Az adósságteher egykor és most

Harminc évvel ezelőtt Magyarország – Lengyelországgal karöltve – gyakran szerepelt a nyugati lapok hasábjain. Akkoriban gazdasági és politikai értelemben is izgalmasnak számítottak a lengyel és a magyar reformkísérletek: hogyan tud a két közép-európai ország viszonylag rövid időn belül csatlakozni a fejlett világ demokratikus piacgazdaságaihoz? Erre nem voltak igazán bejáratott receptek, kitaposott utak. Hacsak a második világháború utáni Marshall-tervet nem tekintjük annak, amely az alapvető pénzügyi segítségnyújtás mellett Németország nyugati részének politikai gyámság alá helyezését is jelentette. Ez persze jóféle gyámság volt: a második világháború után a Marshall-terv segítségével történő német talpra állás azon ritka külső segítségnyújtások egyike, amelyek lényegében egyöntetűen pozitív megítélésűek a gazdaság- és a politikatörténeti emlékezetben. Aligha véletlen, hogy Lengyelország és Magyarország nyolcvanas évek végi támogatása kapcsán is felmerült a Marshall-terv típusú segítségnyújtás, amely elsősorban az akkori NSZK politikusainak körében volt népszerű gondolat.

Lengyelország és Magyarország végül nem kapott a Marshall-tervhez hasonló nagyságú pénzügyi segélyt harminc évvel ezelőtt, és nem következett be a két ország – a világháború utáni Nyugat-Németországéhoz hasonló – gyors politikai integrációja sem a nyugat-

európai intézményekhez. A vasfüggöny lebontása után csupán a korábbi Kelet-Németország, az egykori NDK lett a tagja 1990-ben – az újraegyesített Németország részeként – az akkor még Európai Közösségek nevet viselő európai integrációnak. Gazdaság- és politikatörténeti perspektívából nézve persze az is rendkívül gyors léptékű változásnak minősül, hogy tizenöt évvel később Lengyelország és Magyarország – Csehországgal, Szlovákiával, Szlovéniával, a három balti állammal és két mediterrán szigetországgal együtt – teljes jogú tagként csatlakozott az Európai Unióhoz. Ez formális intézményi értelemben a gazdasági és a politikai rendszerváltás beteljesülését jelentette.

A lengyel és a magyar reformtörténetben azonban nem csak a hasonló politikai örökség, illetve a rendszerváltó elhivatottság volt közös. A rendszerváltás pillanatában a két ország helyzete abban is sajátos volt, hogy hatalmas adósságterheket örökölt, amelyeknek a törlesztése nehezen kezelhető gazdasági és politikai terhet jelentett. Ebből a szempontból a csehszlovák utódállamok, a balti országok, Szlovénia, de még a rendszerváltás idején gazdaságilag lényegesen elmaradottabb Bulgária és Románia helyzete is sokkal kevésbé volt kritikus. A magyar és a lengyel politikusoknak viszont súlyos tehertételt jelentett az adósságkezelés. Ennek menedzselésére a két ország eltérő stratégiát választott. Lengyelországnak tárgyalások útján sikerült elérnie, hogy felhalmozott adósságának a felét előbb 1991-ben a Párizsi Klub hitelezői, azaz az államok, majd pedig 1994-ben a Londoni Klubba tömörülő magánhitelezők is elengedjék. Ezzel a lengyel adósságteher kezelhető mértékűvé vált.

Magyarország kormánya akkor más utat választott: az ország törlesztette az előző rezsimtől örökölt adósságait, vállalva az ezzel járó gazdasági és politikai áldozatokat. Nem lehet és nem is kell egyértelmű ítéletet mondani az akkori politikai döntésről. Egyszeri alkalom volt, amely immár a múlté – és Magyarországnak mára sikerült kezelhető szintűre mérsékelnie az adósságterheit. A magyar bruttó államadósság ugyan ma is eléri a GDP 70 százalékát, azonban már lényegesen alacsonyabb, mint az EU-tagállamok átlagosan 80 százalékos eladósodottsága.

Az elmúlt harminc év során sokat tanult a magyar gazdasági és politikai elit, de a magyar állampolgárok és a pénzügyi intézmények is az adósság természetéről. Arról, hogy milyen brutális következményekkel járhat az eladósodottság globális pénzügyi válságok idején. Arról, hogy mit jelenthet, ha az adósság a bankoknál és a háztartásoknál halmozódik fel. Arról, hogy mivel járhat a devizában történő eladósodás. És persze arról is, hogy milyen az, amikor az elkeseredett, adósságukat csak súlyos elszegényedés árán törleszteni képes állampolgárok szavaznak a választásokon.

A mai magyar gazdaság és társadalom nyilván számos megoldatlan kérdést cipel magával. De egy nehézséggel mintha kevesebb lenne: az adósságteher ma biztosan könnyebb, mint tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt.