A nemzetközi kereskedelem zavarai egy mélyebb probléma tünetei

Csak idő kérdése, hogy a Kína és az Egyesült Államok között eszkalálódó feszültségek további közgazdászokat sarkalljanak arra, hogy egy pénzügyi instabilitással párosuló közelgő világgazdasági válságra figyelmeztessenek. Augusztus 5-én a Bloomberg News azt írta, hogy a nagy figyelemmel kísért piaci mutató, a hozamgörbe „2007 óta a leghangosabb módon figyelmeztet egy amerikai recesszióra”. Továbbá Larry Summers korábbi amerikai pénzügyminiszter, aki közelről látta a válságkezelési erőfeszítéseket 2008–2009-ben, nemrégiben azt tweetelte ki:

elképzelhető, hogy most a legveszélyesebb pénzügyi időszakot éljük át 2009 óta.

A legtöbb közgazdász szerint az amerikai–kínai kereskedelmi feszültségek megoldása a legjobb módja annak, hogy elkerüljük a nagyobb gazdasági és pénzügyi zavarokat. Ez valóban szükséges lenne, de távolról sem elégséges.

A romló kínai–amerikai kapcsolatokra összpontosítás teljességgel érthető. Elvégre a súlyosbodó konfliktus fokozza egy valutaháborúval is összekapcsolódó kereskedelmi háború veszélyét, ami mások kárára előnyt szerző (beggar thy neighbor) szemléletmódot okozhat a világgazdaságban. Ahogy a növekedési kilátások romlanak, az államadósság, a külső eladósodás kérdése egyre jobban előtérbe kerül majd bizonyos országokban, ami pénzügyi instabilitással fogja terhelni a már amúgy is kedvezőtlen helyzetben lévő gazdasági környezetet. Továbbá ahogy az amerikai–kínai konfliktus a gazdaságon kívül most már kiterjed nemzetbiztonsági és belpolitikai kérdésekre is, a legjobb szcenáriónak a sorozatos tűzszünet számítana kereskedelmi kérdésekben, azonban a valószínűbb forgatókönyv a feszültségek eszkalálódása.

Ha az elmúlt évtizedet szélesebb összefüggésben vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos feszültségek inkább a tünetei, mintsem az okai a mélyben lakozó gazdasági és pénzügyi problémáknak. Valójában a kereskedelmi feszültségekre vonatkozó túlzott összpontosítás eltereli a politikai döntéshozók figyelmét azokról az intézkedésekről, amelyekre a gyorsabb és inkluzívabb növekedés, illetve a valóban stabil pénzügyi környezet biztosításához lenne szükség.

A politikai döntéshozóknak emellett kezelniük kell a jegybankokat érő egyre fokozódó politikai nyomást, a jövedelmi, vagyoni és a lehetőségek terén fennálló egyenlőtlenséggel szembeni ellenreakciókat, az elitellenes mozgalmak erősödését, a kormányokba és a szakértelembe vetett bizalom csökkenését, a regionális gazdasági és geopolitikai feszültségeket, a pénzügyi instabilitás növekvő kockázatát, valamint a gazdasági bizonytalanság általános érzetét.

Ahogy a The Only Game in Town című könyvemben fogalmaztam, mindezen új fejlemények – és természetesen a fokozódó amerikai–kínai feszültségek – a világgazdaság két alapvető, a 2008-as pénzügyi válság óta tartósan jelentkező jellemzőjéhez kapcsolódnak.

Az első jellemző az, hogy a gazdasági növekedés mértéke hosszú ideje nemcsak túlságosan alacsony, hanem nem elég inkluzív. Ebből adódóan a társadalom növekvő hányada marginalizálva, elidegenedve, frusztráltnak érzi magát, és ez nem várt választási eredményekhez, a populista és nacionalista mozgalmak térnyeréséhez, illetve néhány esetben zavargásokhoz vezetett.

