Az országokon belüli vagy az országok közötti jövedelmi egyenlőtlenség az aggasztóbb?

Minden ősszel a tanév kezdetekor azt a kérdést teszem fel az egyetemen a diákjaimnak, hogy

melyik helyzet a jobb: szegénynek lenni egy gazdag országban, vagy gazdagnak lenni egy szegény államban?

A kérdésem általában komoly, de közös álláspontra nem jutó vitát vált ki. Ennek a kérdésnek azonban egy strukturáltabb, behatároltabb változatát is feltehetjük, amelyre egyértelmű a válasz.

Szűkítsük le fókuszunkat a jövedelmek kérdésére, és induljunk ki abból, hogy az embereket csak a saját fogyasztásuk szintje érdekli (és az egyenlőtlenség, valamint más társadalmi feltételek kérdésével ne foglalkozzunk). Ebben a tekintetben a gazdagok és a szegények azok, akik a jövedelemelosztás terén a felső, illetve az alsó 5 százalékba tartoznak. Egy tipikus gazdag országban a lakosság legszegényebb 5 százaléka a nemzeti jövedelem mintegy 1 százalékát kapja. A szegény országok esetében jóval kevesebb adat áll rendelkezésünkre, ám nem tévedünk sokat, ha azt feltételezzük, hogy ezekben az államokban a leggazdagabb 5 százalék a nemzeti jövedelem 25 százalékát szerzi meg.

Hasonlóképpen, tegyük fel, hogy a gazdag és a szegény országok azok, amelyek az egy főre jutó jövedelem alapján az államok felső, illetve alsó 5 százalékos csoportjába tartoznak. Egy tipikus szegény államban (például Libériában vagy Nigerben) az egy főre jutó éves jövedelem mintegy ezer dollárt tesz ki, szemben a tipikusan gazdag országok (például Svájc vagy Norvégia) 65 ezer dolláros értékével. (Ezek a mutatók a megélhetés költsége vagy a vásárlóerő-paritás alapján ki vannak igazítva, így közvetlenül össze lehet hasonlítani őket.)

Ezek alapján ki tudjuk számolni, hogy egy szegény államban élő gazdag ember évi 5 ezer dolláros jövedelemmel rendelkezik (ezer dollár szorozva 0,25-dal, illetve hússzal), miközben egy gazdag országban élő szegény ember 13 ezer dollárt keres (65 ezer dollár szorozva 0,01-dal, illetve hússzal). Az anyagi életszínvonal alapján mérve kijelenthető, hogy

egy gazdag államban élő szegény ember több mint kétszer nagyobb jómódban él, mint egy szegény államban élő gazdag ember.

Ez az eredmény a legtöbb diákomat meglepi, a legtöbbjük az ellenkezőjét várja. Amikor szegény országokban élő vagyonos emberekre gondolnak, akkor olyan mágnásokat képzelnek maguk elé, akik kastélyokban élnek seregnyi szolgával és méregdrága autóflottával. Valóban élnek ilyen emberek is, de a nagyon szegény országokban a felső jövedelmi 5 százalékhoz tartozó ember inkább egy középvezetőt jelent az állami bürokráciában.

Ennek az összevetésnek a lényeges pontja az, hogy kiemeli az országok közötti jövedelmi különbségek fontosságát az országokon belüli egyenlőtlenséghez képest. A modern gazdasági növekedés kezdetén, az ipari forradalom előtt, a globális egyenlőtlenség szinte kizárólag az országokon belüli egyenlőtlenségből származott. Európa és a világ szegényebb fele közötti jövedelmi különbségek kicsik voltak. Ahogy azonban a Nyugat fejlődésnek indult a 19. században, a világgazdaságban jelentős eltérés alakult ki az ipari magországok és az elsődleges termékeket előállító perifériaállamok között. A II. világháború utáni időszak jó részében a gazdag és a szegény országok közötti jövedelmi különbségek tették ki a globális egyenlőtlenség nagyobb részét.

