Miként lehet feloldani az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborút?

Kína gazdasági felemelkedése jókora politikai és stratégiai kihívás a fennálló globális rend számára. Egy új szuperhatalom Ázsiában történő megjelenése elkerülhetetlenül geopolitikai feszültségeket támasztott, ez egyesek szerint akár katonai konfliktust is okozhat. Még ha nem alakul is ki háború, a kínai politikai rendszer keményedése – a számtalan emberi jogi visszaélésre vonatkozó, hihető állítások révén – nehéz kérdés a Nyugatnak.

Ami a gazdaságot illeti: Kína a világ legnagyobb kereskedő országává vált, és az egyre fejlettebb feldolgozóipari exportja is dominálja a globális piacokat. Miközben nem valószínű, hogy Kína nemzetközi gazdasági szerepét el lehet választani a politikai konfliktustól, az is elképzelhetetlennek tűnik, hogy a Nyugat leállítja a Kínával folytatott kereskedelmét.

De milyen szabályokat kellene alkalmazni arra a kereskedelemre, amely ennyire eltérő gazdasági és politikai rendszerű országok között zajlik?

Nemrégiben együtt dolgoztam Jeffrey Lehmannal, a New York Egyetem sanghaji campusának alkancellárjával és Jang Jaóval, a National School of Development (Pekingi Egyetem) dékánjával egy olyan, közgazdászokból és jogtudósokból álló munkacsoportban, amely válaszokat tud adni ezekre a kérdésekre. Munkacsoportunk nemrégiben kiadott egy közös nyilatkozatot, amelyet további 34 tudós – beleértve öt Nobel-díjas közgazdászt – támogatásával jelent meg.

Kínának a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO) történő 2001-es felvétele, sőt magának a WTO-nak a létrehozása is azon a hallgatólagos ígéreten alapult, hogy az egyes országok (beleértve Kínát is) gazdaságai viszonylag azonos modell alapján konvergálnak majd egymáshoz, ami lehetővé tesz egy jelentős (vagy „mély”) gazdasági integrációt. Kína unortodox gazdasági rendszere – amelyet erőteljes kormányzati beavatkozás, iparpolitika és az állami tulajdonú vállalatok továbbra is fontos szerepe jellemez – igen sikeres volt a GDP-növekedés ösztönzésében és a szegénység csökkentésében, azonban lehetetlenné teszi a Nyugattal való mély gazdasági integrációt.

Az Egyesült Államokban egy olyan alternatív elképzelés kap egyre nagyobb teret, amely szerint az amerikai gazdaságnak le kellene válnia a kínairól. Egy ilyen környezetben a kínai exportra magas kereskedelmi vámok, a kétoldalú befektetésekre pedig erőteljes megszorítások vonatkoznának. A megközelítés tovább fokozná Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúját.

Mi a konvergencia és a leválás közötti középutat javasoljuk. Kulcsfontosságú tényező, hogy Kínának és az Egyesült Államoknak, mint minden más országnak, képesnek kell lennie a saját gazdasági modelljének a fenntartására. Egy adott ország gazdasági rendszerét biztosító (vagy védelmező) kereskedelmi és egyéb intézkedéseknek legitimeknek kellene lenniük. Nem fogadhatók el olyan intézkedések, amelyek egy adott ország szabályrendszerét ráerőltetik egy másik államra (kereskedelmi háborúk vagy egyéb más nyomásgyakorlás révén), vagy amelyek csak úgy biztosítanak előnyöket egy adott országnak, hogy közben költségeket rónak a kereskedelmi partnerekre.