A válság utáni második jellemző az, hogy a döntéshozók túlzott mértékben, tartósan támaszkodnak a jegybanki likviditás fájdalomcsillapító, de torzító hatással járó gyógyszerére ahelyett, hogy egy kiegyensúlyozottabb szakpolitikai mixet alkalmaznának, amely lebontaná a gyorsabb, inkluzívabb növekedés – főként strukturális, egyben ciklikus – akadályait. A monetáris politika nem volt nagyon hatékony a fenntartható növekedés előmozdításában, de közben jelentősen növelte az eszközárakat. Ez tovább gerjesztette a sérelmeket amiatt, hogy a meglévő rendszer a már gazdag és privilegizált rétegeket részesíti előnyben ahelyett, hogy a társadalom szélesebb rétegeit szolgálná, nem is beszélve a hátrányosabb helyzetű csoportok támogatásáról.

Ha továbbra is folyamatosan fennáll mindkét tényező, akkor a világgazdaság hamarosan válaszúthoz érkezik. Ennél a kereszteződésnél a jelenlegi, egyre fenntarthatatlanabb út vagy egy sokkal rosszabb szakaszban folytatódik, amelyet recesszió, pénzügyi instabilitás, növekvő politikai és társadalmi feszültségek jellemeznek, vagy egy olyan kedvezőbb szakaszban, amelyet az inkluzív növekedés erősödése és valódi pénzügyi stabilitás jellemez, ahogy a kormányzatok végre reagálnak a társadalomból érkező nyomásra.

Ehhez a kereszteződéshez vezető út azonban már önmagában is egyre bizonytalanabb.

A nem konvencionális monetáris intézkedések elnyújtott használata olyan költségekkel és kockázatokkal járt, amelyek idővel fokozódtak.

Ebbe beletartoznak a jegybankok autonómiájával szembeni támadások, az eszközárak túlzott mértékű leválása a gazdasági és vállalati fundamentumokról, valamint a likviditásnyújtásra vonatkozó túlzott ígéretek a végső fogyasztók számára (különösen a bankrendszeren kívüli szektorokban). Egy szakpolitikai hiba vagy egy piaci felfordulás az elágazáshoz vezető utat felgyorsíthatja és sokkal göröngyösebbé teheti.

A világgazdaságban és a pénzügyi rendszerben bekövetkező kedvezőtlen fejlemények elkerülése érdekében Kínának és az Egyesült Államoknak fel kell oldania az eltérő álláspontokat egy átfogóbb szakpolitikai egyezség keretében, amelybe más vezető gazdaságokat (különösen Európát) is be kellene vonnia.

A szabad, de tisztességesebb nemzetközi kereskedelem újjáélesztésére vonatkozó törekvéseket azzal kellene kezdeni, hogy kezelik a Kínával szembeni valódi amerikai és európai sérelmeket a szellemi tulajdont érintő lopások, a kierőszakolt technológiatranszferek, a túlzott állami támogatások, illetve egyéb tisztességtelen kereskedelmi és befektetési gyakorlatok terén. Ennek alapjául kellene szolgálnia egy olyan átfogó multilaterális törekvésnek, amely a tényleges és potenciális növekedés előtti akadályok felszámolását célozná.

Egy ilyen kezdeményezés magában foglalná az infrastruktúra modernizálását Európában és az USA-ban, kiegyensúlyozott költségvetési intézkedéseket Európában, egy erősebb regionális gazdasági architektúrát,

erősebb szociális biztonsági hálót világszerte, valamint célzott liberalizációt és deregulációt Kínában és Európában.

Ilyen típusú globális fellépéssel a világgazdaság kedvező helyzetbe tudná navigálni magát a közelgő válaszútnál. Enélkül a gazdasági és pénzügyi instabilitással és bizonytalansággal kapcsolatos jelenlegi sérelmek elhalványulhatnak majd amögött, ami a jövőben várna a világra.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org