Versenyben a tüdőrákkal

A rákellenes világnapnak az a szerepe, hogy minél nagyobb figyelmet irányítson a betegséggel vívott küzdelemre. Február 4. most is jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk: eléggé okosan élünk-e a megelőzés és a gyógyítás lehetőségeivel?

Szenteljük a világnapra irányuló figyelmet most a tüdőráknak.

A daganatos megbetegedések közel kétszáz változata közül ugyanis ez a típus végez a betegek több mint ötödével, a nőknél a harmadik, a férfiaknál a leggyakoribb rákfajta Európában. A betegség annyi áldozatot szed, mint az emlő-, a vastagbél- és a prosztatarák összesen.

Nem véletlen, hogy a The Economist Intelligence Unit ebben a pillanatban is egy olyan átfogó tanulmányon dolgozik, amely összehasonlítja az egyes európai országok tüdőrák-statisztikáit, rákstratégiáit és kezelési protokolljait, hogy javaslatokat fogalmazzon meg a tüdőrák visszaszorítása érdekében. Az előzetes adatok megerősítették, hogy Magyarországon sok még a teendőnk ezen a téren. A tüdőrák előfordulásának aránya nálunk majdnem másfélszerese, a miatta elveszített egészségben töltött életévek száma pedig majdnem kétszerese a kontinens átlagának. Hazánkban évente mintegy tízezer új tüdőrákos beteget diagnosztizálnak, s több mint nyolcezren halnak bele a betegségbe. Ennek nem kellene így lennie. Ha nem akarjuk, hogy a tüdőrák nyerjen, bizony ideje felvennünk a kesztyűt, és ez sok területet, nem csak a pulmo-onkológiát érinti.

A tüdőrák elleni küzdelem sikerességéhez szerencsére a legtöbb eszköz karnyújtásnyira van, így bizakodva mondhatom azt, hogy mára hatalmunkban áll változtatni a statisztikán. Az egyik legfontosabb előny, amit a tüdőrákkal szemben szerezhetünk, a prevenció kiterjesztése.

A tüdőrák egyik legmarkánsabb kockázati tényezője a dohányzás, az esetek mintegy 85 százaléka ezzel hozható összefüggésbe.

Ám nem csak az aktív dohányzók a veszélyeztetettek, az áldozatok több mint tizede a mások füstjét kényszerűen belélegző passzív dohányzók közül kerül ki. Kiemelendő, hogy a nemdohányzókat a törvényhozásnak köszönhetően mostanra szigorú szabályok védik hazánkban, ugyanakkor máig nem sikerül jelentős áttörést elérnünk e rossz szokás visszaszorításában – az OECD friss adatai szerint a magyarok több mint negyede (26 százalék) naponta dohányzik, ők évente 700 milliárd forintot költenek cigarettára.

Kevesebb szó esik a légszennyezésről, amely a rák mellett számos más krónikus tüdő-, illetve szívbetegség okozója is. E környezeti hatás miatt nálunk kétszer annyi ember hal meg, mint egy átlagosan fejlett (OECD) országban. A tüdődaganatok kialakulásának kockázatát növelik az olyan levegőbe kerülő szennyező anyagok, mint az apró szemcsés por, az azbeszt vagy a nehézfémek. Miként az olyan köznapi tevékenységek is, mint a városi gépkocsi-közlekedés vagy a szűrőberendezések nélküli fa- és széntüzelés. Bár a magyar települések levegőjének minősége általában megfelelő, helyenként és időszakonként veszélyessé válhat az emberek egészségére.

Hazánkban a betegek valamennyi nemzetközileg ajánlott gyógyszeres és nem gyógyszeres, műtéti és sugárkezeléshez hozzájuthatnak. Köszönhetően a modern immuno-onkológiai kezeléseknek, sok esetben egyre jobb életminőségben érhetünk el tartós betegségkontrollt, azaz krónikus betegséggé szelídíthetjük a kialakult rosszindulatú elváltozásokat, ám a teljes gyógyulást a tumor korai felfedezése kínálhatja.

Az időben végzett radikális műtéti beavatkozásnak azonban gyakran akadálya a késői felfedezés.

A tüdődaganat sokáig nem okoz tüneteket, s mire azok megjelennek, és miattuk a páciens orvoshoz fordul, a kór legtöbbször már annyira előrehaladott, kiterjedt, hogy műtéttel nem gyógyítható. A hazai tapasztalatok szerint a frissen diagnosztizált betegek mindössze 17 százaléka tekinthető még operálhatónak. Emiatt az egyik legnagyobb szakmai kihívásunk olyan szűrési eljárásokat találni, amelyekkel hatékonyan szűrhetjük ki a tünetmentes emberek közül a korai tüdőrákban szenvedőket. Ez más országokban is erős törekvés. Például a szomszédos Horvátországban most indítják az unió első nemzeti tüdőrákszűrő programját, amely az ötven és hetven év közötti aktív és egykori dohányosokat célozza meg. Ettől azt remélik, hogy a következő öt-tíz évben 20 százalékkal tudják csökkenteni a tüdőrák okozta halálozást, és vissza tudják szorítani az évente háromezer új megbetegedést.

Ahhoz, hogy ilyen átfogó prevenciós és kezelési gyakorlatok jöhessenek létre, a The Economist Intelligence Unit például minden európai országban egy speciális nemzeti tüdőrák-stratégia megalkotását szorgalmazza, ami teljességgel megegyezik a hazai tüdőgyógyász-társaság célkitűzésével. Hazánkban az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben évekkel ezelőtt Hunchest néven indítottuk el a tüdőrákszűrő programot.

Az abban alkalmazott alacsony sugárdózisú CT-vizsgálatok hatékonyan szűrik ki az egyébként tünetmentes betegeket is, s ami a legfontosabb, olyan korai fázisban, hogy az így diagnosztizált pácienseink 90 százalékának még operálható volt a daganata.

A minél korábbi felismerés akkor is előny, ha műtétre végül nem kerül sor, ugyanis a gyógyszeres, illetve a sugárkezelés is jobb kilátásokkal indulhat egy kevésbé előrehaladott betegség esetében. A Hunchest programban 50 és 79 év közötti embereket szűrtünk, és egyúttal azt is igyekeztünk meghatározni, mely célcsoportokra észszerű elvégezni ezt a vizsgálatot. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően nálunk is erre a korcsoportra és ezen belül is az aktív vagy korábbi dohányosokra érdemes kiterjeszteni a szűrést.

E pilotprogramunk eredményei találkoztak a felfrissített Nemzeti rákellenes program prevenciós célkitűzéseivel, így a Hunchest egy kiterjesztett program alapja lehet, ami után már nem kell nagyot lépni az országos szűrésig. Első lépésként kilenc centrum kap egyenként 120 millió forintot a program bővítésére, majd további tíz centrumban szűrhetik a rizikócsoportot. Egy országos tüdőrákszűrő hálózattól azt várhatjuk, hogy az elváltozások korai felismerésével mintegy negyedével csökkenthetjük a tüdőrák-halálozást. Ez óriási lépés lenne annak érdekében, hogy végre sikeresebbek lehessünk a tüdőrákkal folytatott versenyben.