A deglobalizáció folyamatának kezelése

A világgazdaság szorosan összekapcsolódó, az elmúlt tíz évben már két nagy sokkon is átesett rétegeit a koronavírus-járvány miatt most egy harmadik válság sújtja. Ezzel a három csapással a globalizáció folyamata a külkereskedelem és a nemzetközi befektetések leépülésének fokozatos, de elnyújtott időszakába léphet, ami tovább súlyosbítaná a világgazdaságban már amúgy is meglévő bajokat.

A globalizációs folyamatokhoz való visszatérésre vonatkozó felhívások most szinte biztosan süket fülekre találnak, különösen amiatt, hogy a legújabb válság a fejlett országokban egyszerre érinti az állami szektort, a vállalatokat és a háztartásokat.

Akik a globalizáció hosszú távú megőrzésére törekednek, jobban tennék, ha a deglobalizáció közelgő időszaka okozta károk minimalizálására és a fenntarthatóbb globalizációs folyamatok alapjainak lefektetésére összpontosítanának.

Először is, az már egyértelművé vált, hogy sok cég kockázatkerülőbb egyensúlyt fog kialakítani a hatékonyság és a sokkokkal szembeni ellenálló képesség között, ahogy majd kilábal a járvány okozta válságból. A vállalatok költséghatékony globális ellátási láncokra és a just in time készletezési megoldásokra vonatkozó fókuszát majd a lokalizáltabb megoldásokra való törekvés váltja fel, beleértve bizonyos tevékenységek saját országukba történő visszavitelét is.

Ezt a változást felerősítik azok a kormányzati rendelkezések is, amelyek a nemzetbiztonsági szempontból fontos szektorok esetében a biztonságos input garantálására vonatkoznak. Ilyen előírásokat már láthatunk az Egyesült Államokban az energiatermelés, a távközlés, az egészségügyi alapanyagok gyártása és a gyógyszeripar vonatkozásában. Csak idő kérdése, hogy mikor fog ez a trend más szektorokra és országokra is kiterjedni.

A jelenlegi válságkezelési szakasz következményei között a nemzetközi színtéren valószínűleg az egymásra mutogatás is jelentkezni fog, ami geopolitikai síkon lendületet adhat a deglobalizációnak. Az USA már kifogásolja, hogy Kína nem tett meg mindent a vírus terjedésének megfékezéséért, valamint a többi országot nem tájékoztatta megfelelő módon a járvány súlyosságának mértékéről. Emellett sokan úgy gondolják Amerikában, illetve másutt a világban, hogy a járvány kezdeti kínai kezelése újabb példája annak, hogy Kína nem képes megfelelni a nemzetközi kötelezettségeinek.

A geopolitikai helyzet rosszabbodása valószínűleg tovább fogja fokozni a gazdaságpolitikai eszközök fegyverként való használatát, ami már a kínai–amerikai kereskedelmi háború – a globalizációs folyamatokat érő második csapás – alatt beindult.

Ez pedig sok multinacionális vállalat félelmét fogja erősíteni azzal kapcsolatban, hogy már nem alapozhatnak két lényeges alapfeltevésre: egyrészt a globális termelés, fogyasztás és beruházásáramlás egyre szorosabb integrációjára és összekapcsolódottságára, másrészt a kereskedelmi és befektetési viták rendezett és viszonylag kiszámítható – a jog uralmán alapuló, a multilaterális intézményeken keresztül történő – megoldására.

A mostani nem egy ideális időszak a világgazdaságnak arra, hogy átessen a deglobalizáció folyamatán. A legtöbb ország és lényegében a gazdaságaik összes szegmense (a vállalatok, az állami szektor és a háztartások) magasabb adósságszintekkel fog kikerülni a válságból. Az adósság nagyobb mértékű újrastrukturálása nélkül az egyes országok, különösen a fejlődő államok, csak úgy fogják tudni az adósságszolgálatukat teljesíteni, hogy közben a munkanélküliség magas, a gazdasági aktivitás szerény, és a fogyasztás feltehetően kevésbé dinamikus lesz.

Ilyen körülmények között azok, akik nagyra értékelik a nemzetközi összekapcsolódás erejét a win-win gazdasági lehetőségek megteremtése és a nagyobb katonai konfliktusok kockázatának csökkentése terén, a járvány előtti status quo megvédésére fognak törekedni. Ez a megoldás azonban valószínűleg nem fog teret nyerni egy olyan időszakban, amikor a kormányok egyre inkább befelé fordulnak, ahogy a járvány közvetlen és közvetett hatásaival küzdenek, a vállalatokat pedig egyre jobban érinti a globális ellátási láncok és a piacok szétesése, míg a háztartások körében jelentős mértékű a gazdasági bizonytalanság érzete.

Ahelyett, hogy az elvekről egy megnyerhetetlen háborút vívnának, a globalizáció támogatóinak pragmatikusabb megközelítést kellene elfogadniuk, amelynek két prioritásra kell fókuszálnia.

Először is meg kellene találni a módját annak, hogy a részleges deglobalizáció rendezett és fokozatos folyamatát kezelni lehessen. Másodsorban hozzá kellene kezdeniük egy erősebb alapzat kiépítéséhez, a globalizáció inkluzívabb és fenntarthatóbb folyamatának elindításához, amelyben a magánszektor elkerülhetetlenül nagyobb tervezési és végrehajtási szerepet kap.

A baseballból vett analógiával élve a mostani harmadik ütés a kispadra ültette a globalizációt. Azonban ahogy egy baseballmeccsen, úgy itt is lesz lehetőség a javításra. A feladat most az, hogy a kispadon töltött időt a globalizáció támogatói arra használják fel, hogy jobban megértsék a helyzetet, és megerősödve térjenek vissza a pályára.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org