Ideje átértékelni az inflációs kockázatokat

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó korlátozások – remélt, mielőbbi – megszüntetésével párhuzamosan fokozódtak az inflációs várakozások. A mutató egyelőre a 2 százalékos célérték alatt jár, de a piacok érzik, hogy valami megváltozott.

Ömlik a pénz a világgazdaságba

Az idén megmozdított monetáris támogatásnak már a puszta mértéke és sebessége is lélegzetelállító volt, amihez képest a 2008-as eseményeket követő intézkedések eltörpülnek. Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő

Federal Reserve (Fed) mérlegfőösszege 4 ezermilliárd dollárról durván 7 ezermilliárd dollárra szökött fel, és akár még feljebb is kúszhat.

A monetáris ösztönzőknek nemcsak a volumenük, hanem a kibocsátásuk módja is az inflációs nyomás fokozódásához vezethet: a bankok most sokkal inkább képesek közvetlenül a vállalatoknak és a magánszemélyeknek hitelt nyújtani, mint a pénzügyi válság során.

Ha pedig a pénz túl lassan jutna be a reálgazdaságba, a jegybankok és a kormányok a jelek szerint hajlandók más megoldáshoz nyúlni a kis- és közepes vállalkozások likviditásának biztosítása érdekében − például bértámogatás formájában. A költségvetési kiadások növelése mellett a kormányok világszerte az adópolitika révén is jókora stimulust adtak országuk gazdaságának, amire a pénzügyi válság utáni időszakban szintén nem volt példa (a fő cél akkor a megfontoltság – vagy akár a szigorú takarékosság – volt).

Talán a legfontosabb, ám legkevésbé előre látható oka az infláció visszatérésének, hogy a jegybankok a monetáris politika kezelésének új módját vezették be. Nem ismert, hogy mi történik, ha az infláció ismét emelkedni kezd, miután a Fed más jegybankokkal együtt úgy határozott, hogy a kamatlábat több éven át nulla százalék közelében tartja, és világossá tette, hogy egy ideig eltűri a célértéket meghaladó inflációt − inkább, mint hogy megelőző intézkedéseket hozzon azért, hogy 2 százalék alatt tartsa.

Erős dezinflációs hatások

A fenti – csak a legerőteljesebb érveket kiragadó – felsorolás alapján az infláció előbb-utóbb bekövetkezik, az azonban nem valószínű, hogy üteme belátható időn belül nagyobb fejfájást okozna a jegybankoknak. Nemcsak a járvány következményeinek enyhítésére tett monetáris és fiskális lépések voltak ugyanis példa nélküliek, hanem a világgazdaság teljes leállásának, majd nem teljes megnyitásának hatásai is.

A jelenleg ható egyik legmarkánsabb dezinflációs erő a világszerte tapasztalható, jókora kibocsátási rés, amely azt jelzi, hogy a világgazdaságban számottevő tartalék kapacitás vár kiaknázásra. Kínában a kereslet és a kínálat közötti rés nagyjából 7,5 százalékos, közel a történelmi rekordértékhez. Az USA kibocsátási rése 8 százalék körül alakul (ami az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága során látott értékhez hasonló).

A kereslet ugyanakkor gyenge, és a fogyasztói szokások is a dezinfláció irányába mutatnak (a hitelállományok csökkennek, a megtakarítási ráták nőnek), emellett a technológiai eredetű, hosszú távú dezinflációs trend is egyre gyorsul: a termékciklusok rövidülnek, egyre több üzleti tevékenység zajlik online, és egyre több munkakört automatizálnak.

Lehetséges befektetői válaszok

Az adatok fényesen alátámasztják az árak emelkedésére ható tényezők erejét: Európában az infláció alacsony – sőt időnként negatív −, a kínai és a feltörekvő piaci mutatók rekordmélységben járnak. Az év elején tapasztalt olajársokkot követően az energiahordozók ára csak fix tartományban mozoghat.

A foglalkoztatottsági adatok még a fellendülésben élen járó Ázsiában sem voltak olyan jók, amilyet 2020-ra vártak.

Ebből arra lehet következtetni, hogy az infláció még jó darabig visszafogott lesz. Elemzőink várakozása szerint, ha a növekedés alábbhagy, vagy csökken a fiskális ösztönzés lendülete, akár a 2 százalékos infláció elérése és fenntartása is évekbe telhet.

Erős érvek hozhatók fel tehát a várható inflációs folyamatok alátámasztására mindkét irányba. Az, hogy melyik véleményt tartja valaki meggyőzőbbnek, mindegy. Ami biztos, az az, hogy a globális inflációs környezet folyamatos átalakulásban van. A fő kérdés, hogy a változásokra hogyan reagálnak a piacok. Az újra felbukkanó infláció vagy a jegybanki intézkedések hatására növekvő hozamok egyaránt kockázatot hordoznak, az ezek hatására bekövetkező hirtelen változások tetemes piaci egyensúlyvesztést okozhatnak. E mozgásokra a portfóliókat is érdemes felkészíteni.

