Egy szaúdi minisztercsere tanulságai

Ha van ország, amelynek energiapolitikáját nagyítóval figyeli a piac, az Szaúd-Arábia. Ugyan az olajmonarchia befolyása a globális gazdaságra már régen nem olyan nagy, mint az 1970-es években, mégis a világ második legnagyobb kőolaj- és hetedik legnagyobb földgáztermelőjéről és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) legfontosabb tagjáról van szó. Éppen ezért kapta fel a fejét az elemzők többsége a múlt héten, amikor Rijád bejelentette, hogy Szalman király lemondatja három éve hivatalban lévő olajügyi, ipari és ásványi erőforrásokkal foglalkozó miniszterét, Kálid al-Fálihot, és helyére a fiát, Abdulaziz bin Szalmant nevezi ki.

Al-Fálih gyakorlatilag két hét alatt vált kegyvesztetté a királyságban. Augusztus 30-án elvették tőle az ipari portfóliót, majd szeptember 2-án megfosztották az állami olajvállalat, az Aramco elnöki címétől, hat nappal később pedig az egész minisztériumot elvették tőle. Különösen látványos bukás ez, hiszen Al-Fálihot sokan a globális kőolajipar egyik legbefolyásosabb emberének tartották.

Természetesen nehéz mélyebben belelátni egy ilyen zárt politikai kultúrájú ország döntéshozási folyamataiba, ezért egyelőre sem az okokat, sem a következményeket nem látjuk. Sejtéseink ugyanakkor lehetnek arról, hogy mit jelent és mit nem jelent a miniszterváltás.

Ami talán a legfontosabb, hogy a személycsere valószínűleg nem okoz nagy változást a szaúdi olajpolitikában. Abdulaziz korábban is befolyásos szereplője volt az energetikai döntéseknek, jó tárgyaló hírében áll, és állítólag az OPEC+ formátumban (az OPEC és más olajtermelő államok közötti együttműködésben) született megállapodások közül többet ő hozott tető alá. Nem mellékesen szót ért az irániakkal is, ha energiáról van szó. Ugyan nem támogatta a kínálat megnövelésével az olajár bedöntésére irányuló politikát a 2010-es évek első felében, mégis részt vett az árpolitika nemzetközi koordinálásában.

Ennek ellenére Abdulazizzal középtávon megváltozhatnak a királyság céljai. Kálid al-Fálih mindig hűséges volt a királyhoz, a menesztése mögött tehát valószínűleg szakpolitikai okok húzódnak. A pletykák szerint Szalman király (és a trónörökös Mohamed bin Szalmán, aki nem mellesleg Abdulaziz testvére) elégedetlen volt az olajárakat feljebb tornászni nem tudó, az Aramco részleges piacra vezetését levezényelni nem képes miniszterrel. A következő fél-egy évben kiderül, hogy Abdulaziz hatékonyabban tudja-e végezni a munkáját, mint az elődje. Erre nem szabad mérget vennünk, hiszen elképzelhető, hogy az említett kudarcok nem Al-Fálih személyéből adódtak, hanem a politikai, intézményi és nemzetközi korlátokból.

A lépés beleillik a királyságban zajló centralizációs folyamatokba. Az olajügyi minisztériumot még sosem vezette a királyi család tagja, hiszen az általánosan elfogadott narratíva szerint a portfóliót túl fontosnak tartják ahhoz, hogy politikai kinevezettek irányítsák. Éppen ezért ez a tárca a kevés olyan intézmény egyike volt Szaúd-Arábiában, amelyet hagyományosan technokrata szellemben vezettek. Szalman király fia kinevezésével félig megszegte ezt az íratlan szabályt – ugyan szakembert nevezett ki, de a királyi család tagját, aki ráadásul a saját vérvonalába tartozik. Ezzel a Szalman-ág egy újabb fontos pozíciót vont közvetlen irányítása alá, többek között a királyi, a trónörökösi és a védelmi minisztériumi cím mellé. Mohamed és Abdulaziz egy másik testvére, a jelenlegi védelmiminiszter-helyettes, Kálid korábban ráadásul a királyság amerikai nagykövete is volt.

Érdekes módon tehát az egyik gazdasági csúcspozícióban történt változásnak, bármennyire is gazdasági okokból történt, a legnagyobb hatása politikai lehet. A szaúdi kormány egyelőre a „business as usual” narratíváját használja a minisztercsere értelmezésére. Azt, hogy igazuk van-e, csak évek múlva tudjuk eldönteni.