A német róka fogta csuka

Az elmúlt hetekben a németek ismét sokkolták a pénzügyi világot. Egészen pontosan a német alkotmánybíróság, amely alkotmánysértőnek találta az Európai Központi Bank (EKB) államkötvény-vásárlási programját. Habár egy 2015-ben indított programról szólt a döntés, mivel a koronavírus-járvány miatt az eszközvásárlásokat az idén újraindították, ez további pikantériát ad az ügynek.

A német alkotmánybíróság az EKB-t, az európai uniós, államok felett álló szervezetet arra szólította fel, hogy adjon részletes magyarázatot az eszközvásárlási programjára.

Mindemellett a központi banknak bizonyítania kell, hogy az általa hozott döntések a mandátumával arányosak voltak. Mindez rendkívül szokatlan, sőt formabontó döntés, hiszen egy tagállami bíróság kérdőjelezi meg egy euróövezeti intézmény munkáját. Teszi ezt úgy, hogy a témával kapcsolatban a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága már vizsgálta és elfogadta az eszközvásárlási programot. Tehát a karlsruhei német alkotmánybíróság ezzel felülbírálta egy újabb, tagállamok felett álló intézmény döntését is.

Számos forgatókönyv szerint játszódhat le a következő hónapokban ez a jogi, politikai harc, amelynek a végén az európai gazdaságok és akár maga az Európai Unió intézménye is kárvallott lehet. A németek három hónapot adtak az EKB válaszadására. Bármilyen forgatókönyv váljon is valósággá, egy dolog biztos, hogy az euróövezeti jegybank nem válaszolhat a kérdésre. Ezzel ugyanis precedenst teremtene, és így bármelyik tagállami bíróság bármilyen uniós intézmény döntését számonkérhetné. Az EKB szándéka is az, hogy figyelmen kívül hagyva ezt a csatározást, folytatja eszközvásárlási programját. Ez ugyanis létfontosságú, elsősorban a periferiális euróövezeti tagállamok számára, amelyek az EKB programjának hiányában könnyen adós­ságválságba sodródhatnak.

Ha egy kicsit hátrébb lépünk, akkor érthető, hogy miért az EKB a kulcsszereplő. Az eurózónának nincs közös költségvetési politikája, mert az a tagállamok hatáskörébe tartozik. A jelenlegi koronavírus-válságot pedig elsősorban a költségvetéseknek kellene kezelniük. Ugyanakkor az elszabaduló hiány és az adóssághalom hatására a történelem megismételné önmagát. Hasonlóan a 2008–2009-es válsághoz, a költségvetési fegyelem lazulása, a befektetői környezet tartós romlása és a kockázatkerülés 2012-ben elszabadította az adósságválságot. Ez csak azért nem vezetett az euróövezet bukásához, mert az EKB felvállalta a megmentő szerepét, és „vég nélkül” öntötte a pénzt az eurós gazdaságokba. Most is pontosan ugyanerre van szükség, és ezt a szerepét kérdőjelezi meg a német alkotmánybíróság.

Persze a német reakció is érthető: a frankfurti székhelyű EKB számos intézkedésével, amellyel megpróbál lavírozni a gazdasági-politikai útvesztőben, gyengíti az eurót, és tartósan alacsony kamatkörnyezettel égeti el a német befektetők vagyonát. Ráadásul a németek különösen ugranak az ilyen témákra, hiszen a jelenlegi gazdaságfilozófia alapja a költségvetési fegyelem és az alacsony infláció. Az EKB-ra pedig akár úgy is tekinthetnek, mint amely erkölcsi kockázatot visz a rendszerbe azzal, hogy biztosítja azok számára a szükséges másodpiaci finanszírozást, akik nem elég fegyelmezettek a fiskális politika terén. Ugyanakkor emlékezhetünk rá:

az Európai Bizottság jelezte, hogy a jelenlegi extrém körülmények között felfüggeszti a költségvetési szabályok betartatását.

A múlt heti döntés óta folyamatos az üzengetés az érintett felek között, és bár Angela Merkel német kancellár eddig megpróbálta a lehető legtávolabb tartani magát ettől az ügytől, a héten ő is megszólalt. A javaslata az, hogy a német központi bank vállalja át a közvetítő szerepét az EKB és a német alkotmánybíróság között. Az a Bundesbank, amely eleve ellenezte az ultralaza monetáris politikát, de közben végrehajtotta a vásárlásokat, támogatva ezzel a német költségvetést is. Róka fogta csuka. Merkel ráadásul sokat veszíthet az ügyön politikai szempontból is, hiszen az EU nyílt támogatása a német alkotmánybírósággal szemben újabb muníciót adhat az unióellenes nézeteket valló pártoknak. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy az üggyel senki nem nyer, miközben a bizonytalanság tovább nő a pénzpiacon, ami végül – ellentétesen a német szándékkal – további EKB-beavatkozást tehet szükségessé.