Általánosságban igaz, hogy azok, akik magasabb inflációra számítanak, igyekeznek alacsonyan tartani befektetéseik kamatérzékenységét (durációját, amelyet a kötvényeknél az átlagos hátralévő futamidő ad meg), és a jövedelemre összpontosítanak. Egy-egy konkrét befektetőnek azonban mindig az inflációval kapcsolatos véleménye fogja meghatározni, hogy a hozamok emelkedését a duráció növelésére kínálkozó lehetőségnek vagy az infláció fokozódását jelző figyelmeztetésnek tekinti-e, amelynek hatására további eladási hullám alakul ki a kamatpiacokon. Ezért azt, hogy egy esetlegesen az infláció erősödését hozó időszakban milyen befektetői lépésekkel óvható a portfólió, érdemes eszközosztályonként megvizsgálni.

Államkötvények és készpénz

Az infláció hatására a fix kamatok értéke erodálódni kezd, vagyis a készpénz és az államkötvények reflációs környezetben reálértéken számolva veszteséget okozhatnak. Ezért ezek reálértéken nézve már nem számítanak „biztonságos” eszköznek, és általában eladjék őket, mert a befektetők más eszközosztályokba forgatják át a pénzüket. Tény azonban, hogy a Fed politikája (az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény az elmúlt időszakban egyértelművé tette, hogy tartósan nulla százalékon tartja az irányadó dollárkamatot – a szerk.) vélhetően limitálná a hozamok esetleges emelkedését.

Ebben a helyzetben megfelelő lehetőséget nyújthatnak például az infláció ellen védett állampapírok. Ezeket egy inflációfüggő mérőszámhoz, például a kiskereskedelmi árakhoz indexálják, vagyis a tőke értéke az inflációval párhuzamosan nő, és a kamatfizetés a kötvény korrigált tőkeértékével együtt változik. Az inflációs várakozásokkal párhuzamosan általában az értékük is nő, ezért egy diverzifikált portfólióban érdemes szerepeltetni őket a jövőbeli áremelkedések elleni védelemként.

Részvények

A részvények általában elviselnek némi inflációt.

A nyereség jó esetben az inflációval párhuzamosan nő, mivel a vállalatok „továbbadják” a magasabb árakat. A befektetőknek ideális esetben jó ármeghatározó erővel és magas belépési küszöbbel rendelkező vállalatokba és ágazatokba érdemes invesztálniuk, amelyek képesek továbbadni az ügyfeleknek a felszámított árak növekedését.

Az árupiacoktól (például a nyersanyagok és az energia árától) függő cégek szintén kedvező helyzetben lehetnek. Ennek azonban feltétele, hogy az infláció visszatérésének, a reflációnak a részeként az árupiaci árak is meginduljanak felfelé.

Érdemes kiemelni, hogy inflációs időszakban általában az értékalapú (value – a fundamentumaikhoz képest alacsony értékeltségű) részvények jobban teljesítenek, mint a növekedésiek (amelyek esetén a cég tevékenységének érdemi bővülésére lehet számítani), míg az alacsony inflációval és alacsony hozammal jellemezhető környezet inkább a növekedési részvényeknek kedvez.

Kötvények

Amikor megindul az infláció (főleg, ha ezt fokozott növekedési várakozások kísérik), a magas hozamú kötvények általában jobban teljesítenek, mint a befektetési minősítésűek. Ilyen körülmények között érdemes a durációt röviden tartani, és a stabil növekedést hozó területekre összpontosítani.

Árupiacok és arany

Az árupiaci cikkek reáleszköznek számítanak, így az árak emelkedése esetén jellemzően a piac többi részénél jobban teljesítenek. Az utóbbi időben a kőolaj különösen jó inflációs fedezetnek bizonyult. Az inflációs várakozások fokozódása és a reálhozamok csökkenése esetén általában az arany árfolyama is emelkedik – ahogy az mostanában is történik. Ahogy azonban a befektetők elkezdik beárazni a várható jövőbeli kamatemeléseket, a reálkamatok növekvő pályára állnak, és a piaci szereplők inkább más, gazdaságilag észszerűbb áruk, például az olaj és az ipari fémek felé fordulnak.

Alternatív eszközök

Az alternatív eszközök sokfélék lehetnek, van közöttük olyan, amely védelmet nyújthat az infláció ellen. Az ingatlant szokás az infláció elleni védekezés egyik eszközének tekinteni, pedig az ingatlanárak jellemzően a gazdasági növekedéssel mutatnak erős korrelációt. Jelenleg az ágazatban a strukturális trendek felgyorsulása zajlik, ami módosíthatja az alszektorok árképzési dinamikáját is, ezért fontos számításba venni, hogy mennyire fenntartható a bérleti díjból származó jövedelem, és célszerűnek látszik az aktív befektetéskezelés.