Ki veszít újra Argentínában?

Befektetők és gazdasági elemzők teszik fel ugyanazt a kérdést, amellyel egy 18 évvel ezelőtt megjelent cikkben már előálltam: „Ki veszít Argentínában?” 2001 végén mindenki egymásra mutogatott az országban, amely hamarosan csődöt jelentett, mély recesszióba zuhant, és a nemzetközi hitelessége is hosszú időre súlyosan megtépázódott. Most ugyanazok versengenek a vesztes és a vádló szerepéért, illetve mások is csatlakoztak hozzájuk. Szándékosan vagy sem, de az elkerülhető tragédiát ismétlik meg.

Miután az előválasztáson gyengén szerepelt, Mauricio Macri argentin államfőnek olyan gazdasági és pénzügyi helyzetben kell az újraválasztásáért versengenie, amelyről korábban azt ígérte, hogy sohasem tér vissza az országba. (Az előválasztás azt a célt szolgálja, hogy a választópolgárok eldönthessék, mely jelöltek mérkőzhetnek meg az októberi tényleges elnökválasztáson – a szerk.) A kormányzat tőkekorlátozást vezetett be, és bejelentette az adósság-visszafizetés módosítását. Az ország adósbesorolását a Moody’s mélyen a bóvlikategóriába, a Standard & Poor’s pedig a részleges törlesztési csődöt jelző (selective default) SD szintre minősítette vissza. Mély recesszió alakult ki az országban, az infláció nagyon magas, és biztosan növekedni fog a szegénység.

Még nincs négy éve, hogy Macri hivatalba lépett, és hozzákezdett reformprogramjának megvalósításához, kivívva a nemzetközi közösség dicséretét. Azóta azonban az ország gondokkal küzd, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) történetének legnagyobb hitelét kapta meg.

Argentína ismét ugyanazon egyszerű ok miatt jutott válságba: az elmúlt évtizedben nem történtek elégséges változások. Az ország gazdasági és pénzügyi fundamentumai sérülékenyek maradtak mind a belső, mind a külső sokkokkal szemben.

Bár ambiciózus reformprogram mellett kötelezte el magát a kormányzat, Argentína gazdasági és pénzügyi intézményei elkövettek néhány olyan hibát, amelyek elkerülhetők lettek volna. A költségvetési fegyelmet és a strukturális reformokat nem egyenlő módon alkalmazták, és a jegybank kulcsfontosságú pillanatokban eltékozolta hitelességét.

Még fontosabb kiemelni, hogy a kormányzat ugyanannak a csábításnak engedett, mint a korábbi kormányok. Azért, hogy kompenzálja a hazai kapacitások vártnál lassabb erősödését, túlzott mértékű devizaadósságot halmozott fel, fokozva azt a közgazdászok által eredendő bűnnek nevezett jelenséget, amikor az eszközök és a kötelezettségek, illetve a bevételek és az adósságszolgálat között jelentős valutaeltérés (currency mismatch) mutatható ki. (Vagyis a két tétel eltérő pénznemben, egyrészt hazai valutában, másrészt devizában áll fenn – a szerk.)

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy ezt az adósságot nemcsak tapasztalt, feltörekvő piaci befektetők, hanem kellő tapasztalattal nem rendelkező, úgynevezett turista befektetők is jegyzik, akik magasabb hozamot vártak a saját hazai piacukon elérhetőnél. Az utóbbi csoportnak jellemzően nincs elégséges tudása arról az eszközosztályról, amelybe a pénzét fekteti, és így notórius módon hozzájárul az árkilengésekhez, mind a felfelé, mind a lefelé mutató mozgásokhoz.

Nem foglalkozva Argentína krónikus volatilitással és ismétlődő likviditáshiánnyal – beleértve a nyolc korábbi csőddel – jellemezhető múltjával, a hitelezők annyi kötvényt szívtak fel, amennyit az ország és annak vállalatai kibocsátottak, beleértve a túljegyzett százéves kötvényt is, amely csupán 7,9 százalékos kamat mellett 2,75 milliárd dollárt hozott. Ezzel az argentin adósság hozamát jóval azon szint alá vitték, amelyet amúgy a gazdasági, pénzügyi és likviditási helyzet indokolna. Ez pedig arra bátorította Argentínát, hogy a romló gazdasági fundamentumok ellenére még több kötvényt bocsásson ki.

A magasabb hozamok utáni vadászatot a szokatlanul laza monetáris intézkedések – az ultraalacsony, az Európai Központi Bank (EKB) esetében egyenesen negatív kamatok és a mennyiségi lazítás – bátorították. A rendszerszintű fontossággal bíró jegybankok (a japán központi bank, az amerikai Federal Reserve és az EKB) így az egymásra mutogatással jellemezhető régi argentin sztori legújabb szereplőivé váltak.

Továbbá az eszközpiacoknak nyújtott többévi erőteljes jegybanki támogatással a befektetők arra lettek kondicionálva, hogy mindenféle hitelproblémák kompenzálására bőséges likviditáshoz – az állandóan fennálló „közös globális tényezőhöz” – jutnak hozzá.

Aztán itt van az IMF is, amely kész volt ismét Argentína segítségére sietni, amikor a belpolitikai problémák miatt tavaly nyugtalankodni kezdtek a befektetők. Eddig 44 milliárd dollárt kapott az ország a valutaalaptól – az IMF történetében ez a legnagyobb hitelmegállapodás. Mégis, az IMF-program első napjától kezdve bírálták a valutaalapot Argentína növekedési kilátásaival és a hosszú távú pénzügyi életképességével kapcsolatos nézetei miatt. Történetesen ugyanezen kérdések árnyékolták be a korábbi erőfeszítéseit is, beleértve a 2001-es csődig vezető, különösen problémás időszakot.

Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című könyvéhez hasonlóan szinte mindenkinek köze van Argentína gazdasági és pénzügyi összeomlásához, és mindenki áldozat is egyben, reputációs és néhány esetben pénzügyi károkat elszenvedve. Ezek a károk azonban eltörpülnek ahhoz képest, amit az argentin lakosságnak kell majd elszenvednie, ha a Buenos Aires-i kormányzat nem lép fel gyorsan – együttműködve a magánhitelezőkkel és az IMF-fel – a gazdasági és pénzügyi helyzet romlásának megfékezésére.

Bárki is nyeri meg az októberi elnökválasztást, az argentin kormányzatnak el kell vetnie azt a nézetet, hogy csak két lehetősége van: vagy elutasítja, vagy elfogadja az IMF és a külső hitelezők összes követelését.

Hasonlóan Brazíliához, a 2002-ben az akkori államfő, Luiz Inácio Lula da Silva elnöksége alatt meghozott intézkedésekhez, Argentínának is egy harmadik utat kell követnie, amelyben egy otthon kitervelt kiigazítást és reformprogramot valósít meg, nagy hangsúlyt helyezve a társadalom legsebezhetőbb rétegeinek megvédésére.

A világgazdaság mostani lejtmenete és a globális pénzügyi volatilitás növekvő kockázata miatt nincs idő késlekedni. Mindenkinek, akinek köze van Argentínához, szerepet kell vállalnia abban, hogy meg lehessen akadályozni a 2000-es évek elején megtapasztalt recesszió és rendezetlen csőd visszatérését. A hazai alapokon nyugvó gazdasági fellendülés elérése nem könnyű feladat, de megvalósítható, és sokkal jobb forgatókönyv, mint az alternatív megoldások.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org