Húsz munkanap múlva, 2021. január elsejétől a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosítása értelmében valamennyi online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani vásárlóinak. Az erről szóló szabályozást a kormány életben tartja – derült ki a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs múlt heti ülésén.
Az emberek az első tapasztalatok szerint megkedvelték és már többször követelik is az elektronikus fizetést.
Soha jobbkor nem jöhetne a szabályozás – gondolhatnánk.
Ám a gondok itt kezdődnek. A területnek ugyanis nincs igazi gazdája. A kereskedelemért az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felel, az online pénztárgépek üzemeltetése a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Pénzügyminisztérium (PM) feladata, az elektronikus fizetés felügyeletét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) látja el. Ma még azt sem lehet tudni pontosan, hogy hány kereskedőnek kell lépnie.
A NAV kimutatásai szerint nagyjából 213 ezer online kassza üzemel Magyarországon, az MNB adatai szerint ugyanakkor június végén 112 ezer kereskedőhelyen 152 ezer bankkártya-elfogadó POS-terminál üzemelt.
De hogy pontosan kiket is kell ajánlattal megkeresni, nos, ebben a kérdésben vakon tapogatóznak a szolgáltatók.
A kereskedői érdekképviseletek arra panaszkodnak, hogy kevés információ jut el hozzájuk, a boltosok bizonytalanok, hogy az elmúlt hetekben őket megkereső piaci szereplők által ajánlott megoldások megfelelnek-e az új szabály által támasztott követelményeknek. Hiányzik az összegyűjtött tudásbázis – s ez nem csak banki feladat.
Egy kisboltos bankkártya-elfogadó POS-készüléket már látott, de a mobiltelefonra telepíthető applikációs megoldások használhatóságával kapcsolatban bizonytalan. Tudhat arról, hogy márciustól működik az azonnali fizetési rendszer (AFR), de hogy ez alkalmazható-e a vásárlásoknál, és ha igen, miként, arról nem ártana tájékoztatni.
Például lehet arról beszélni, hogy a kereskedőnek elég lehet, ha kiírja a mobilszámát, és a vevői onnantól már tudnak neki AFR-utalással fizetni, ám ez nem igaz. Már csak azért sem, mert az, hogy a 9 millió bankszámla közül kevesebb mint 70 ezerhez kapcsoltak másodlagos azonosítót – például mobilszámot –, jól mutatja, hogy ezt a megoldást lényegében senki nem ismeri. De beszélhetnénk arról a problémáról is, hogy a cég számlájára beérkező AFR-utalásról hogyan értesül a pénztárosnő.
Az érintettek közös fellépése abban is segíthet, hogy kiűzzünk olyan, a kereskedőket eddig távol tartó, beégett sztereotípiákat, hogy az e-fizetés biztosítása drága.
Most sem a „sunyi banknak” fognak hinni, még akkor sem, ha a mostani kampányban a legkisebb kereskedőknek is 1 százalék alatti teljes költséget fedező bankkártyajutalékkal ajánlkoznak a szolgáltatók.
A költségek számbavételénél hitelesebb, ha a kufár bank helyett az állam hívja fel a figyelmet arra, hogy ma már minden közteher megfizetése elektronikusan zajlik, a cégek egymás közötti elszámolásában minden számlára rálát a NAV, így a magas készpénztartásnak egyre kevesebb az indikációja.
Az online pénztárgép és jegybanki adatok tanúskodhatnak arról, hogy az átlagos kosárérték több mint kétszeres, ha a vevő nem készpénzzel fizet, s ehhez hozzájárulhatnak azok a bankkártyatársasági felmérések, amelyek szerint a megvett áruk, szolgáltatások 15-20 százaléka impulzusvásárlás, tehát a vevők – a saját bevallásuk szerint – nem biztos, hogy költekeztek volna, ha a tárcájukban lapuló bankjegyekre kellett volna figyelemmel lenniük.
Sokak szerint nem volt érdemes a kereskedőket falhoz állítani a szabályozással, az élet magával hozta volna az e-fizetés áttörését. Mások szerint jó időben tett lépés a szabályozás, s csak a fent említett kicsiny segítség kellene ahhoz, hogy igazi sikertörténetet írjunk. Ez pedig már nem olyan nagy dolog.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.