BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
mobilinternet

Nehéz helyzetben is az új generáció a siker kulcsa

Nagyjából egymilliárd mobilinternetet használó eszköz van a világon. 2030-ra ez a szám a becslések szerint százmilliárd fölé emelkedik. Vélemény.
2020.04.17., péntek 16:00

A mögöttünk hagyott és az előttünk lévő nehéz időszak mindennél beszédesebben mutatja, milyen lehetőséget ad a kezünkbe a digitális technológia, a szupergyors hálózatok és a konvergens infrastruktúra. A napokban találkoztam egy elgondolkodtató mémmel, amelyben azt feszegették, hogy el tudjuk-e képzelni, milyen lett volna az életünk, ha húsz évvel ezelőtt üti fel a fejét a koronavírus-járvány, amikor a Nokia 3310-es volt a slágertelefon. Sokak tekintettek munkaeszközként a 3310-esre, pedig akkor még nem volt széles sávú adatelérés, sokkal kevesebb információ állt rendelkezésre instant módon, és messze jártunk az applikációk világától. A 3G csak pár évvel később érkezett meg Magyarországra, ma pedig, amikor az 5G bevezetésének örülünk, szinte már az is történelem.

Fotó: Shutterstock

Biztos vagyok benne, hogy ha fél évvel ezelőtt beszélünk arról, milyen óriási lehetőség Magyarország gazdasága, minden egyes kisvállalkozás és nagyvállalat, minden intézmény, szervezet és az összes ember számára az 5G, sokkal kevesebben értették volna, mint ma. Talán vannak, akik legyintettek volna. Pedig a folyamatos technológiai fejlesztések – amelyek eredményeként Magyarország és azon belül a Telekom hálózati minősége a világ élvonalába tartozik – néha nagyon nehéz helyzetekben mutatják meg igazi hasznosságukat. Most, a koronavírus-járvány idején, a digitális szolgáltatások és megoldások teszik működtethetővé életünket, segítenek, hogy dolgozzunk, kapcsolatot tartsunk, és legalább online csatlakozzunk a számunkra fontos közösségekhez.

A járvány következtében minden vállalkozás a saját üzletének átgondolására kényszerül egyik napról a másikra, minden versenypiaci szereplő számára létkérdéssé válik az alkalmazkodás képessége, és mint a mögöttünk álló hetek mutatták, egyik napról a másikra jönnek létre új üzleti lehetőségek.

Az 5G jelentősége ezzel felértékelődik, hiszen forradalmian új megoldások előtt nyit utat szinte minden iparágban az automatizáció, a robotizáció és a valós időben kommunikáló eszközök révén, legyen szó szállítmányozásról, mezőgazdaságról, feldolgozóiparról, turizmusról, szórakoztatóiparról vagy éppen egészségügyről, közlekedésről és más közszolgáltatásokról. Ezért nagy öröm számunkra, hogy a Telekom egy vadonatúj világra nyitott ajtót ügyfeleinek azzal, hogy elindította kereskedelmi célú 5G-szolgáltatását – csupán néhány nappal az 5G frekvenciaaukció eredményhirdetését követően. A technológiában rejlő lehetőségeket ügyfeleinkkel és partnereinkkel karöltve szeretnénk felfedezni a következő években.

Önvezető autók, automata traktorok, robot által elvégzett orvosi vizsgálatok – napestig sorolhatnánk, mire leszünk képesek a villámgyors adatátvitellel, észrevehetetlenné váló késleltetéssel, zavartalanul csatlakozó hálózati eszközök seregével. Ez az új generációs mobiltechnológia megnyitja előttünk az utat az adatalapú gazdasághoz, a mesterséges intelligencia képességeinek kiaknázásához, az ipar és az egészségügy villámgyors fejlődéséhez.

Egy felmérés szerint nagyjából egymilliárd mobilinternetet használó eszköz van a világon. 2030-ra ez a szám a becslések szerint százmilliárd fölé emelkedik.

Az új generációs mobiltechnológiának az iparági elemzők szerint öt év múlva 25 milliárd dolláros piaca és 2,6 milliárd előfizetője lesz.

Azzal, hogy Magyarországon elérhető ez a forradalmi technológia, esély van arra, hogy a magyar gazdaság szereplői a lakossággal együtt sikeresen vegyék az előttük álló kihívásokat, és minél inkább saját jövőjük, életük nyerteseivé váljanak.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.