Az alacsony szén-dioxid-kibocsátás elérése a nyílt tengereken

A napokban a világ különböző pontjairól kormánydelegációk gyűlnek össze virtuálisan egy kiemelten fontos, azonban kellő figyelmet nem kapó klímavédelmi csúcstalálkozóra az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezetének (IMO) égisze alatt. A csúcs témája, hogy miként lehet dekarbonizálni a globális hajózási ipart, amely a világkereskedelem több mint 80 százalékát fedi le, valamint évente több mint egymilliárd tonna üvegházhatásúgáz-emisszióért felel, amivel az ágazat az országok között a hatodik legnagyobb kibocsátó.

A fosszilis üzemanyagoktól való függésünknek szörnyű hatása van a bolygóra, különösen az óceánjainkra. Az egyre nagyobb hőség és az erősödő savasodás, az olvadó tengeri jég, valamint a csökkenő oxigénszint pusztítja a korallzátonyokat, aláássa az óceánnak azt a képességét, hogy fontos ökorendszer- és éghajlat-szabályozóként működhessen.

A kutatók figyelmeztetnek, hogy

legfeljebb tíz évünk van arra, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a globális felmelegedés mértékét az iparosodás előtti szinthez képest legfeljebb 1,5 Celsius-fokon tartsuk, és így elkerüljük a természetet és az emberiséget veszélyeztető kockázatokat.

Szinte minden ország támogatta 2018-ban annak a dekarbonizációs útiterv elfogadását, amely a globális hajózás emissziójának felezését célozta meg 2050-re. Az a lényeges kérdés azonban, hogy miként lehet betartatni ezt a célt, megválaszolatlan maradt. A kormányok a mostani IMO-találkozón, valamint a tengerikörnyezet-védelmi bizottság novemberi 75. ülésén megpróbálják ezt a kérdést is megválaszolni.

E célból olyan eltérő hátterű országok, mint Kína, India, Franciaország és Nigéria, egy észszerű javaslat kidolgozásában fogtak össze, amely a „célalapú operatív hatékonyságra” vonatkozik. E megközelítés mentén olyan célokban állapodna meg a nemzetközi közösség, amelyek hajótípusokra, illetve a szállítmány tonnájára és a megtett útra vetítve a kibocsátott szén-dioxid maximális mennyiségére vonatkoznának. Ezen maximális értékek ismeretében a hajótulajdonosok majd eldöntik, miként tudják teljesíteni a dekarbonizációs célokat. Egy elég erős cél (például a szén-dioxid-intenzitás 2030-ra történő 80 százalékos csökkentése) mellett a hajózási iparág egyrészt teljesítheti a párizsi klímamegállapodásnak megfelelő emissziócsökkentéseket, másrészt igazodhat a globális kereskedelem további növekedéséhez.

Ahogy mindig, az ördög ezúttal is a részletekben bújik meg. Az egyik lehetséges probléma az, hogy Japán és néhány más ország arra törekszik, hogy elhalasszák a szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírások betartásának kötelezővé tételét 2029-re vagy 2030-ra. Ha sikerrel járnak, akkor a hajózás éves emissziójának mértéke tovább fog nőni az évtized során, ami nehezíti a párizsi célok elérését.

Ha azonban a kormányoknak sikerül összefogniuk, és szigorúbb szén-dioxid-szabályozásokat fogadnak el, akkor a hajótulajdonosok tudni fogják, hogy ezeknek milyen módon feleljenek meg.

A Flettner rotoros hajói például több mint 8 százalékkal csökkenthetik az üzemanyag-fogyasztást, az air lubrication rendszerek pedig további 12 százalékkal.

Még ha a hajótulajdonosoknak nincs is pénzük beruházni ezekbe a megoldásokba, csupán azzal, ha 20 százalékkal csökkentenék a hajók sebességét, 24–34 százalékkal esne vissza az emisszió mértéke és az üzemanyagköltség.

Természetesen ahhoz, hogy a hajózási iparág elérje a nettó zéró kibocsátást, arra is szükség van, hogy jóval szélesebb körű legyen az elmozdulás a fosszilis üzemanyagot használó meghajtási rendszerektől. Ebben a kérdésben az iparág előrébb tart az IMO szintjén az előrelépést akadályozó kormányokhoz képest. A Getting to Zero koalíció égisze alatt több mint 120 nagyvállalat már azon dolgozik, hogy tíz éven belül a zéróemissziós hajókat üzleti alapon lehessen használni.

Ezek a tervek jelentős előnyöket generálnának a fejlődő országok számára, amelyek bőségesen rendelkeznek megújuló energiaforrásokkal.

A szénmentes hajózás ugyanis háromszoros nyereséget jelent: amellett, hogy csökkenti a légszennyezés mértékét, csökkenti az olajimport költségeit is, valamint fokozza a megújulóenergia-szektorba történő beruházásokat.

A fenntartható jövő elérésének valódi akadálya nem a technológia, hanem a politika. Ha a kormányok az idén végre meg tudnak állapodni a hajókra vonatkozó szigorúbb emissziós szabályozásokban, akkor ezzel kijelölik az utat a tisztább, zöldebb globális kereskedelmi rendszer felé, amelyet a bőségesen rendelkezésre álló megújuló energia hajt majd. Ez jó lenne a bolygó, az óceánok és az emberiség számára is.