2020 – A fenntarthatóság éve

A fenntartható fejlődés egy nem túl közérthető fogalom. A legtöbben valószínűleg valamilyen tudományos fogalomként gondolnak rá. Mit értünk ez alatt?

A fenntartható fejlődés fogalma valóban megközelíthető tudományos aspektusból is, sőt a különböző tudományterületek mást-mást értenek rajta. Egyszerűbb talán mégsem ezekkel a tudományos elméletekkel kezdenünk, ha szeretnénk megérteni a fenntartható fejlődés fogalmát.

Ban Ki-moon, az ENSZ volt főtitkára 2007-ben azt mondta: „A jövő a mi kezünkben van. Együtt mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az unokáinknak ne kelljen majd megkérdezniük tőlünk, miért nem sikerült helyesen cselekednünk, és nem szabad hagynunk, hogy a mi hibáink következményeit ők szenvedjék el.”

Vagyis a fenntartható fejlődés nem más, mint egy folyamat. Egy olyan folyamat, amely meghatározott érték- és célrendszer mentén biztosíthatja az erőforrásaink hosszú távú igénybevételének lehetőségét.

Ahogyan Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes is idézi egy cikkében: „Egyik generációnak sem lehet elsődleges igénye a Föld erőforrásaihoz, mert azokat nem az ember alkotta, hanem örökölte.

Ezekre a tényekre alapozódik, hogy a ma élő embereknek mint a Föld gondnokainak vagy vagyonkezelőinek (trustee) sajátos felelősségük van az integritás megőrzésére és az emberi faj túlélésére nézve. Ez a vagyonkezelői felelősség azt kívánja meg, hogy a vagyon lényegét fenntartsák, és olyan állapotban adják át, ami nem kedvezőtlenebb, mint amikor átvették.”

Maga a kifejezés 1981-ben jelent meg Lester R. Brown Building a Sustainable Society című művében, amelyben a fenntartható társadalom kérdésével foglalkozott. Valójában azonban a fenntartható fejlődés fogalmát az ENSZ Környezet- és Fejlődés-világbizottságnak (World Commission on Environment and Development – WCED, más néven Brundtland-bizottság) 1987-ben közzétett Közös jövőnk című jelentése vezette be a köztudatba.

Azóta fenntarthatónak azt a fejlődési módot nevezzük, amely a jelen szükségleteit úgy elégíti ki, hogy egyúttal nem veszélyezteti a jövő generációk szükségleteinek kielégítését.

A fenntartható fejlődés kérdése ezek szerint inkább globális kérdésként értelmezhető?

A fenntartható fejlődés gyökerei valóban nemzetköziek. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik legfőbb célja a nemzetközi fejlesztési együttműködés erősítése. Ez a követelmény az ENSZ számos tevékenységében, de magában az ENSZ alapokmányában is megnyilvánul. Lényegében már az 1940-es és 1950-es években nyilvánvaló volt a legszegényebb országokban az életszínvonal javításának szükségessége, a nemzetközi biztonság erősítése, és már viszonylag hamar olyan határozatok kerültek elfogadásra, amelyek az említett országok gazdasági fejlesztésének nemzetközi támogatását tűzték ki alapvető célul, sőt később minden évtizedben ENSZ Fejlesztési Évtized elnevezéssel nemzetközi fejlesztési programok is indultak. Jogászként nem mehetek el amellett az igen fontos tényező mellett, hogy 1986-ban – harmadik generációs emberi jogként – a fejlesztési együttműködés etikai alapjaként a fejlődésre való jog is elismerést nyert.

A már említett Közös jövőnk című jelentést az ENSZ Közgyűlése is megvitatta, és döntött az 1992. évi környezetvédelmi konferencia összehívásáról Rio de Janeiróban Környezet és fejlődés címmel. A nemzetközi közösség ekkor átfogó cselekvési tervet fogadott el. A kötelezettségvállalásokat az ezt követő, fenntarthatósággal foglalkozó, 2002-es (johannesburgi) és 2012-es (riói) csúcstalálkozó résztvevői megerősítették

Az ezredfordulón a nemzetközi fejlesztési együttműködés fontos momentuma volt az ún. Millenniumi fejlesztési célok (Millennium Development Goals, MDG) 2000 és 2015 közötti időszakra vonatkozó programjának elfogadása, amelynek elsődleges céljai között a szegénységben élő és az éhezéstől szenvedő népesség arányának számottevő csökkentése volt.

