A klímastratégia és finanszírozása

A davosi konferencia hangsúlyos témája volt a klímastratégia megalkotása. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke ezzel kapcsolatban több időpontot is említett. Egyben összekötötte a klímastratégiát az EU gazdasági növekedésének fellendítésével. Úgy fogalmazott, ha a klíma- és környezeti problémákra lehetőségként tekintenek, az hozzájárul az EU gazdaságának fenntartható növekedéséhez. A meghirdetett európai zöldmegállapodást, amelynek időhorizontja 2050-ig terjed, olyan útitervnek írta le, amely az erőforrás-felhasználás hatékonyságának növelésével és a körkörös gazdaság kialakításával megállítja a klímaváltozást és a biodiverzitás csökkenését, továbbá jókora szennyezéscsökkenéssel jár majd együtt. Mindezen célok eléréséhez rendelkezésre fognak állni a szükséges források.

A zöldmegállapodás hatálya kiterjed minden gazdasági ágazatra, de a lakosságra is.

Az átállást a széntüzelésű erőművekben előállított áramról a megújuló erőforrásokkal termelt áramra, valamint az átállás társadalmi hatásait külön forrás, az Igazságos Átalakítás (Just Transformation) Alap finanszírozza majd. De min is múlik az, hogy melyik országnak mennyibe kerül a zöldmegállapodásban való részvétel? Ennek megbecsülése azért nem könnyű, mert egyrészt a tervezett akciók valóban a gazdaság és a társadalom csaknem minden területét érintik majd, másrészt az egyes országok nagyon eltérő helyzetben, fejlettségi szinten vannak. Ez többek között abban is megnyilvánul, hogy gazdaságuk energiaintenzitása, vagyis az, hogy az adott évi GDP előállításához mekkora energiafelhasználásra van szükségük, részben függ gazdaságuk szerkezetétől, részben pedig a technológiai színvonalától. Az utóbbi kapcsán megemlíthető, hogy régiónkban még mindig vannak olyan gyárak, amelyekben a gépsorok egy része a rendszerváltás előtti időszakból származik. Valószínűleg környezetterhelésük és működésük energiaigénye is tetemes.

A zöldmegállapodással az EU elnöke szerint Európa újra a fejlődés élvonalába kerülhet, hiszen a megfogalmazott célok eléréséhez nagymértékű innovációra lesz szükség. Ezt támogatandó 2020. március végéig 2030. évi célkitűzésekkel ipari EU-stratégia készül, amely elsősorban az erőforrás-intenzív ágazatok átalakításának, zöldítésének feladatait fogalmazza majd meg.

A másik nagy terület az új közös agrárpolitika, amelyre 2021-ig készül el a zöldítési stratégia. Az elnök arra is figyelmeztetett, hogy a cégeknek elsősorban az innovációs lehetőségeket és nem a támogatásként kapható forrásokat kell látniuk a készülő programokban. A források egyébként is még csak tervezetek, véglegesítésükre a költségvetési tárgyalások befejezésével kerül sor. A bizottság Investing in a Climate-Neutral and Circular Economy (Beruházás egy klímasemleges, körkörös gazdaságba) című, 2020. januári tervezete szerint a szükséges források az EU költségvetéséből, nemzeti hozzájárulásból és hitelből állnak majd össze.

A százmilliárd eurós Igazságos átalakítás mechanizmus azon régiók, munkavállalók és szektorok célzott támogatására szolgál, ahol az átalakítás a legnagyobb társadalmi feszültséget okozhatja.

Mi a probléma a rendszerrel és a tervezett finanszírozással?

Az okozza a legnagyobb bajt, ami kimaradt belőle. Például az, hogy a globális cégek értékláncai, amelyek több országon is átívelnek, hatalmas logisztikai tevékenységet igényelnek, ez önmagában is nyilvánvaló hatással van nemcsak a szén-dioxid-kibocsátásra, de a porszennyezettségre is. Az Eurostat adatai bizonyítják, hogy azokban az országokban, amelyekben megnőtt a kapcsolódás globális értékláncokhoz, a teherszállítás volumene is erősen megugrott. A legnagyobb emelkedés 2010 és 2015 között Bulgáriában, Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon volt.

A légszennyezés nagysága 2009 és 2014 között pontosan ugyanezen országokban nőtt a leginkább. Az EU a szabad kereskedelem legelkötelezettebb híve, igyekszik minél több megállapodást kötni. Most éppen Vietnám van napirenden. Ezek a témakörök azonban nem kerülnek szóba a zöldmegállapodásban, pedig nyilvánvalóan van hatásuk a klímaproblémákra. De arról sincs szó, hogy ha az EU-nak sikerülne is teljesítenie a tervezett klímacélokat, vajon azt hogyan éri el, hogy más országok is csatlakozzanak. Hiszen ne feledjük, az üzleti érdekek továbbra is erősek. Ennek példája, hogy miközben Japán vezetői beszélnek a zöldítés fontosságáról, kínai és amerikai cégek japán finanszírozással építenek Vietnámban szénerőművet. Természetesen nem tagadva sem a témakör jelentőségét, sem a politikusok jóindulatát és elkötelezettségét, azt azért nyilván látni kell, hogy a megoldások megválasztása során fontos szerepet kapnak majd a mindenkori üzleti érdekek. Továbbá a szerteágazó problémakört tekintve, amely az energiahatékonyság növelését, a hulladékcsökkentést, a lakások szigetelését, az ipari és háztartási gépek, berendezések energiahatékonyságának növelését, a gazdasági ágazatok átalakítását, a közlekedés zöldítését és további sok-sok teendőt foglal magában, vajon elegendő lesz-e a tervezett ráfordítás? Különös tekintettel arra, hogy számottevő része bankhitel lesz.

A legnagyobb bizonytalanság ott érhető tetten, hogy miként akarja majd mindezt az EU a központból levezényelni, holott az egyes országok problémái, lehetőségei, forrásai és fejlesztési céljai nyilván nagyban eltérnek egymástól.

A felvetett problémák és a kihagyott témakörök miatt ismét olyan teljesítési gondok léphetnek fel, mint több korábbi program esetében. A legjobb példa, hogy a lisszaboni stratégia és fejlesztési terv szerint 2010-re az EU-nak „a világ legversenyképesebb, legdinamikusabban fejlődő tudásalapú gazdaságává” kellett volna válnia. Ha ez sikerült volna, akkor most, 2020-ban nem lenne versenyképességben és innovációban nemcsak az Egyesült Államok, de hamarosan már Kína mögött is lemaradva.