A közelgő globális technológiai törés

A nemzetközi kereskedelmi rendszer – amely a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályaiban és más megállapodásokban fejeződik ki – nem a mai világra van szabva. Az autók, az acél- és textiltermékek világára alakították ki, nem az adatok, a szoftverek és a mesterséges intelligencia korszakára. A globális kereskedelmi rendszer, amelyre már eleve súlyos nyomás nehezedik Kína felemelkedése és a hiperglobalizációval szembeni ellenreakciók miatt, teljesen alkalmatlan arra, hogy kezelje azt a három fő kihívást, amelyeket ezek az új technológiák okoztak.

Az első kihívás a geopolitika és a nemzetbiztonság. A digitális technológiák lehetővé teszik a különböző hatalmaknak, hogy meghekkeljenek ipari hálózatokat, kiberkémkedést folytassanak, és manipulálják a közösségi médiát.

Oroszországot azzal vádolják, hogy beavatkozott az Egyesült Államok és más nyugati országok választásaiba a fake news portálok és a közösségi média manipulálása révén. Az amerikai kormányzat pedig a Huawei kínai óriásvállalattal szemben lépett fel, mivel attól tart, hogy a vállalat távközlési eszközei – a kínai kormányzattal való kapcsolatai miatt – nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek.

A második kihívás abban áll, hogy súlyos aggodalmak merülnek fel az adatvédelem terén. Az internetes platformok hatalmas mennyiségű adatot tudnak összegyűjteni az emberek online vagy offline térben folytatott tevékenysége alapján.

Néhány országban szigorúbbak a szabályok azzal kapcsolatban, hogy mit tehetnek ezekkel az adatokkal a cégek. Az Európai Unió például bírságokat szab ki azokra a vállaltokra, amelyek nem képesek megvédeni az EU-ban élők adatait.

A harmadik kihívás a gazdasági helyzet. Az új technológiák versenyelőnyt nyújtanak azoknak a nagy cégeknek, amelyek kiemelkedő globális piaci túlsúlyra tesznek szert.

A méretgazdaságossági és hálózati hatások „a győztes mindent visz” helyzetet teremtenek, a merkantilista politika és más kormányzati gyakorlatok miatt pedig néhány cég tisztességtelen előnyre tesz szert. Az állami megfigyelés például lehetővé teszi a kínai cégeknek, hogy hatalmas mennyiségű adatot halmozzanak fel, ami képessé teszi őket arra, hogy kontrollálják az arcfelismerés globális piacát.

A kihívásokra adandó közös válasz a nagyobb fokú nemzetközi együttműködésre, valamint a globális szabályokra vonatkozó felhívás lehet. A nemzetközi együttműködés a szabályozások terén és a trösztellenes intézkedések új sztenderdeket és jogszabálybetartási mechanizmusokat eredményezhetnek. Még ha nem is lehetséges egy valódi globális megközelítés kialakítása – mivel az autoriter és a demokratikus országok között például az adatvédelem terén is számottevő álláspontbeli különbségek vannak –, az még mindig megvalósítható a demokráciákban, hogy együttműködjenek, és közös szabályokat alakítsanak ki.

A közös szabályok kedvező hatása egyértelmű. Hiányukban az olyan eljárások, mint az adatlokalizálás, a helyi felhőelőírások és a nemzeti bajnokok javára történő diszkrimináció, akadályozzák a gazdasági hatékonyságot, miután nemzeti piacokat hoznak létre. Csökkentik a kereskedelemből származó előnyöket, és megakadályozzák a cégeket, hogy learassák a méretgazdaságosság előnyeit. Továbbá a kormányzatokat folyamatosan fenyegeti az a helyzet, hogy a szabályozásaikat aláássák a lazább szabályozású országokból működő cégek.

Egy olyan világban azonban, ahol az egyes országoknak eltérők a preferenciáik, a globális szabályok – még ha megvalósíthatók is – tágabb kitekintésben nem hatékonyak.

Bármilyen globális rendnek egyensúlyoznia kell a kereskedelemből származó és a szabályozói eltérésekből származó haszon között (az előbbi akkor lehet maximális, ha a szabályozásokat harmonizálják, az utóbbi pedig akkor, ha minden egyes kormány teljesen szabadon azt teszi, amit szeretne). Ha a hiperglobalizáció már törékenynek bizonyul, az részben amiatt van, hogy a politikusok a kereskedelemből származó hasznokat részesítik előnyben a szabályozói eltérések adta haszonnal szemben. Ezt a hibát nem szabadna még egyszer megismételni az új technológiák terén.

Valójában az az elv, amelynek irányítania kellene az új technológiákkal kapcsolatos gondolkodásunkat, nem különbözik attól, amely a hagyományos területeken érvényesül. Az egyes országok kialakíthatják a saját szabályozói sztenderdjeiket, és meghatározhatják a saját nemzetbiztonsági előírásaikat. Megtehetik azt, amire szükségük van a sztenderdek és a nemzetbiztonságuk megvédéséhez, beleértve a kereskedelmi és a beruházási korlátozásokat is. Nincs joguk azonban ahhoz, hogy a saját sztenderdjeiket nemzetközivé tegyék, és a saját szabályozásaikat rákényszerítsék más országokra.

Tekintsük át, hogy ezek az elvek miként érvényesülnének a Huawei esetében. Az amerikai kormányzat megakadályozta, hogy a Huawei amerikai cégeket vásároljon, korlátozta működését az USA-ban, jogi eljárásokat indított a cég felső vezetése ellen, és nyomást gyakorolt más kormányokra, hogy ne dolgozzanak együtt a Huaweijel, illetve legújabb fejleményként megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy csipeket adjanak el a Huawei ellátási láncában bárhol a világon.

Kevés bizonyíték van arra, hogy a Huawei kémkedett volna a kínai kormány részére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jövőben sem fogja ezt tenni.

A Huawei kódrendszerét vizsgáló nyugati szakértők nem tudták egyértelműen kizárni ezt a lehetőséget. A kínai vállalati gyakorlatok terén tapasztalható transzparenciahiány elfedheti a Huawei kínai kormányzattal való kapcsolatait.

Ebben a helyzetben egy elfogadható nemzetbiztonsági érvelés áll rendelkezésre az USA vagy bármely más ország számára arra, hogy korlátozza a Huawei működését. Más országok pedig – köztük Kína – nincsenek abban a helyzetben, hogy bírálják ezt a döntést.

Az amerikai vállalatokra kivetett exporttilalmat azonban nemzetbiztonsági okokból nehezebb igazolni, mint a Huawei USA-beli működésének tiltását. Ha a Huawei ténykedése egy harmadik országban nemzetbiztonsági kockázat az adott országra, akkor az ottani kormány van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy értékelje ezeket a kockázatokat, és döntsön arról, hogy a tiltás megfelelő lépés-e.

Továbbá az amerikai tiltás súlyos károkat okoz olyan nemzeti távközlési társaságoknak, mint a BT, a Deutsche Telekom, a Swisscom, és más cégeknek nem kevesebb mint 170 országban, amelyek a Huawei eszközeire és hardverére támaszkodnak. Talán a legsúlyosabban a szegény afrikai országokat érinti ez, amelyek nagymértékben függnek a társaság olcsóbb eszközeitől.

Egyszóval az USA szabadon lezárhatja a piacát a Huawei előtt, azok az amerikai törekvések azonban nem legitimek, amelyek nemzetközi szintre terjesztenék ki az USA-beli fellépést.

A Huawei esete egy olyan világ előhírnöke, amelyben a nemzetbiztonság, az adatvédelem és a gazdasági helyzet összetett módon hat egymásra. A globális kormányzás és a multilateralizmus gyakran fog kudarcot vallani jó és rossz célok miatt. A legjobb, amire számíthatunk, egy olyan szabályozási keretrendszer, amely világos célokon alapul, és képessé teszi az országokat arra, hogy a nemzeti érdeküket úgy érvényesítsék, hogy közben nem exportálják a saját problémáikat másokhoz. Vagy létrehozunk egy ilyen keretrendszert, vagy annak egy zavaros, kevésbé hatékony, veszélyes alternatívája alakul ki.

www.project-syndicate.org