Az utóbbi típusú intézkedések – amelyeket a közgazdászok beggar-thy-neighbor (BTN, a kereskedelmi partnerek kárára előnyt szerző politika – a szerk.) intézkedéseknek tartanak – kérdésköre a fő eleme a megközelítésünknek. Azt állítjuk, hogy a nemzetközi kereskedelmi szabályoknak vastag piros vonalat kellene húzniuk a BTN-intézkedések köré, és tiltaniuk kellene azok alkalmazását. Ennek jellemző példája az a kereskedelmi korlátozás, amely lehetővé teszi egy ország számára, hogy globális szinten monopoljogokat gyakorolhasson, ahogy arra Kína törekedett a ritkaföldfémek exportjának korlátozásával néhány évvel ezelőtt. A másik példa – amely egyre fontosabbá válik a digitális technológiák terén – a hazai piacok külföldi befektetők előli elzárása annak érdekében, hogy a világpiacon kompetitív előnyre lehessen szert tenni. A harmadik példa pedig a tartósan alulértékelt valuta, ami nagy makrogazdasági egyensúlytalanság (külkereskedelmi többlet) kialakulásához vezet.

Ezen megközelítés értelmében sok más intézkedés, amelyek miatt az Egyesült Államok rendszeresen panaszkodik, nem lenne kifogásolható. Kína szubvencióinak és állami tulajdonú vállalatainak kérdését például belügynek kellene tekinteni. Miközben ezek árthatnak amerikai cégeknek és befektetőknek, az ilyen gyakorlat önmagában nem BTN jellegű: vagy kedvez a világ többi részének (például a szubvenciók esetében), vagy a gazdasági költségeket főként odahaza viselik (az állami tulajdon révén).

Ugyanilyen alapon az USA szabadon fogadhatna el olyan kereskedelmi és befektetési intézkedéseket, amelyek biztosítanák a technológiai rendszerének integritását, vagy védenék az import által hátrányosan érintett közösségeit. Emellett az USA korlátozások alkalmazásával megvédhetné magát a kínai intézkedések negatívan átgyűrűző hatásaitól. Kínának el kell ismernie, hogy a politikai autonómia kétirányú utca: más államoknak is ugyanúgy szükségük van erre, mint Kínának.

Miközben a megközelítésünk kétoldalú alapon, az amerikai–kínai kapcsolatok tekintetében lett megfogalmazva, könnyen be lehetne ágyazni egy multilaterális keretrendszerbe, akár magának a WTO-nak a kereteibe is, néhány kreatív jogi megoldással. Egy ilyen lehetőségre tett javaslatot munkacsoportunk egyik tagja, Robert Staiger. A zord valóság azonban azt mutatja: multilaterális szinten nem valószínű, hogy előrelépést lehetne elérni, ha a világ két legnagyobb gazdasága között nem jön létre egy előzetes megállapodás. A közös nyilatkozatunkat kezdő lépésnek tartjuk ebben az irányban.

Mint minden nemzetközi megállapodás, az általunk javasolt rendszer működőképessége is attól függ, hogy a részt vevő felek hajlandók-e alávetni magukat a közös szabályoknak.

Miközben a BTN koncepciója egyértelmű elemzési alap lehet a közgazdászok számára, nem vagyunk olyan naivak, hogy azt feltételezzük, az USA és Kína gyorsan és könnyen megállapodik abban, hogy mi tekinthető BTN-intézkedésnek, és mi nem. Ennek feltételei, meghatározása körül viták fognak kialakulni. Még így is azt reméljük, hogy egy olyan keretrendszer, amely világos elvárásokat fogalmaz meg, tiszteli mindkét ország gazdasági szuverenitását, védelmet nyújt a legkárosabb kereskedelmi visszaélésekkel szemben, és lehetővé teszi, hogy a kereskedelemből adódó hasznokat realizálni lehessen, egy olyan ösztönző lenne, amelyre a kölcsönös bizalom megteremtéséhez idővel szükség lesz.

Ez a megközelítés nyitva hagyja azt a kérdést, hogy az USA-nak és más nyugati államoknak miként kellene reagálniuk a Kínában tapasztalható politikai elnyomásra és az emberi jogi visszaélésekre. Ez nem azért van, mert ezek a kérdések nem fontosak, hanem azért, mert világos szabályokat kell létrehozni a gazdasági kapcsolatokban, függetlenül attól, hogy a nagyobb konfliktusokat miként kell megoldani. Egy ilyen útiterv nélkül nemcsak Kína és az USA gazdasági érdekei fognak kárt szenvedni, hanem a világ többi része is erősen meg fogja sínyleni a konfliktusokat.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org