Noha az MDG-k végrehajtása területén is fontos előrelépések történtek – például a mélyszegénységben élők száma világszerte több mint felével, 1990 és 2015 között 1,9 milliárdról 836 millióra csökkent, több mint felével csökkent az ötéves kor alatti gyermekhalandóság aránya, globálisan több mint 2,1 milliárd ember jutott hozzá fejlett közegészségügyhöz –, még számos olyan kérdés megválaszolatlan maradt, amelyek az ENSZ megítélése szerint szükségesek voltak a fenntartható fejlődéshez.

Hosszas előkészítő munkát követően, 2015-re elkészült, majd az ENSZ 193 tagállama által 2015. szeptember 25-én New Yorkban elfogadásra került egy új fenntartható fejlődési és fejlesztési keretrendszer, az Agenda 2030 (hivatalos nevén: Transforming our world: The 2030 Agenda for Sustainable Development). Ebben a dokumentumban a világ vezetői elkötelezték magukat a szegénység felszámolása, bolygónk védelme és annak biztosítása mellett, hogy minden ember békében és jóllétben éljen.

Az agenda középpontjában a fenntartható fejlődési célok (Sustainable Development Goals, SDG) állnak, minden nemzetre érvényesen, és senkit sem kihagyva a célok megvalósulásából (leaving no-one behind). A 17 fenntartható fejlődési cél felvázolja, hogyan lehet leküzdeni az előttünk álló kihívásokat, és javítani az élőhelyünket, a gazdaságunkat és az életünket.

Válaszolva a kérdésre: a nemzetközi gyökereken túl természetesen a fenntartható fejlődésnek vannak nemzeti, sőt kisebb közösségekre, sőt az egyénre lebontható aspektusai is.

A fenntartható fejlődés együtt jár a gazdasági növekedéssel is? Hogyan lehetséges, hogy növekszik a gazdasági termelékenység, és mindeközben tudjuk mérsékelni az erőforrások igénybevételét?

Manapság az országok gazdasága a rendelkezésre álló és még megtermelhető erőforrások függvénye, legyen az az emberi tudás, a fizikai tevékenységek, a gépek vagy éppen a természet adta erőforrások hasznosítása.

Az nyilvánvaló, hogy szinte minden gazdasági tevékenység a természeti erőforrások bizonyos mértékű használatán alapszik. Az emberiség immáron eljutott egy olyan stádiumba, amikor mind az egyén, mind a kisebb közösségek, a társadalom, az államok és az államokon átívelő közösségek feladata, hogy figyelembe vegyék azokat az új gazdasági metódusokat, amelyek lehetővé teszik, hogy még hosszú időn keresztül élvezhesse az emberiség a rendelkezésére álló és a még ki nem aknázott erőforrásokat.

A verseny, az állandó megújulás és fejlődés egyúttal egy erős igénybevétel is. Mint ahogyan bármilyen eszköz, a rendelkezésünkre álló javak, értékek, eszközök is használódnak, egyesek kimerülnek, mások már-már ritkaságszámba mennek, mert mértékük teljesen lecsökken, mert elfogynak, kipusztulnak.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által kiadott, ún. SOER 2020 jelentés szerint 1950 óta a világ népessége megháromszorozódott, 7,5 milliárdra nőtt, sőt az előrejelzések szerint a világ népessége 2050-re csaknem egyharmadával nőhet, és elérheti a tízmilliárdot. A városokban élő emberek száma megnégyszereződött, a gazdasági teljesítmény a 12-szeresére növekedett. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az erőforrás-felhasználás globálisan a kétszeresére nőhet 2060-ra úgy, hogy a vízigény 55 százalékkal nő 2050-re, az energiaigény pedig 30 százalékkal 2040-re.

Nos, annak megállapítása, hogy a gazdasági növekedés milyen kapcsolatban áll a környezeti, ökológiai terheléssel, valóban a különböző tudományterületek vizsgálati terrénumára tartozik.

Ezzel kapcsolatban számos egymással konkuráló elmélet létezik. A teljesség igénye nélkül: Simon Kuznetz azt feltételezte, hogy a gazdasági növekedés segíti az emberiséget, hogy megoldja mindazokat a problémákat, amelyektől már nagyon régóta szenved.

Sőt, szerinte bizonyos fejlettségi szint felett már megfelelő egészségügyi ellátás, iskolarendszer tartható fenn, és megszüntethető a szegénység is. Ez az ún. fordított U alakú görbe a Világbank 1992-ben megjelent World Development Report 19992 című kiadványában is látható, ahol a szerzők kifejezetten arra az álláspontra helyezkednek, hogy a környezetterhelés egy idő után elválik a gazdasági növekedéstől, vagyis a legtöbb környezeti problémára a gazdasági növekedés megoldásokkal szolgálhat.

