Lehet-e karbonsemleges a telekommunikációs hálózat?

A hírközlési hálózatok többszörösen redundánsak, és gyakran évtizedes, mára elavult az örökségük, emiatt összességében a távközlés az indokoltnál jóval nagyobb mértékben veszi igénybe a környezetet. Az iparág sajátosságai miatt az infrastruktúra-ciklusok akár tíz-húsz évesek is lehetnek, de szerencsére már hét-tíz évvel ezelőtt – sokszor elsősorban a működési költség csökkentéséért – a legtöbb szereplő és a szabályozók is aktívan elkezdtek dolgozni azon, hogy ez a helyzet változzon.

A nagy globális technológiai vállalatok – mint az Apple vagy a Google – jól ismert példáihoz hasonlóan egyre több vállalat tesz vállalásokat arra, hogy energiafelhasználását megújuló forrásokból fedezze. Legutóbb például a Vodafone jelentette be, hogy 2021-re a hálózatának teljes energiaigényét zöldforrásokból fogja megoldani. Ezt a vállalást azonban nehezebben teljesíthetővé teszi az a tény, hogy az új generációs 5G-hálózat energiahatékonyabb, ám eközben az adatforgalom exponenciálisan nő, a felhasználói és az eszközszámok is dinamikusan emelkednek – az Ericsson a következő évtizedre 24,5 milliárd online eszközzel és 8,1 milliárdos felhasználószámmal kalkulál globálisan. Így elsőre szélmalomharcnak tűnik az energiafelhasználás csökkentésére tett kísérlet.

2008-ban a becslések szerint a távközlési iparág a világ teljes energiaigényének az 1 százalékáért felelt, míg a GSMA 2019-es publikációja szerint ez ma már eléri a 2-3 százalékot.

A fenntarthatóság és a jövedelmezőség gyakran ellentétes motivációk, de a távközlés esetében ezek az érdekek egy irányba mutatnak: míg egy tipikus szolgáltató működési költségeinek 5 százalékára rúg az energiaszámla, pusztán a technológia hatékonyságának javításával és szervezeti változtatásokkal akár 15-20 százalékkal csökkenthető éves szinten az energiafelhasználás, az ügyfélélmény és a teljesítmény romlása nélkül. Így a vállalatok profitja úgy nőhet, hogy közben a környezetterhelés csökken – derül ki a McKinsey elemzéséből.

Az említett szervezeti változtatások miatt a telekommunikációs szolgál­tatócégek egy végzetesnek tűnő válaszút elé érkeznek. A mostani „minden egyben” típusú vállalatok helyett specializáltabb működési modellek jöhetnek létre. Az egyik irány az ügyfélhez közel maradó szolgáltatóké lesz. Ezek az ügyfélkapcsolat minőségében, a kapcsolt szolgáltatásokban és a fogyasztói élményben versenyeznek majd.

A másik irány a maximális hatékonyságot szem előtt tartó, akár több fogyasztói márkát is kiszolgáló infra­struktúraszolgáltatóké.

Ezzel a szétválasztással az évtizedes távlatban akár ezerszeresére növő hálózati forgalom által okozott terhelést és költségeket is kordában lehet tartani, csökkenthetők az iparág úttörő évtizedeiben kialakult párhuzamosságok, közben a fogyasztók mindebből semmit sem érzékelnek.

Sőt, azonos vagy jobb minőség, jóval nagyobb kapacitás mellett válik sokkal zöldebbé, fenntarthatóbbá a hálózat.

Ez a trend már Európában és Magyarországon is megjelent. Egyrészt nálunk is létrejött az első különálló toronycég – a Telenorból kiválva, Cetin néven –, amely rövidesen akár regionális szereplő is lehet. Másrészt 2020 jú­liusában lett hivatalos, hogy a Vodafone tőzsdére viszi a Vantage Towers néven alapított, eddig saját tulajdonú európai toronycégét, amely 68 ezer bázisállomás passzív infrastruktúráját kezeli. Ennek eredményeképpen a Vodafone Magyarország Toronyvállalat november 1-jével megkezdi a működését. Az ilyen, egyelőre különálló esetek gyorsan lépéskényszerbe hozhatják a többi piaci szereplőt.

A távközlési iparág stratégiai és szabályozási szakértőinek ma már többnyire egységes az álláspontjuk abban, hogy a fenti modellekkel a jövő mobil- és internetszolgáltatói könnyebb, rugalmasabb és zöldebb szervezetek lesznek, miközben a jövő infrastruktúra-szolgáltatói hatékonyabbá, gazdaságosabbá és zöldebbé válnak. Ez pedig valóban megnyitja az utat ahhoz, hogy az egyre nagyobb teljesítményű távközlési hálózatok elérjék a karbonsemlegességet.