Jól mérjük-e a termelékenységet?

Elemzők egy része arra figyelmeztet, hogy vigyázni kellene a további béremelkedéssel, mivel ha meghaladja a termelékenység növekedését, az versenyképesség-rontó hatású lehet. Ahhoz azonban, hogy ennek a félelemnek a megalapozottsága kiderüljön,

egyrészt pontosítani kell, hogy mit értünk termelékenységen és a versenyképességgel való összefüggésén, valamint azt, hogy hogyan is állnak a különböző béradataink nemzetközi összehasonlításban.

Nézzük először a nemzetközi adatokat! Ami a béreket illeti, tény, hogy az üzleti szférával kötött bérmegállapodásnak köszönhetően tetemes béremelkedések történtek Magyarországon. De mivel a bérek a környező országokban is növekedtek, a felzárkózásunk ettől még nem következett be. A legfrissebb Eurostat-adatok szerint azon országok között, ahol van minimálbér, a magyar minimálbérérték nagysága alulról a negyedik: csak a bolgár, a lett és a román értéket haladja meg.

Az éves nettó keresetek tekintetében pedig már csak két országot, Romániát és Bulgáriát előztük meg 2018-ban.

Ehhez hozzájárulnak a munkavállalókat terhelő, magas adók. Ezek 2019-ben összesen 33,5 százalékot tesznek ki, ebből a személyi jövedelemadó 15 százalék. Ugyanakkor a munkaadókat terhelő költségek csökkentése tekintetében fontos előrelépést tettünk. Amíg a szociális hozzájárulás 2016-ban még 27 százalék volt, 2019. július 1-jétől már csak 17,5 százalék.

A munkaadókat terhelő összes munkaerőköltség vonatkozásában továbbra is kedvező helyen vagyunk, hiszen ezek a költségek csak Lettországban, Romániában és Bulgáriában alacsonyabbak.

Viszont például a német érték a magyarnak közel négyszerese (óradíjban 34,6, illetve 9,2 euró), és az EU-s átlag is csaknem háromszorosa a magyar értéknek.

A lengyel érték 0,9, a cseh 3,4, a szlovák 2,4 euróval volt magasabb 2018-ban, mint Magyarországon. Megjegyzendő, hogy az Eurostat júniusi jelentése szerint 2019 első negyedében – éves összehasonlításban – folytatódott ez a tendencia: a cseh órabér a gazdaság egészében átlagosan 7,7 százalékkal növekedett, a lengyel 5,9, a szlovák 8,7, a magyar 5,7 százalékkal. A legnagyobb emelkedés a mögöttünk lévő Romániában és Bulgáriában következett be (16,3 és 12,9 százalék).

Nem állíthatjuk tehát azt, hogy a magyar bérek nagyobb mértékben közelítették volna akár az EU-s átlagot, akár a V4-országok értékeit. Vigyázni kell ezért az olyan megállapításokkal, hogy a további béremelések veszélyeztethetik a magyar versenyképességet. Persze, ha Magyarország továbbra is elsősorban alacsony bérekkel akar – más ösztönzők, mint például az alacsony nyereségadók és a jókora állami támogatások mellett – versenyezni, akkor azt kockáztatja, hogy beleragad a közepes jövedelem csapdájába, vagyis egy bizonyos ponton túl nem lesz képes az általános életszínvonalat és életminőséget javítani. Ez pedig bátoríthatja a kiváló szakemberek elvándorlását.

Az elemzők következő felvetése az, hogy lehet a béreket növelni, de csak kisebb mértékben, mint ahogyan a termelékenység nő. Ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy mit értünk termelékenységen. Ha ugyanis a korábbi, az egy munkavállalóra jutó GDP mutatójával mérjük a termelékenységet, könnyen juthatunk helytelen következtetésre. Ugyanis az egy főre jutó GDP nagysága messzemenően nem a munkavállaló erőfeszítéseitől függ elsősorban egy, a globális láncok által átszőtt gazdaságban.

Sokkal inkább attól, hogy az értékláncok mely szakaszai települnek be egy országba. Minél inkább a nagy hozzáadott értéket előállító tevékenységek jellemzik egy ország gazdaságát, annál könnyebb a GDP-t növelni.

Másrészről az új érték előállítása függ a munkavállalók képzettségétől, a technológiai színvonaltól, a munkafolyamatok szervezettségétől, például a lean – karcsúsított – menedzsment módszereinek alkalmazásától és a humánmenedzsment módszereitől. Ebből kifolyólag nem is a munkavállalóktól függ leginkább az ily módon mért, úgynevezett teljes tényezős termelékenység javíthatósága, hanem sokkal inkább a cégstratégiáktól és a menedzsment színvonalától, korszerűségétől. Ezt bizonyítja az is, hogy ugyanaz a munkavállaló egy jobban menedzselt és korszerűbb eszközökkel felszerelt nyugat-európai cégnél magasabb új értéket tud előállítani, azaz magasabb termelékenységgel dolgozik.

Továbbmenve még azt is kijelenthetjük, hogy Magyarországon a bérekhez képest nagyon is termelékenyen dolgoznak a munkavállalók. Ezt bizonyítja az úgynevezett bérekkel korrigált termelékenységi mutató, amely figyelembe veszi azt is, hogy a bruttó hozzáadott értéket mennyi bérrel állítják elő átlagosan az egyes országok.

Ez a mutató, euróban mérve, jobb a V4-es országokban, mint például Ausztriában vagy Németországban. A V4-ek között pedig Magyarországon a legmagasabb.

Összefoglalva az elmondottakat, az nyilvánvaló, hogy a tartós gazdasági növekedés egyik fontos feltétele a termelékenység növelése, ez azonban elsősorban nem lassabb bérfelzárkóztatással, hanem korszerűbb gazdasági szerkezettel és jobban szervezett és menedzselt cégekkel érhető el. Szükséges a technológiai korszerűsítés és a termék- és szolgáltatáskínálat megújítása, összességében az innováció felgyorsulása is. Ezt pedig – mások mellett – az állami működési hatékonyság számottevő javulása, a bürokrácia csökkentése és a tudásberuházások felpörgetése bátoríthatja a legjobban.