Ki fizeti az uniós Green Dealt?

Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságnak nagy tervei vannak a klímaváltozás kezelésére. A testület azt reméli, hogy egy ezermilliárd eurós beruházáscsomaggal 2050-re karbonsemleges gazdasággá alakítja át Európát.

A bizottság által javasolt Green Dealre fordítandó ezermilliárd eurós csomag jó részét azonban pénzügyi megoldások révén teremtenék elő. A bizottság 2020-ban ilyen célokra hivatalosan csak mintegy 40 milliárd eurót allokál majd, amelynek a legnagyobb részét már betervezték a korábbi évek költségvetéseibe, vagyis lényegében csak 7,5 milliárd euró lesz az új pluszforrás.

Az előző bizottság 2015-ös Juncker-tervéhez hasonlóan pénzügyi trükközés teszi majd ismét ki a hivatkozott összeg oroszlánrészét az Európai Beruházási Bank (EIB) által kezelt árnyékköltségvetés révén. Az Európai Bizottság ugyanis nem adósodhat el, azonban az EU kormányközi mentő- és befektetési alapjai igen.

Lényegében az EU azt csinálja, amit a nagyobb bankok tettek a 2008-as pénzügyi válság előtt, amikor úgy kerülték meg a szabályokat, hogy üzleti tevékenységük egy részét mérlegen kívüli csatornákba helyezték át.

Az EU esetében a bizottság és az egyes tagállamok által felkínált garanciák elegendők ezen alapok magas szintű adósbesorolásához, és így az európai kötvények kibocsátásához. Az így előteremtett forrásokat állami és magáncélokra, néha PPP-beruházásokra használják fel. Ha azonban a garanciákat be kell vonni, akkor az eurózóna adófizetői lesznek azok, akiknek állniuk kell majd a számlát.

Ezek a tervezett árnyékköltségvetések nemcsak azért problematikusak, mert lehetővé tennék a bizottság számára, hogy megkerülje az eladósodást tiltó előírásokat, hanem azért is, mert ebbe belekeverik az Európai Központi Bankot (EKB) is.

Természetesen Christine Lagarde, az EKB elnöke már bejelentette, hogy azt szeretné, ha az EKB aktívabb szerepet játszana a klímavédelmi intézkedések finanszírozása terén. Továbbá az EKB most azt vizsgálja, hogy célzottan vásárolja-e azon intézmények kötvényeit, amelyeket a bizottság klímavédelmi szempontból megfelelőnek tart.

A gyakorlatban ez leginkább azt jelenti, hogy az EKB felvásárolná azokat a zöldkötvényeket, amelyeket az EIB most tervez meg. Ezek a vásárlások aztán csökkentenék azt a kamatszintet, amely mellett az EIB hitelt vesz fel, ami végeredményben a pénznyomda aktiválásához vezet, hogy előteremtsék a klímavédelmi intézkedésekhez szükséges forrásokat.

Üdvözlendő, hogy tenni akarnak a klímaváltozás ellen. A jelenlegi tervek szerint azonban az EKB jogi szürke zónába kerülne. Az EKB nem egy demokratikusan ellenőrzött intézmény, hanem technokratákból álló igazgatóság vezetése alatt áll. Minden tagállam, függetlenül attól, hogy kicsi vagy nagy, saját tagot delegál a testületbe egyenlő szavazati joggal, mentelmi joggal, illetve olyan autonómiával, amelynek értelmében parlamenti elszámoltathatóság nélkül ténykedhet.

A maastrichti szerződés értelmében az EKB igazgatóságának a fő feladata az árstabilitás fenntartása. Emellett támogathat gazdaságpolitikai intézkedéseket is, ha nem veszélyezteti fő mandátumának teljesítését. A Green Deal esetében nyilvánvalók a kockázatok. Ha a zöldprojektek növelésével megteremtett pluszkeresletet adók beszedése helyett pénznyomtatással finanszírozzák, az nem fogja visszafogni az európai gazdaság más szektoraiból érkező keresletet, ami így potenciálisan inflációgerjesztő hatású.

Az ilyen helyzetek emlékeztetnek minket arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 123. cikke miért tiltja meg, hogy az EKB

az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok, a tagállamok központi kormányzatai, regionális vagy helyi közigazgatási szervei, közjogi testületei, egyéb közintézményei vagy közvállalkozásai

részére finanszírozást nyújtson.

Az EKB természetesen már megkerülte ezt a szabályozást azzal, hogy mintegy kétezermilliárd euró értékű állampapírt vásárolt a piacokról, amivel jogilag kétséges mértékben tolta ki mandátumának korlátait.

A maastrichti szerződés megkerülésére vonatkozó legújabb tervek nem javítanak ezen a helyzeten. A pénzügyi válság előtt az EKB csupán monetáris politikai kérdésekkel foglalkozott. A válság során egyfajta állami mentőalappá vált, amely csőd közelébe jutott bankokat, kormányzatokat segített ki. Most pedig gazdasági kormányzattá válik, amely pénznyomda révén elő tudja teremteni a számára szükséges pénzt, ha ezt látja jónak.

A maastrichti szerződés szellemének közelgő megsértése kétféle módon történik majd:

egyrészt az EU titokban fog eladósodni, másrészt ezt pénznyomda révén teszi majd meg.

Így a bizottság terve még jobban aláássa annak a fontos intézménynek a hitelességét, amelyre Európa a pénzügyi és makrogazdasági stabilitását, illetve a hosszú távú növekedési kilátásait alapozza.

Ráadásul mindez egy olyan időszakban fog megtörténni, amikor a globális helyzet egyre bizonytalanabb, versengőbb és agresszívabb.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org