A karbonadó lehetősége

A koronavírus-járvány szinte teljesen leállította a gazdasági és társadalmi életet szerte a világban. A szén-dioxid-kibocsátás mértéke emiatt erőteljesen visszaesett, néhány nagyváros felett az ég évtizedek óta először kitisztult.

Ez a „nem növekedés” azonban nem fenntartható stratégia a környezeti katasztrófák elkerüléséhez. Az emberiségnek nem a gazdasági aktivitás csökkentésével, hanem annak ellenállóbbá, egészségesebbé és fenntarthatóbbá tételével kellene megvédenie magát a klímaváltozással szemben.

A mostani járvány rámutat arra, hogy milyen költségekkel jár a ritkán bekövetkező, de katasztrofális hatású veszélyhelyzetek figyelmen kívül hagyása. A klímaváltozáshoz kapcsolódó kockázatok – amelyek ugyan fokozatosabban jelentkeznek – legalább olyan nagyok, mint a koronavírus-járványhoz kötődők. Bár a nemzetközi közösség – helyeselhető módon – a közvetlen egészségügyi és gazdasági válság kivédésére összpontosítja erőfeszítéseit, nem szabad figyelmen kívül hagynia a klímaváltozásból eredő veszélyeket sem.

A zöldtechnológia költsége az elmúlt években gyorsan csökkent, és ez növelte a nap- és a szélerőművekben előállított tiszta energia versenyképességét.

A befektetők valószínűleg készek lesznek a zöldberuházások költségeinek fedezésére, ha a politikai döntéshozók hihető várakozásokat teremtenek a hosszú távú nyereséggel kapcsolatban azáltal, hogy erős környezetvédelmi standardok mellett kötelezik el magukat, valamint a fosszilis üzemanyagok állami támogatásának megszüntetésére hosszú távú keretrendszert alakítanak ki.

Valójában a technológiai fejlődés azt vonja maga után, hogy a klímavédelem és a gazdasági fejlődés összehangolásához jóval kevesebb kompromisszumra van szükség, mint azt korábban gondoltuk. Még ha a költség-haszon számításokban nem is szerepelnek a közvetlen negatív externáliák, mint a szén-dioxid-kibocsátásból származó légszennyezés, a zöldberuházások egyértelműen életképesek gazdasági szempontból, még állami támogatások nélkül is. Valójában a megújuló energiaforrások, mint a nap- és a part menti szélenergia, nemrégiben a világ nagy részében a legolcsóbb opcióvá váltak.

Azt azonban a fosszilis üzemanyagok árainak mostani – a járvány okozta – összeomlása után még nem lehet tudni, hogy ez a versenyképesség fennmaradhat-e. Az irányadó amerikai olajfajta hordónkénti ára 20 dollár alá csökkent április végén, ez pedig 1999 óta a legalacsonyabb szintnek felel meg. A földgáz ára is bezuhant. Az olajárak ismét növekedésnek indulhatnak, ahogy a termelők csökkentik a kibocsátást, ám egy jó ideig arra számíthatunk, hogy az olajárak nyomottak lesznek.

Miközben az alacsonyabb olajárak kedveznek a fogyasztók pénztárcájának, egyben kevésbé versenyképessé teszik a megújuló energiaforrásokat pont egy olyan időszakban, amikor klímabarát fellendülést kellene beindítani. Továbbá az alacsony olaj- és földgázárak a zöld energiaforrásokat kevésbé versenyképessé teszik a jövőre nézvést is azzal, hogy nem ösztönzik a tiszta technológiájú kutatás-fejlesztési projektekbe történő befektetéseket.

De ennek nem kell így lennie. Valójában

az olajár összeomlása rendkívüli lehetőséget teremt a klímavédelmi politika számára azzal, hogy a karbonadó kivetését vagy növelését kisebb politikai költségek mellett lehet megtenni.

2014 végén, amikor az olajárak a hordónkénti 45 dolláros szintre csökkentek a júniusban mért 108 dolláros szintről, egyikünk (Kemal Dervis – a szerk.) azt javasolta, hogy a politikai döntéshozóknak nem szabadna tovább késlekedniük, és be kellene vezetniük a karbonadókat. Miután a politikailag érzékeny olajtermékeket – mint a benzint – érintő adók csak részben ellensúlyoznák az olajárak meredek csökkenését, az ilyen intézkedések kisebb ellenállásba ütköznének, mint korábban.

