A mindenkit szolgáló technológia

Egy olyan világban élünk, ahol egyre nagyobb a szakadék az átlagos munkavállalók képzettsége és azon készségek között, amelyeket a legújabb technológiák követelnek meg. A robotok, a szoftverek és a mesterséges intelligencia növelte a cégek profitját és a képzett szakemberek iránti igényt is.

Egyben azonban feleslegessé teszik a gyári munkások, az értékesítők vagy az irodai dolgozók munkáját – kihúzva a talajt a hagyományos középosztály alól. A készségek terén meglévő hiányosságok hozzájárulnak a mélyülő gazdasági egyenlőtlenséghez és bizonytalansághoz, végeredményben a politika polarizálódásához, napjaink jellemző problémáihoz.

Erre a kihívásra a hagyományos válasz az, hogy növelni és minőségében javítani kell az oktatást. Ha nem akarjuk, hogy az átlagemberek lemaradjanak az „oktatás és a technológia közötti versenyben” – idézve Claudia Goldin és Lawrence Katz, a Harvard közgazdászainak megfogalmazását –, akkor a társadalmaknak sokkal jobban kell teljesíteniük a munkavállalók új technológiákra való képzése, átképzése terén.

A kamionsofőröknek programozókká kellene válniuk.

Furcsa módon ez egy egyoldalú gyógymódnak számít. A képzettségek és a technológiák között meglévő szakadékot kétféle módon lehetne felszámolni: vagy az oktatás növelésével, hogy lefedje az új technológiák igényeit, vagy az innováció átalakításával, hogy a munkaerőpiac készségeihez igazítsák.

A második stratégia csak szavakban kap támogatást a szakpolitikai viták során. Mégis, ez a kézenfekvőbb és talán hatékonyabb megoldás. Ahogy Ricardo Hausmann, a Harvard közgazdásza rámutatott, a meglévő munkavállalóknak kell munkahelyeket teremtenünk, és nem az általunk áhított munkavállalóknak.

Ahelyett, hogy a félig képzett vagy képzetlen munkavállalókat robotokkal cserélnénk fel,

a társadalmak az olyan innovációkat segíthetnék elő, amelyek növelik az átlagos munkavállalók által is elvégezhető feladatok számát.

Ezt új technológiákkal lehetne elérni, amelyek vagy lehetővé teszik a munkavállalók számára, hogy olyan munkát végezzenek, amelyeket korábban képzettebb munkaerő látott el, vagy a meglévő munkaerő által elvégezhető specializáltabb szolgáltatásokat tesznek lehetővé.

Az első típusú technológiára a mesterséges intelligencia olyan rendszerei lehetnek a példák, amelyek lehetővé teszik az ápolók vagy a szakmunkások számára, hogy orvosi vagy mérnöki feladatokat is ellássanak. A második típusú technológiára pedig olyan megoldások szolgálhatnak példaként, amelyek a tanárok számára lehetővé teszik, hogy a diákok eltérő képességeire, igényeire szabott módon oktassanak.

Az, hogy a társadalmak miért nem hajtanak végre elegendő befektetést az olyan innovációkba, amelyek az átlagembereknek kedveznek, a hatalom, a befolyás eloszlásával kapcsolatos. A tudomány és a technológia kérdésekre válaszol, és problémákat old meg. Ám hogy milyen kérdéseket tesznek fel,

és kinek a problémáját oldják meg, az attól függ, kinek erősebb a hangja.

Egy technológia alkalmazása az adott munkahelyen attól függ, hogy kinek a kezében van a döntés. A fejlett technológiák lehetővé teszik, hogy a menedzserek monitorozzák a beosztottjaik minden lépését, és mérjék a hatékonyságukat.

A cégek pedig még magasabb szintű termelékenységi standardokat állíthatnak fel a fejlett technológiák révén a munkavállalók fizikai és mentális egészségének kárára. Ugyanezek a technológiák

a munkavállalók számára is lehetővé tehetnék az autonómia növelését és a munkakörnyezetük kontrollálását.

Könnyű kitalálni, hogy a gyakorlatban melyik irány van túlsúlyban.

Bizonyos területeken természetesnek vesszük, hogy az értékeknek tükröződniük kell az innovációs tevékenységek során. Például megfelelő jogszabályok vonatkoznak az állatokkal és emberekkel folytatott kísérletekre. Miért nem lehet ezt kiterjeszteni a technológia munkaerőpiaci következményeire? Szabályozások vagy más eszközök révén az innovációs rendszereinknek figyelembe kellene venniük azt, hogy az új technológiák milyen hatással járnak a munkahelyek mennyiségére és minőségére.

A technológiai változások nem a saját útjukat járják. Ezt erkölcsi keretek, ösztönzők és hatalmi helyzetek alakítják. Ha többet foglalkozunk azzal, hogy lehet az innovációt a társadalom szolgálatába állítani, kevesebbet kell aggódnunk amiatt, hogy miként igazítsuk ki az irányait.