A Fed követésének veszélye

Ha azt mondjuk, hogy az amerikai Federal Re­serve a legfontosabb jegybank a világon, akkor nyilvánvaló dolgot állítunk. A Fed monetáris politikai döntései világszerte befolyásolják a piaci kamatszinteket, és egyetlenegy központi bank sem hagyhatja ezt figyelmen kívül anélkül, hogy azzal ne kockáztatná meg, hogy a saját valutájának árfolyamában kedvezőtlen mozgások történjenek.

Továbbá a Fed vezetése – jó vagy rossz szándékkal – túlterjeszkedik a jelenlegi monetáris politika keretein. Természetesen a Fed nem számított globális élenjáró szereplőnek a monetáris politikai stratégia megalkotásában – emlékezzünk arra, milyen hosszú időbe telt az inflációs célkövetés elfogadása – vagy a döntéseinek, kommunikációjának transzparensebbé tételében.

De azt is el kell ismerni, hogy a Fed vezető szerepet játszik a jegybanki stratégiai kérdések globális megvitatásában.

Így nem csoda, hogy a jegybankárok izgatottan várták, milyen eredménnyel végződik a Fed nemrégiben megtartott felülvizsgálata a monetáris politikai stratégiájáról, eszközeiről és kommunikációjáról. A Fed új – augusztus végén bejelentett – stratégiájának azonban talán nem kellene a monetáris politika számára egyfajta globális iránytűként szolgálnia.

A jegybankoknak mind technikai, mind politikai okokból hosszasan és alaposan át kellene gondol­niuk a helyzetüket, mielőtt követnék a Fedet.

Az első problémát a Fednek az átlagos inflációs célkövetésre való áttérése jelenti, vagyis az, hogy átlagosan 2 százalékos inflációra törekszik. Nehéz belátni, hogy mennyire tudja egy ilyen rendszer hitelesen alakítani az inflációs várakozásokat, amikor a Fed nem tisztázta sem azt, hogy az elmúlt időszakban milyen mértékben lőttek alá a 2 százalékos célnak, sem azt az eljárást, amely a jövőbeni magasabb infláció időtartamáról és elosztásáról dönt.

Másodsorban Jerome Powell Fed-elnök azt mondja, hogy a döntéshozók tartózkodni fognak attól, hogy meghatározzák a maximális foglalkoztatás konkrét célszámát – ami a Fed egyik, a kongresszus által meghatározott mandátuma –, mivel azt nem lehet mérni és változtatni.

De ha a maximális foglalkoztatási szint nem mérhető, akkor egyetlenegy numerikus értéket nem lehet megállapítani a foglalkoztatás mostani szintről történő csökkenésére. Ez a csökkenés pedig fő tényező lesz a jövőbeni monetáris politikai döntésekben.

Ebben a helyzetben az irányadó kamat csökkenése a természetes reálkamat csökkenéséhez kapcsolódik, amely egy nem megfigyelhető ráta, empirikus eredményeit nagyfokú bizonytalanság övezi.

Továbbá nyitott kérdés marad, hogy az expanzív monetáris politika maga is hozzájárulhat-e a természetes reálkamat eséséhez. Ebben az esetben a jegybanki kamat csökkentése melletti érvek cirkulárisak lennének.

Harmadsorban a Fed most explicit módon felelősséget vállalt az amerikai jövedelmek elosztásáért. A Jackson Hole-i éves szimpóziumon tartott beszédében Powell azt hangsúlyozta ki, hogy amint folytatódott az Egyesült Államok járvány előtti, hosszú ideje tartó gazdasági bővülése – illetve (hozzátehetjük) a Fed expanzív politikája –,

a keletkező hasznok jóval szélesebb körben kezdtek el szétoszlani a társadalomban. A feketék és a hispánok körében a munkanélküliség mértéke rekordalacsony szintet ért el, és az ő munkanélküliségi rátájuk és a fehérek állástalansági aránya közötti különbség a valaha mért legkisebbre csökkent.

De az, hogy Powell beavatkozik az egyenlőtlenségről szóló vitákba, valójában visszafelé fog elsülni. Amint a Fed elkezdi szigorítani a monetáris politikát, jelentős nyomás alá kerül, hogy ne ártson a társadalom legszegényebb rétegeinek.

Végezetül azt is ki kell emelni, hogy a Fed új stratégiája nem tartalmaz válaszokat egy olyan inflációs célkövetéses modell kiépítésével kapcsolatos kihívásokra, amely integrálja a pénzügyi rendszer kockázatait az összes változó dinamikájával, komplexitásával. Jelenleg nem létezik egyetlen ilyen modell sem

Bár nem vagyok elragadtatva az Európai Központi Bank (EKB) kétpilléres megközelítésétől, amelyet az árstabilitást érő kockázatok elemzésére alkalmaz, de legalább az EKB kísérletet tesz a probléma kezelésére.

A Fed folytatja azt a veszélyes megközelítést, hogy figyelmen kívül hagyja a pénz és a hitel kérdését, és – furcsa, de nem meglepő módon – nem is tartalmazza ezeket a szavakat a friss stratégiai állásfoglalása.

Legalább annyit kellene tennie a többi jegybanknak, hogy nem követi vakon a Fed új stratégiáját. A legnagyobb aggodalmam azonban ahhoz kötődik, hogy a Fed milyen nagy fontosságot tulajdonít a jövedelemelosztás kérdésének.

Egyértelmű, hogy a gazdasági egyenlőtlenség – a környezetet érő fenyegetések mellett – kiemelt globális politikai kérdés, és a monetáris politikai döntések elkerülhetetlenül hatnak a jövedelemelosztásra.

Ennek a ténynek az elismerése – és egy olyan monetáris politika folytatása, amely tartózkodik az olyan intézkedésektől, amelyek közvetlenül kihatnak a jövedelemelosztásra – azonban teljesen eltér attól, hogy a monetáris politika egyik céljának az igazságos jövedelemelosztást tesszük meg.

A Fed új stratégiája így számos kérdést vet fel. A monetáris politika elérhet jövedelemelosztási célokat? Ezek a célok potenciálisan összeütközésbe kerülhetnek az árstabilitásra vonatozó mandátummal, és miként kellene a Fednek a saját maga által elfogadott célok és a jogilag meghatározott mandátuma közötti konfliktusokat feloldania?

Egy jegybank még arra is jogosult lehet, hogy egy demokráciában felelősséget vállaljon a jövedelemelosztási politika iránt?

A jegybankárok nem mindenhatók, és nem kellene úgy kommunikálniuk és cselekedniük, mintha azok lennének. A jövedelemelosztásra vonatkozó döntéseknek a kormányok és a törvényhozások kezében kell maradniuk, amelyek közvetlenül elszámoltathatók a választók által.

Az egyre erősebb politikai szerep felvállalásával a monetáris politika döntéshozói aláássák és végeredményben felszámolják a jegybanki függetlenség melletti érveket. Majd kiderül, mit tehetnek a jegybankok, és mit tudnak elérni, ha teljesen ki lesznek téve a politikának.

Azzal, hogy a Fed felelősséget vállalt a gazdasági egyenlőtlenség elleni küzdelemben, hatalmas politikai és erkölcsi nyomás alá helyezte a többi jegybankot, hogy kövessék az ő példáját. Bölcsen tennék, ha ellenállnának ennek.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org