A fiatalok munkavállalói preferenciái a világjárványon innen és túl

A 2020-as évet alapjaiban meghatározó egészségügyi válsághelyzet jelentősen átrajzolta a világunkról alkotott képünket és azt, ahogyan a mindennapjainkat éljünk. Ezek a változások a munkahelyeket sem kerülték el, az online munkavégzésre való átállás rendkívül nagy alkalmazkodóképességet és rugalmasságot követelt nem csupán a vállalatok, hanem a munkavállalók részéről is.

Mindezek hatására intenzív párbeszéd indult el arról, milyen lesz az „új normális”.

Milyen hatással lesz a gazdasági visszaesés és a megváltozott mindennapi munkavégzési rend a munkaerőpiacra? Hogyan befolyásolja az új normális a munkavállalók munkáltatókkal szembeni elvárásait? Hiszen, félreértés ne essék, a pandémia nem orvosolta az évek óta tartó szakemberhiány kérdését. Így ahhoz, hogy a vállalatok képesek legyenek megőrizni versenyképességüket, továbbra is lépést kell tartaniuk a munkaerőpiac változásaival, és most talán az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kell fektetniük arra, hogy pontosan megértsék, mit is várnak el tőlük a munkavállalók, mitől lesz egy vállalat vonzó munkahely a fiatalok szemében egy még sosem látott időszakot követően.

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában nyújt segítséget munkaerőpiaci preferenciákra irányuló idei felmérésünk, amely során közel 36 ezer munkavállalót, köztük több mint 19 ezer 16 és 28 év közötti fiatalt kérdeztünk meg arról, melyek a legfontosabb elvárásaik egy ideális munkahellyel szemben. Mivel ez már a negyedik felmérés volt hazánkban, jól nyomon követhető, hogy az elmúlt évekhez képest miben változott és miben nem változott a fiatalok preferenciája az idei év eseményeinek hatására.

Az eredményekre pillantva először kissé magunk is meglepődtünk, hiszen voltak olyan előzetes feltételezéseink, amelyek nem nyertek megerősítést (ilyen például az, hogy az események tükrében biztosan felértékelődik az egészségmegőrző programok fontossága, vagy az, hogy visszaesik a képzések és egyéb „soft” elemek preferenciája). Világosan látszik ugyanakkor, hogy az anyagi biztonságra törekvés elsődleges szemponttá vált a fiatalok számára, jelentősen felértékelődött a szemükben mind az alapbér, mind a túlóra-kifizetés fontossága, ami talán nem meglepő egy ilyen gazdasági szempontból igen bizonytalan év után.

A munkahelyválasztáskor továbbra is fontos szempont a munka és a magánélet egyensúlya (rugalmas időbeosztás és kiszámítható munkaidő), a közvetlen munkatársak személye, az, hogy olyan munkát végezzenek, amely érdekes és kihívást rejt, valamint a közvetlen felettesük vezetői stílusa. A karrierépítés – a bizonytalanság ellenére – továbbra is fontos szempont, a valós teljesítményen alapuló előmenetel a korábbi évekhez hasonlóan az elsődleges preferenciák között szerepel, csakúgy, mint az üzleti és szakmai képzések (a személyes készségfejlesztések fontossága még növekedett is az idén, ezen különösen meglepődtünk).

A pandémia tehát mégsem befolyásolta drámaian azt, hogy melyek az elsődlegesen fontos tényezők a fiatalok számára,

legfeljebb a hangsúlyok tolódtak el a biztos egzisztencia megalapozásának irányába. Ez a megfigyelés egy igen fontos üzenetet hordoz a munkaadók felé: bár olyan időszakot élünk, mint talán még soha, nem szabad hagyni, hogy a válságkezelés közepette elsikkadjanak azok a soft és kulturális tényezők, amelyekre eddig is hangsúlyt fektettek a cégek. Ha ezeket bedarálja a válsághelyzet, mi marad, ha az egyszer véget ér?

Az, hogy mit várnak el a pályakezdők vagy leendő munkavállalók a Covid jelentette, egzisztenciális bizonytalansággal tarkított helyzetben, részben változott, de hogy hol képzelik el megtalálni az ideális munkáltatót, már csak kismértékben. Régi keletű vélekedés, hogy a magyar munkaerő nem mobilis, ezért kutatásunk részeként minden évben vizsgáljuk a munkavállalási célú földrajzi mobilitásra irányuló szándékok, intenzitás és mögöttes okok alakulását. Noha a munkavállalói preferenciák tekintetében a biztonság lett az idén az egyik kulcsfogalom, a mobilitási preferenciák csak minimálisan változtak a világjárvány következtében.

Az EU belső piacán jellemző szabad mozgás következtében az elmúlt évtizedben hozzászokhattunk a határok könnyű átjárhatóságához, a járványügyi intézkedések és korlátozások következtében azonban ez ma nem a hétköznapok része. Ezzel együtt a fiatalok döntő többsége (91 százaléka) nem veti el a gondolatot, hogy külföldre költözzön, kétharmaduk egyenesen tervezi is, hogy hosszabb-rövidebb időre munkavállalási céllal más országba helyezi át a székhelyét. Az okok részben változtak csak: a magasabb fizetés egyértelmű vonzereje mellett az idén már nem a nyelvtanulási szándék, hanem a vonzóbb fizikai környezet a legfőbb hajtóerő e döntések mögött.

A pandémia következtében előálló gazdasági bizonytalanság, valamint az egyes szektorok és térségek eltérő kitettsége az országon belüli mobilitásra is kihathat. A feltételes mód indokolt, hiszen a járvány hatása itt is csak kismértékben érhető tetten. A fiatalok döntő többsége nyitottságot mutat, hogy lakhelyet változtasson országon belül, ha jobb egzisztenciális feltételeket ígér egyik vagy másik város, megye, gazdasági erőcentrum. Az utóbbi években a vidéki gazdasági erőcentrumok felemelkedését rajzolták ki kutatásunk eredményei: Budapest és a közép-magyarországi régió relatív vonzereje valamelyest csökkent, ahogyan néhány vidéki központ komplex értékígérettel és munkahelyekkel tudta megszólítani a hallgatókat és a pályakezdő fiatalokat.

Az idén a trend megtört és megfordult:

Budapest népszerűsége nőtt, vélhetően azért, mert több lehetőséget és ezáltal nagyobb biztonságot ígér a fiataloknak. Második helyét megőrizte Győr, míg a harmadik helyre Debrecen került, vélhetően az elmúlt évek gazdaságfejlesztési tevékenységének eredményeként.

Az új és a bizonytalan a nagyobb biztonság iránti igényt erősíti, és azokat a szempontokat helyezi előtérbe, amelyek ezt támogatják.

A világjárvány alapjaiban változtatta meg számos szektorban a munkavégzés menetét és kereteit, sok esetben jótékony hatással volt a szervezeti kultúrára és az innovációra, így tartós hatást gyakorolt a fiatalok és a munkaerő egészének munkáltatókkal szembeni elvárásaira. 2021 – amely remélhetőleg már a pandémia utáni időszak első éve lesz – egyértelmű válaszokkal szolgál majd arról, mi is az új normális, amivel mind a munkavállalóknak, mind a munkaadóknak szembe kell nézniük, és amelyhez alkalmazkodniuk kell.