti szervekkel kell vitázniuk a társadalomban betöltött pozíciójukról. Ennek így is kell lennie: ez a fajta elköteleződés döntő fontosságú a jegybanki függetlenség megőrzéséhez.
Friss tanulmányunk (Sound At Last? Assessing a Decade of Financial Regulation) három fontos módját emelte ki annak, hogy a 2008-as válság során miként változott meg a jegybanki tevékenységekről alkotott kollektív nézetünk. Először is, amikor a kamatok megközelítik a zérószintet, a további monetáris politikai intézkedések hasonlítanak, gyakran egyszerűen helyettesítik a más intézmények által jellemzően hozott döntéseket. Másodsorban a jegybanki hitelezés mértéke nagyon megnőtt. Harmadsorban a mostani politikai erők helyesen a rendszerszintű kockázatok csökkentésére fókuszálnak, hogy minimalizálják a pénzügyi válságok gyakoriságát és súlyosságát.
A jegybankok szerepének újragondolása észszerű dolog, mivel igen nagy a valószínűsége annak, hogy a kamatok a zérószint közelében maradnak a jövőben. Véleményünk szerint egy külön rendszer formális kialakítására van szükség, amelynél az állam végrehajtó ága és a jegybank egyezteti nézeteit, és együtt megállapodásra jutnak az elérhető szakpolitikai opciók teljes köréről. Amikor az irányadó kamat eléri a zérószintet, a különböző feleknek transzparens szabályok keretében rendszeresen egyeztetniük kellene. Minden egyes ilyen egyeztetés után egy közös közleményt adnának ki, amelyben az aktuális gazdasági helyzetről, az elérhető szakpolitikai opciókról és a választott intézkedésekről adnának értékelést. Az álláspontok különbözősége esetén a demokratikusan megválasztott kormányzati tisztviselők mondanák ki a végső szót, ugyanakkor magyarázatot kellene adniuk a döntésük okairól. A zéró körüli kamatszint melletti monetáris és fiskális politikai koordináció esetén a hivatalos közleményeket a pénzügyi stabilitással kapcsolatos mérlegelésekkel kellene kiegészíteni, és az ezzel kapcsolatos nézetkülönbségeket a hivatalos jegyzőkönyvekben is szerepeltetnék.
Egyszóval a monetáris politikai döntések kommunikációjának hagyományos standardjait kellene alkalmazni a pénzügyi stabilitással foglalkozó bizottság döntéseinél is.
Federal Reserve Fotó: Shutterstock
Ez a rendszer segítené megvédeni a jegybanki függetlenséget a nem konvencionális intézkedésekhez biztosított politikai támogatás révén.
A végső hitelezői szerep jegyében a válság óta folytatott jegybanki műveletek korábban nem látott mértékét és kiterjedtségét erős figyelem övezte. Döntő fontosságú, hogy ezek a műveletek a közvélemény előtt legitimek maradjanak. A jegybankoknak ezért tisztázniuk kell a végső hitelezői szerep jegyében folytatott műveleteik célját és működési struktúráját, és véget kell vetniük az egyre tarthatatlanabb konstruktív homályosság doktrínájának, amelynél a politikai döntéshozók szándékosan határozatlanok azzal kapcsolatban, hogy kinek és milyen feltételek mellett nyújtanak hitelt. Ebben a kérdésben is, mint minden más gazdaságpolitikai területen, a demokratikus legitimáció biztosítása átláthatóságot és elköteleződést igényel. Ráadásul a rendszerszintű kockázatokra és a makroprudenciális intézkedésekre való fókuszálás szükségessé teszi a jegybankok mandátumainak módosítását. Bár nincs abban egyetértés, hogy miként lehet a legjobban megszervezni a pénzügyi és monetáris politika különböző komponenseit, mi az „egykalapos” modellt részesítjük előnyben, amelyben a jegybankoknak kettős céljuk van: az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás biztosítása. Ezen célok eléréséhez a jegybankoknak transzparens végső hitelezőknek és egyben megfelelő eszközökkel rendelkező makroprudenciális hatóságoknak is kell lenniük.
Az intézményi megkötések ennek a modellnek a különböző variánsait hozzák majd létre az egyes országokban. Bizonyos (lehetőleg minél több) esetben párhuzamosan számos hatóság fog osztozni a pénzügyi stabilitás felelősségi körében. Ebben a kérdésben lényeges fontosságú az együttműködés és a teljes elszámoltathatóság biztosítása. A szerepet kapó intézményeknek el kellene ismerniük azokat az operatív nehézségeket, amelyek akkor jelentkeznek, amikor eltérő célokat követő hatóságoknak közös a feladatkörük. Továbbá tudatosítaniuk kell, hogy a fragmentáció és az együttműködés hiánya okozta tétlenség milyen kockázatokat hordoz.
A jegybanki függetlenség megvédéséhez egyfajta alkalmazkodásra van szükség. A válság utáni időszakban a kormányzatok és az állampolgárok továbbra is delegálni fogják az egyre kiterjedtebb döntéshozatali jogköröket a nem választott független intézmények felé. A jegybankoknak ezért egyre jobban elszámoltathatóvá kell válniuk a legitimitásuk fenntartása érdekében. Nyilvános vitákra van szükség a jegybanki célkitűzések, eszközök és kommunikációs mechanizmusok keretrendszeréről való megállapodásokhoz. Ennek a vitának az elmaradása nemcsak a jegybanki függetlenség, hanem a pénzügyi stabilitás és a teljes társadalmi jólét szempontjából is kockázatos lenne.
Xavier Vives, az IESE Business School közgazdászprofesszora
Jean-Pierre Danthine, a svájci jegybank volt alelnöke, a Paris School of Economics elnöke
Patrick Bolton, a Columbia Business School közgazdászprofesszora
Stephen Cecchetti, a Brandeis International Business School közgazdászprofesszora
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
