A termelékenységi problémát csak rendszerszemléletben lehet megoldani

Nem csitul a vita azzal kapcsolatban, hogy mennyire termelékeny a magyar kisvállalati szektor. Gyakori, hogy a vitázók általában beszélnek a termelékenységről, esetenként hatékonyságról is, de nem definiálják egyértelműen, hogy mely termelékenységi mutatóra és milyen adatokra alapozzák véleményüket. Mivel rossz következtetések levonásához vezethet az az érvelés, amelyet nem támasztunk alá egyértelmű mutatókkal vagy objektív adatokkal, ezért célszerű megvizsgálni az Eurostat 2019. de­cember 13-án frissített termelékenységi adatait, amelyeket a nemzetközi elemzésekben a termelékenység mérésére általánosan használt egy alkalmazottra jutó hozzáadott érték nagysága alapján számítanak (apparent labour productivity). Ez a mutató egyben gazdaságszerkezeti mutató is, hiszen érzékelteti azt is, hogy a munkavállalókat mekkora hozzáadott értéket előállító ágazatok foglalkoztatják. Természetesen a hozzáadottérték-teremtésen kívül befolyásolja a termelékenységet a szervezettség, a menedzsment színvonala és az alkalmazott technológiák korszerűsége is. Az egyes ágazatokban a különböző méretű cégekben ezért más és más oka lehet a termelékenységi különbségeknek.

Az Eurostat frissített statisztikája szerint a V4-országoknak a gazdaság egészére és a feldolgozóiparra vonatkozó adatai 2008 és 2017 között egyaránt messze elmaradnak Ausztria és Németország adataitól. A teljes gazdaságot tekintve a cseh, a feldolgozóipart nézve pedig a magyar adat kevéssel jobb, mint a többi V4-országé. Ebből máris levonhatjuk azt a következtetést, hogy a termelékenység nemcsak nálunk, de a többi V4-országban is problémás. Ennek egyik oka lehet a nagy hozzáadott értéket előállító ágazatok alacsonyabb aránya.

Ugyanezt a mutatót négy szolgáltatási ágazatban látjuk. (Itt az idősor csak 2012-től áll rendelkezésre – ezért ez szerepel a részletező táblázatban.) A nagy szakadék itt is nyilvánvaló a V4-ek és a két fejlett gazdaságú ország termelékenysége között. Azonban fel kell figyelni arra, hogy a tudásalapú szolgáltatásokban (high-tech, infokommunikáció) általában magasabb, a közlekedés és a vendéglátás, szállásszolgáltatás terén pedig általában alacsonyabb a termelékenység, mint a feldolgozóiparban. Az is érdekes, hogy a termelékenység növekedése a vizsgált időszakban ezekben az ágazatokban lassú, esetenként csökkenő tendenciájú. A V4-országok között a tudásalapú szolgáltatások termelékenysége a legversenyképesebb Csehországban a legmagasabb. Ez azt mutatja, hogy ez az ágazat jelentős új hozzáadott értéket állít elő.

A magyar értékek viszont – bár jobbak, mint a feldolgozóipari adatok – még V4-es összehasonlításban is alacsonyak. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Magyarországon nemcsak a feldolgozóiparban, de a szolgáltatások területén is növelni kellene a hozzáadott értéket ahhoz, hogy a termelékenység javulhasson.

A termelékenységi adatokat a cégek mérete szerinti bontásban vizsgálva elsőként azt jegyezzük meg, hogy mind a négy vállalattípus termelékenysége messze elmarad a V4-országokban az osztrák és német adat mögött. Viszont az adatok nem igazolják azokat az állításokat, amelyek szerint Magyarországon csak a kisvállalkozások termelékenysége alacsony. Például 2017-ben a 250 fő fölött foglalkoztató vállalatok termelékenysége Magyarországon az osztrák értéknek csupán a 41,5 százaléka.

További figyelemre méltó tény, hogy 2008 és 2017 között éppen a magyar mikro- és kisvállalatok termelékenysége nőtt a legjobban (28 és 27 százalékkal), míg a nagyvállalatoké csupán 14 százalékkal javult, ami a vizsgált hat ország között a legalacsonyabb érték. Az is tény, hogy a kkv-k termelékenysége nemzetközi összehasonlításban mindenhol alacsonyabb, mint a nagyvállalatoké. Az adatokból tehát azt a következtetést vonhatjuk le, hogy – egyes véleményekkel ellentétben – Magyarországon éppen a kkv-k termelékenysége nő a leggyorsabban. Továbbá, hogy a kis cégek alacsonyabb termelékenységi szintje nem „magyar betegség”, hanem általános jelenség, amelynek okai között nyilvánvalóan megtaláljuk például az eltérő munkaszervezési, digitalizáltsági lehetőségeket. Viszont amire valóban fel kell figyelnünk, az az, hogy mi okozza nálunk a nagyvállalatok alacsony és nagyon lassan növekvő termelékenységi szintjét. Az egyik ok nyilvánvalóan az lehet, hogy a fejlett gazdaságú országokhoz képest nálunk kevesebb új értéket állítanak elő, azaz még mindig nagy az összeszerelő tevékenység aránya.

A helyzet tehát sokkal bonyolultabb annál, mint amit a kkv-k termelékenysége kapcsán a vitázók emlegetnek.

A valódi probléma az, hogy az egész gazdaságban, beleértve a szolgáltatásokat is, jelentős termelékenységjavításra lenne szükség.

A termelékenység javításához változnia kellene a gazdaság szerkezetének, vagyis nőnie kell az innovatív, nagy hozzáadott értéket létrehozó tevékenységek arányának. Valószínűleg a rugalmasabb környezet és a tudásalapú tevékenységek nagyobb arányú támogatása jó hatással lenne a termelékenységi szint általános javulására. A legfontosabb azonban az, hogy a problémák megoldására csak akkor van esélyünk, ha azokat objektíven, teljes összefüggésrendszerükben és nem csak egyes elemeket önkényesen kiragadva elemezzük.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja