Tartósított lazítás

Új fejezetet nyitott az amerikai tartalékbank a monetáris politika történetében, miután az eddigi inflációs célkövetési rendszerét módosítva nem egy meghatározott, fix inflációs cél elérését, hanem egy meg nem határozott hosszúságú gazdasági ciklusban átlagosan megvalósuló inflációt tűzött ki célul.

A monetáris politika mozgástere ezáltal jóval rugalmasabb lehet, mivel már hosszabb ideje nem sikerül elérni az inflációs célt, amely az Egyesült Államokban a háztartások fogyasztási kiadásainak volatilis ármozgású komponenseitől megtisztított maginflációjára vonatkozik.

Ez a mutató már 1996 elején a 2 százalékos cél alá került, és tartósan csak 2004 közepe és a 2008-as pénzügyi válság őszi kitörése között tartózkodott enyhén felette.

Azóta csupán kétszer lépte át átmenetileg néhány hónapra a kitűzött célt, az elmúlt tíz év átlaga mindössze 1,6 százalék volt.

A járvány miatt most visszafojtott gazdasági helyzetben pedig nyilván nem várható, hogy megközelíti a határt, így a Fed elméletileg még azt is megtehetné, hogy ha valamikor 2 százalék fölé kerülne a személyes fogyasztás magárindexe, akár neki sem kezd a szigorításnak,

ha csak annyival haladja meg a jövőbeli átlagos infláció a 2 százalékot, mint amennyivel eddig elmaradt tőle.

A Fed mandátuma azonban nem csupán az inflációs cél elérését, hanem a teljes foglalkoztatást is tartalmazza. Új stratégiájában a Fed különösen aggódik a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, köztük a kisebbségek, főleg a feketék és latinók helyzetéért, valamint a társadalmi egyenlőtlenségekért, amelyek megakaszthatják a gazdaság fellendülését.

Ezért ezen a szabályon is lazított, azt szeretné látni, hogy az említett csoportok munkaerőpiaci helyzete is javul mind a foglalkoztatás, mind a bérnövekedés területén. Ez pedig nehezebb feladat is lehet, mint az inflá­ciós cél elérése.

Noha jóval változékonyabb, az EKB-nak sem sikerült tartósan elérnie az inflációs célt.

A 2000-es évek kétharmadában 2 százalék körüli, de többnyire azt kissé meghaladó volt az eurózóna inflációja, a 2008-as pénzügyi válságot megelőzően felpattant 4 százalékig, majd defláció és 3 százalék között hullámzott,

2013 óta pedig csak egyszer érte el néhány hónapra a célt.

Az euró utóbbi néhány hónapban látott erősödése mindazonáltal rövid távon még az esélyét is megakadályozza, hogy közeledjen a céljához, mivel legutóbb újra deflációt mértek az euróövezetben.

Mivel a kamatok területén sok mozgástere nem maradt, a piacok egyöntetűen a járvány által okozott károk enyhítésére létrehozott eszközvásárlási program (PEPP) további kibővítésére számítanak.

Egyes információk szerint az EKB valójában már el is kezdte vizsgálni, hogy meddig folytatható az eszközvásárlás, illetve hogy a program tőkekulcsokat érintő rugalmasságából mit lehet átültetni a jegybank más programjaiba is.

A jegybankok fő üzenete, hogy az infláció mérsékelt felpörgetésével elérjék az inflációs célkitűzéseket. Nem mellékesen hosszabb távon feltehetően kifejezetten fontossá válik a járvány idején meredeken megugró államadósságok elinflálása is a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében, még ha ezt hivatalosan nem is fogják bevallani.

A világháború után a fejlett gazdaságok hatalmas konjunktúrája is hozzájárult az államadósságok növekedéséhez, amiben egyebek között a népességrobbanás is szerepet játszott. Ez ma már nem reális, így a helyreállás után hosszabb távon nem várható ahhoz hasonló mértékű dinamika.

Kérdéses, hogy egyáltalán felpörgethető-e az infláció olyan mértékűre, hogy elinflálhassák az államadósságot.

Nem marad más hátra, mint az eszközvásárlási programok folyamatos meghosszabbítása a kamatok alacsony szinten tartása és nem mellesleg az államadósságok finanszírozhatósága érdekében, különösen az euróövezetben.

Az államadósságok GDP-arányos rátája ugyanis olyan szintekre ugorhat,

hogy újra és újra felmerülhet a periferikus államok finanszírozhatósága, ezáltal pedig az euróövezet egyben tartása.

Az államadósságok megugrása és a tervezett európai helyreállítási alap finanszírozása még különösebb aggodalmak nélkül is igen jelentős kiszorító hatással jár, mivel megtakarítások ezermilliárdjait kell felszívni a piacról, ami a reálgazdaság finanszírozásától von el forrásokat.

Így ha nem is közvetlenül, de a piacok stabilitásához, az érdemben növekvő kibocsátások hozamnövelő hatásának ellensúlyozásához is kiemelten fontos lesz fenntartani az eszközvásárlásokat még a következő években is.