Az 1980-as évek végétől két új trend változtatta meg ezt a helyzetet. Először is Kínával az élen az addig elmaradó régiók nagy része jelentősen gyorsabb gazdasági növekedést ért el, mint a világ gazdag országai. Először a történelemben egy tipikus fejlődő országbeli ember gyorsabb ütemben gazdagodott, mint egy tipikus európai és észak-amerikai ember.

Másrészt az egyenlőtlenség növekedni kezdett sok fejlett gazdaságban, különösen azokban, amelyeket kevésbé szabályozott munkaerőpiac és gyenge szociális védelem jellemez. Az Egyesült Államokban az egyenlőtlenség növekedése olyan erőteljes, hogy ma már nem egyértelmű, hogy az amerikai szegények életszínvonala magasabb, mint a legszegényebb országok gazdagjainak életszínvonala (ha a fentieknek megfelelően definiáljuk a gazdag és a szegény embereket).

Ez a két trend egymással ellentétes irányba hatott a teljes globális egyenlőtlenség tekintetében: az egyik trend csökkentette, a másik növelte az egyenlőtlenséget. Mindkét trend növelte azonban az országon belüli egyenlőtlenség arányát a teljes egyenlőtlenségben, megfordítva a 19. század óta megfigyelt, folyamatosan érvényesülő trendet.

A hiányos adatok miatt nem tudjuk egyértelműen meghatározni, hogy ma a világgazdaságban mekkora az országon belüli, illetve az országok közötti egyenlőtlenség aránya.

A World Inequality Database adatain alapuló, meg nem jelentetett tanulmányában Lucas Chancel, a Paris School of Economics közgazdásza arra jutott, hogy a globális egyenlőtlenség háromnegyede az országon belüli egyenlőtlenségből származhat. Két másik francia közgazdász, Francois Bourguignon és Christian Morrison azt állítja, hogy az országon belüli egyenlőtlenség a 19. század vége óta nem volt ilyen magas, mint most.

Ha ezek a számítások helyesek, akkor az azt mutatja, hogy a világgazdaság egy új szakaszba lépett, ami a szakpolitikai prioritások újragondolását teszi szükségessé. Hosszú időn át a közgazdászok (beleértve magamat is) azt mondták, a globális egyenlőtlenség csökkentésének leghatékonyabb módja az, ha gyorsítjuk az alacsony jövedelmű országok gazdasági növekedését. A gazdag országokban élő kozmopoliták – jellemzően a vagyonos és magasan képzett emberek – erkölcsi alapként hivatkozhattak erre, amikor kisebbítették a saját országukon belüli egyenlőtlenség miatt nyugtalankodók aggodalmait. Ám a populista nacionalizmus térhódítását szerte a nyugati világban részben a két cél, a gazdag országokban az igazságosság célja, a szegény országokban pedig az elérendő magasabb életszínvonal célja közötti feszültségek fűtik. A fejlett gazdaságok alacsony jövedelmű országokkal folytatott kereskedelmének megnövekedése hozzájárult a fejlett országokon belüli béregyenlőtlenséghez. Továbbá talán a legjobb módja annak, hogy a világ többi részében növeljük a jövedelmeket, ,az, ha megengedjük, hogy a szegényebb országokból nagy számban áramoljon a munkaerő a gazdag államok munkaerőpiacára. Ez nem jó hír a gazdag országok kevésbé képzett, alacsonyan fizetett munkavállalói számára.

Mégis, a fejlett gazdaságok azon politikája, amely az országon belüli igazságosság megteremtését hangsúlyozza, nem feltétlenül káros a világ szegényei számára a nemzetközi kereskedelem terén. Azok a gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek növelik a munkaerőpiac alsó jövedelmi rétegében a jövedelmeket, és csökkentik a gazdasági bizonytalanságot, kedvezőnek tekinthetők mind az adott országon belüli igazságosság, mind – a szegény gazdaságok számára a fejlődés esélyét biztosító – egészséges világgazdaság fenntartása szempontjából.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org