Ezt az elméletet aztán számos tudományos mű vitatta, azonban kétségtelen, hogy az ökohatékonyság javítása ettől kezdve még intenzívebben a kutatások homlokterébe került. York és szerzőtársai a The Ecologial Footprint Intensity of National Economies című tanulmányban például arra keresték a választ 2004-ben, hogy nemzeti szinten a magas egy főre eső GDP együtt jár-e a nagy ökológiai lábnyommal és ezzel együtt az ökohatékonyság javulásával.

Az első tíz év eredményei aztán azt mutatták, hogy a magasabb jövedelmű országokban általában az ökológiai lábnyom is nagyobb.

Tanulságos Herman Dali 2005-ös fenntarthatósági feltételrendszere is. Szerinte ugyanis a fenntartható fejlődéshez az szükséges, hogy a környezetből felvett input ne lépje túl a környezeti erőforrások regenerálódásának ütemét, illetve az általunk kibocsátott output ne haladja meg a természet felvevőképességét.

Ötéves az Agenda 2030 ̶ ebből az alkalomból Magyarország a 2020-as évet a fenntarthatóság jegyében tölti. Mi történt eddig Magyarországon?

Magyarország kezdetektől fogva kiemelkedő eredményekkel rendelkezik a fenntarthatóság területén. A 2007-ben létrehozott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács kidolgozta az új magyar Nemzeti fenntartható fejlődési keretstratégiát, amelyet az Országgyűlés 2013. március 25-én fogadott el.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a magyar alaptörvény világszinten is kiemelkedő szabályozást tartalmazva meghatározza a fenntartható fejlődés elvét, a környezethez való jogot mint államcélt, valamint a jövő nemzedékének, természeti és kulturális örökségünknek a védelmét.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az alkotmányos irányok kellően meghatározottak, és végrehajtásukban a kormányzati és egyéb szervek – köztük a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és az Országos Környezetvédelmi Tanács – támogatja a munkánkat.

A keretstratégia szerint: „A még meg nem születettek, vagyis a szavazati joggal nem rendelkezők érdekeit úgy lehet megvédeni, hogy a most élők értékrendi, alkotmányos vagy más intézményi korlátokat állítanak önnön mozgásszabadságuk elé.”

A jövő nemzedéke szószólójának magyar jogintézményét 2013-ban az ENSZ főtitkára a világ élen járó jogintézményei között sorolta fel.

Az ENSZ, az EU és Magyarország keretstratégiájának végrehajtására hazánk már több száz intézkedést tett. Ezek az intézkedések azt is jelentik, hogy a szakmapolitikai döntéseink során gondolunk a jövő nemzedékére, a jövő vállalkozásaira.

Úgy gondolom, hogy a legfontosabb célunk a hazai kormányzati intézkedések, stratégiák és akciótervek fenntarthatósági szinergiáinak feltárása és a koordinált végrehajtás támogatása.

Az állam legfőbb feladata a fenntarthatóság terén a közjó és a természeti értékek védelme, akár láthatók ezek, akár rejtve vannak. Éppen ezért a fenntartható fejlődés kérdéskörét horizontálisan kell szemlélnünk.

A fenntartható fejlődés támogatása nem egy szakmapolitikai terület, hanem egy olyan átfogó – ahogyan említettük, az alaptörvényben is nevesített – cél és értékrendszer, amelynek tartalmaznia kell minden egyes ágazati döntés, kormányzati intézkedés meghozatalát.

A mi feladatunk, hogy támogassuk az egyes szakmapolitikai területeken a fenntarthatósági szempontok figyelembevételét, a már meglévő, az ENSZ célrendszeréhez illeszkedő intézkedések közötti szinergiák megteremtését – hogy a különböző eredményeink, a különböző megoldásaink együttes hatásával még jobb eredményeket érhessünk el mind nemzeti, mind globális szinten a fenntarthatósági indikátorok teljesítése kapcsán –, a fenntarthatóság magas szintű koordinációját, és ezzel kinyilatkoztassuk a fenntarthatósági célok és értékek iránti elköteleződésünket.

Mit tesz a kormány a fenntartható fejlődés előmozdításáért?

Tudjuk, melyek a megoldandó feladatok, a fenntarthatósági kihívások. A feladatunk a jövő: megtalálni a megfelelő válaszokat, megoldásokat, technológiát.

