Trump merkantilista slamasztikája

Amikor Donald Trump amerikai elnök 2018 márciusában azt mondta, a kereskedelmi háború jó dolog, és könnyű megnyerni, sokan azzal hessegették el a megjegyzését, hogy csak egy messzemenően káros retorikai fogás. De valóban csak az?

A különböző országok azért vesznek részt a nemzetközi kereskedelemben, hogy exportért cserébe importhoz jussanak. Ebben az értelemben az export egyszerűen azokból a termékekből áll, amelyekről az amerikaiak hajlandók lemondani, hogy olyan árukhoz jussanak hozzá, amelyeket szeretnének megszerezni.

A nemzetközi kereskedelem azonban nettó értelemben növeli a teljes gazdasági torta méretét, mivel az egyes országok azon termékek gyártására összpontosíthatnak, amelyeknél relatíve produktívabbak. David Ricardo komparatív előnyökről szóló elmélete szerint az egyes országok relatív erőssége a tényezőellátottságuk különbözőségéből ered. Továbbá, ahogy arra Paul Krugman és Elhanan Helpman rámutatott az 1980-as években, az egyes országok relatív erőssége a specializálódásba való befektetésekhez is kapcsolódik a különböző területeken. Trump megfordította ezt a gazdasági logikát azzal, hogy egy olyan egyszerű merkantilista modellt vall, amely szerint az export jó, az import rossz dolog. Ebben a modellben az exportnak az importtal szembeni többlete hozzájárul a nemzeti jóléthez. Ez járhat Trump fejében, amikor azt sérelmezi, hogy Kína évente ötszázmilliárd dollárt von el az amerikai gazdaságból. Nehéz felfogni, miért számít veszteségnek, ha sok magas minőségű terméket kapunk kedvező áron.

Úgy tűnik, Trump a külkereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro által támogatott elméletre alapoz, amely szerint az import mínuszként jelenik meg a GDP vonatkozásában. Eszerint a GDP a fogyasztás, a hazai beruházás, valamint az importtal csökkentett export összessége. Arra a következtetésre jutott, hogy a vámok által elért importcsökkenés a hazai termelés (GDP) emelkedését okozza, az utóbbi pedig azt a keresletet fedi le, amelyet korábban importtal szolgáltak ki. Ám azt figyelmen kívül hagyja, hogy a vámintézkedésekkel szembeni válaszlépések az összesített nemzetközi kereskedelem és az amerikai GDP visszaesését okozzák.

Az egyértelműen igaz, hogy Kína korlátozza a nemzetközi kereskedelmet, és magas költségeket ró a külföldi beruházásokra, gyakran arra kényszerítve a külhoni vállalatokat, hogy adják át a technológiájukat kínai partnereiknek. Emellett a kínaiak által elkövetett, nyílt technológialopások is súlyos problémát okoznak. Jobb lenne a világ számára – és szinte biztosan Kínának is –, ha ezt a gyakorlatot visszafognák. Néhány hónappal ezelőtt úgy tűnt, Kína kész számottevő reformokat megvalósítani a vámháború eszkalálódásának elkerülését célzó megállapodás részeként. Ekkor egy furcsa elem bukkant elő a javasolt megállapodásban: a Trump-adminisztráció azt akarta, hogy készüljön egy lista azon amerikai exporttermékekről, amelyeket Kína nagyobb mennyiségben importálna.

A kínaiak természetesen készek voltak erről tárgyalni, mivel ez megfelelt az ellenőrzésen, irányításon alapuló gazdasági kormányzásuknak. Az amerikai megközelítésnek azonban ettől eltérőnek kellene lennie. Szem előtt tartva, hogy nem tudjuk, vajon a kínai pluszvásárlásoknak mezőgazdasági termékek, Ford terepjárók vagy Boeing repülőgépek formájában kellene-e megvalósulniuk, az Amerikai Egyesült Államoknak inkább a vámok és más kereskedelmi korlátozó intézkedések általános visszafogását kellene támogatnia, hogy a piac eldönthesse, melyik terméket kell gyártania.

Bárhogy alakulnak is a dolgok, az USA egy tartós kereskedelmi háborúba bonyolódott, amely hosszú távú költségeket ró majd az amerikai fogyasztókra és vállalatokra.

A 2017-es adóreform ellenére a növekedés gyengül, és ezért Trump a Fedet és a nem termelékeny amerikai vállalatokat próbálja felelőssé tenni. A valódi probléma azonban Trump külkereskedelemmel kapcsolatos megközelítése, amely jóval rosszabb, mint az elődeié, és recesszióba taszíthatja az amerikai gazdaságot. A probléma az, hogy az amerikai politikai elit konszenzusra jutott: valamit kell tenni a korlátozó kínai kereskedelmi gyakorlat visszaszorítása érdekében.

Ami Trumpot illeti, kimondottan szereti alkalmazni a vámokat, mivel azok akadályokat állítanak a „rossz” import elé, és növelik a bevételeket. Sok más gazdasági érvelésével szemben a vámokkal kapcsolatos megközelítése őszintének látszik, e politika melletti elkötelezettsége visszafordíthatatlannak tűnik. Emiatt nehéz elképzelni, hogy az USA miként tudna egy kielégítő kereskedelmi megállapodást tető alá hozni Kínával.

Összességében nem mondanám azt, hogy Trumpnak van a legalacsonyabb közgazdaságtani IQ-ja az utóbbi időszak amerikai elnökei közül, azonban egyértelműen nagy a szakadék abban, amit tud, és amiről úgy hiszi, hogy tudja. Miután ez utóbbi határozza meg az amerikai kereskedelmi politikát, Amerikának egy súlyos problémával kell megküzdenie.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org