Még inkább ez a helyzet most, mivel az olajárak jóval az akkori szintek alá csökkentek. Miközben a fosszilis üzemanyagok fogyasztói ára alacsony szinten maradna még jelentős karbonadó mellett is, a teher kivetése enyhítené az extrém alacsony olajáraknak a megújulók versenyképességére gyakorolt negatív hatását, amivel a klímabarát gazdasági fellendülést könnyebben el lehetne érni.

Ezt a lehetőséget nem szabadna elszalasztani, mivel a világ döntő fontosságú ponthoz érkezett a klímaváltozás terén. A járvány okozta gazdasági összeomlásból való kilábaláshoz jelentős új beruházásokra lesz szükség világszerte. Az határozza majd meg a bolygó jövőjét, hogy ezek a beruházások a régi kerékvágáshoz való visszatérést vagy a fenntartható, ellenálló növekedés alapjainak lefektetését eredményezik-e.

Egy tonna karbonra kivetett 200 dolláros adó (ami egy tonna szén-dioxid esetében 54 dollárnak felel meg) az Egyesült Államokban gallononként kevesebb mint 50 centnyi emelkedést okozna a benzin árában, amely most gallononként átlagosan 1,80 dollár alatt van. A gallononkénti mintegy 2,30 dolláros benzinár történelmileg alacsony szint lenne a karbonadó ellenére is. (Az üzemanyagok ára pedig a legtöbb országban a politikailag legérzékenyebbnek számító pont, ahogy azt a franciaországi sárgamellényesek tüntetése is mutatta.) Továbbá rugalmassá tételével (az olajárhoz való kötésével) a karbonadó automatikus stabilizáló tényező lenne. Például a hordónkénti olajár min­den 5 dolláros emelkedése esetén a karbonadót kisebb mértékben csökkenteni lehetne annak érdekében, hogy részben így mérsékeljék a fogyasztók megnövekedett terhét. Hasonlóképpen az olajár minden 5 dolláros csökkenése esetén a karbonadót emelni lehetne (de itt is csak kisebb mértékben).

Ily módon a karbonár idővel növekedne a klímavédelmi intézkedések fokozódásával összhangban, miközben a fogyasztókat védenék az olajár ingadozásával szemben, illetve növekednének a költségvetés bevételei. Ahogy azt egyikünk (Kemal Dervis – a szerk.) 2016-ban leírta: amint a karbonadót ily módon bevezetik, az a benzin árazásának kevésbé feltűnő, politikailag nem vitatott részévé válna, miközben távolra mutató kedvező hatásokkal járna együtt.

Természetesen a karbonárazásnak a különböző szektorokban, gazdaságokban egyszerre kellene érvényesülnie, hogy közvetlen ösztönzést nyújtson a klímaváltozás hatásait mérséklő erőfeszítéseknek, illetve hogy kiegészítse a szabályozói standardokat és más intézkedéseket.

Például bár az olaj domináns maradt a közlekedési szektorban, a földgáz a villamosenergia-termelés fő forrásává vált. A földgáz használata azonban továbbra is szén-dioxid-kibocsátással jár együtt (bár ez az energiaforrás jóval tisztább, mint a kőolaj), és azt megújuló energiaforrásokkal kellene kiváltani a nettó zéró emisszió eléréséhez. Még akkor is, ha az elektromos járművek teljesen felváltanák a benzinmeghajtású autókat, teherautókat, azok továbbra is csak annyira lennének tiszták, mint amennyire a működésükhöz felhasznált villamos energia.

A klímavédelmi intézkedéseknek sok más kapcsolódó kérdést is kezelniük kellene, illetve számos más eszközt is alkalmazniuk szükséges. A karbonárazás nem tekinthető csodafegyvernek. A mostani ultra­alacsony olajárak mellett azonban – ahelyett, hogy eltántorítana a zöldenergiába történő befektetésektől – ideális lehetőséget nyújt a klímavédelem terén bevethető eszközök árkomponensének erősítésére, valamint annak biztosítására, hogy a járvány utáni gazdasági fellendülés hosszú távon elősegítse a klímaváltozással szemben rugalmasan ellenálló gazdaság megteremtését.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org