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, 2019-ben megjelent, A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2018 című kiadványában bemutatja a hazai fenntartható fejlődési számadatainkat az emberi, a társadalmi, a természeti és a gazdasági erőforrások területén.

A több mint kétszáz oldalas dokumentumot itt most nehéz lenne bemutatni, de összességében az elmondható, hogy Magyarország fontos előrelépéseket tett valamennyi területen az elmúlt időszakban. A teljesség igénye nélkül csak néhány dolgot emelünk ki: ha az emberi erőforrásokat tekintjük, talán a legfontosabb előrelépés, hogy a szegénységi arány csökkent az elmúlt három évben, és a tartós szegénység aránya alacsonyabb nálunk, mint az Európai Unióban.

Hasonlóképpen csökkent hazánkban a súlyos deprivációban élők aránya az elmúlt öt évben. Folyamatosan javul a foglalkoztatási arány és a lakókörnyezet minőségével való elégedettség is. Növekedett az oktatásban részt vevők száma. A családtámogatási rendszer megújításával hazánk egyértelmű lépéseket tett a fenntartható fejlődés legfontosabb tényezője, az egyén és a családok védelme irányában.

A társadalmi erőforrások területén is kiemelve néhány jellemzőt: csökkent az eladósodási ráta, folytatódott az e-kormányzati eszközök intenzív használata a lakosság körében, sőt az uniós átlagot is meghaladtuk 2018-ban. A KSH azt is kiemeli, hogy egy 2013-as felmérés alapján hazánkban a jogrendszerbe vetett bizalmat jelző mutató magasabb, mint az Európai Unió egészére számított átlag.

A természeti erőforrások területén Magyarország klímabajnok: 1990-től számítva a szén-dioxid-kibocsátást leginkább csökkenteni képes országok közé tartozunk, ahogyan miniszterelnök úr is kiemelte nemrégiben.

Csökkent az aszállyal érintett területeink száma, növekedett a szennyvízcsatornával ellátott települések mennyisége, és fogy azoknak a településeknek a száma, ahol még feladatunk van a megfelelő vízminőség biztosítása tekintetében. 2000 óta 16 százalékkal bővült az erdőállományunk.

A hulladék mennyisége nem emelkedik, és folyamatosan nő az anyagában hasznosított hulladék aránya hazánkban, a megújuló energiaforrásból és hulladékból termelt villamos energia mennyisége a 2000-es értéknek több mint a tízszerese.

Végezetül a gazdasági erőforrások tekintetében 2013 óta növekedés tapasztalható. A gazdaság teljesítménye folyamatosan javul, a GDP-hez viszonyított bruttó állóeszköz-felhalmozás szintén folyamatosan emelkedik. Csökken az államadósság, növekszik a foglalkoztatottság.

Ahogyan látjuk, a fenntarthatósági munka már régen elkezdődött: minden mindennel összefüggésben állva visz minket lépésről lépésre előre. Minden egyes szakmapolitikai területen megszülettek azok a stratégiai dokumentumok, jogszabályok, cselekvési tervek, amelyek a fenntartható fejlődés folyamatában előreviszik az országot.

Egy-egy kormányzati intézkedés mindig számos hatást generál, sok közülük hosszú távon. Éppen ezért megfontoltan kell bánni azokkal a gazdaságpolitikai és szakpolitikai eszközökkel is, amelyek lehet, hogy gyors eredménnyel kecsegtetnek, a hosszú távú feladatok azonban megfontoltabb, többpólusú megoldást igényelnek.

A már említett SOER 2020 jelentés úgy fogalmaz, hogy a „rendszerszintű változáshoz a szakpolitikák sokkal szélesebb körű összehangolására lesz szükség az innováció és a kísérletezés előmozdítása, az új ötletek és megközelítések elterjesztése, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a strukturális gazdasági változások kedvező és méltányos eredményeket hozzanak”.

A tényleges eredmény és a tényleges áttörés akkor lehetséges, ha rendszerszinten megvalósul az új, innovatív, fenntartható életvitelre való átállás. A mi feladatunk, hogy ebben szakmai támogatást nyújtsunk mindenkinek: feltárjuk a legjobb gyakorlatokat azok számára, akik a fenntartható fejlődés jegyében akarnak élni, valamint a kormányzati intézkedések közötti fenntarthatósági szinergiák feltárásával és intenzívebb felszínre juttatásával minden olyan kormányzati szereplő számára, aki még többet akar tenni a jövőnk építéséért.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésügyekért és infrastrukturális környezetért felelős államtitkára