Infláció vagy defláció felé tart a világ?

A koronavírus-válság jelentős gazdasági bizonytalanságot okozott. Tavasszal a pénzügyi pia­cok tur­bulenciái és teljes szektorok leállása miatt az infláció kevéssé volt a szakmai viták középpontjában. Az akut válságkezelés után, több tapasztalat birtokában érdemes az inflációs kilátásokat ismét megvizsgálni.

Az utóbbi hónapokban a fogyasztói árak jelentősen csökkentek a világban. Az euróövezetben az éves infláció három egymást követő hónapban negatív tartományban volt, Kínában 2009-ben volt legutóbb ilyen alacsony a fogyasztói árak változása.

Az Egyesült Államokban a 2 százalékos cél alatt alakul az infláció, de a hatalmas fiskális élénkítés hatására, más régiókkal ellentétben, nincs sokéves mélyponton. Az elmúlt évtizedben lezajló és az idei gazdaságpolitikai beavatkozások miatt magyarázatra szorul a világban tapasztalható alacsony infláció.

A mennyiségi lazítás a fogyasztói árakra kis hatással van. Számos jegybank, kamateszközének nulla százalékra csökkentését követően, eszközvásárlásokat kezdett alkalmazni. A jegybank addicionális kötvénykereslete lenyomta a hosszú hozamokat, így javultak a pénzügyi kondíciók, és lazítani tudott a monetáris politika. Az utóbbi évtized tapasztalata azonban az, hogy a hitelezésre a mennyiségi lazításnak csak enyhe pozitív hatása van, és így kismértékben hatott a fogyasztói árakra.

Az infláció célra emeléséhez az aggregált kereslet élénkítése szükséges a fejlett országokban.

A hitelaktivitás élénkülése támogathatja az aggregált keresletet, de ehhez hitelkereslet is szükséges, ami lanyha volt az utóbbi évtizedben.

Hiába javított a mennyiségi lazítás a bankok likviditási helyzetén, megfelelő vállalati projektek és háztartási hitelkereslet hiányában korlátozott volt a hitelezés. Az aggregált kereslet növelésének másik útja a fiskális élénkítés. Az USA-ban az utóbbi években felélénkült a modern monetáris elméletről szóló vita, ami aktívabb fiskális élénkítést javasol. A fiskális politika célzottan és hatékonyan tud nullakamatú környezetben élénkíteni, de a magas adósságráták fenntarthatósága miatt sokan aggódnak.

Rövid távon a fiskális élénkítés mozdíthatja ki a fejlett világot a dezinflációs folyamatokból. Az általános hitelezésen keresztüli élénkítés egyre nehezebb, még akkor is, ha célzottan egyes részpiacokon a hitelezés továbbra is hatékony és társadalmilag hasznos (kkv-szektor vagy zöldprojektek).

A 2020-as év a világ nagy részén a fiskális politika újrafelfedezését hozta, de regionális különbségek mellett.

Az elkövetkező öt év tekintetében az európai (északi) országok kisebb adósságnövekedését és az elsődleges többlethez való gyorsabb visszatérését várja az IMF. Eközben az Egyesült Államok gazdaságpolitikája jóval aktívabb fiskális politikára épülhet. Fontos látni, hogy a két régió fiskális korlátaiban hatalmas a különbség.

A monetáris szuverén gazdaságok költségvetési élénkítésének korlátja az infláció és a hazai valutájuk gyengülése. Az USA monetáris szuverén és fiskális unió, továbbá a világ tartalékdevizájának kibocsátója. Emiatt dollárban nem tud csődbe menni, mert dollárt képes például állampapír-vásárlással teremteni. Így fiskális deficitjének végső korlátja a pénzromlás.

Az euróövezet tagországai nem monetáris szuverének, nem alkotnak fiskális uniót.

Az EKB politikája 2020-ig tartózkodott a költségvetések monetáris megsegítésétől, ami gyakorlati korlátja a jelentős fiskális élénkítésnek, mert az euróövezeti tagországok csődbe mehetnek. Az IMF által várt hiány­pályák alapján az eurózóna országai kisebb fiskális csomagokkal és gyorsabb hiánycsökkentéssel igyekeznek stabilizálni az adósságukat. Ha valóban szigorúbb lesz az európai fiskális politika, akkor tartósan alacsony lehet az övezeti infláció. A következő években az infláció a fejlett gazdaságok fontos indikátora lesz: ahol tartósan nullához közeli vagy negatív értéket mutat, ott nőhet a tartós stagnálás kockázata.