Tweeteld ki a buszmegállóra!

A kamaszéveit taposó Twitter digitális affinitása aligha kérdőjelezhető meg.

A 2006-ban alapított cég nagyszabású outdoor kampányba kezdett szeptemberben:

hét amerikai nagyvárosban buzdított óriásplakáttá nagyított tweetekkel a társadalmi távolságtartás szabályainak követésére, a megfelelő maszkviselésre, Los Angelestől Chicagóig.

Ám nem csak digitális korunk egyik emblematikus képviselője választott olyan megoldást, amellyel ki tudott lépni a digitális tér reklámzajából:

számos állami intézmény, civil szervezet és üzleti szereplő helyezett el jellemzően vírusspecifikus üzeneteket közterületi reklámfelületeken.

Az önkormányzatok a járványügyi helyzet hivatalos védekezési módszereit kommunikálták folyamatosan, a Magyar Termék Nonprofit szervezet pedig a hazai termékek vásárlására buzdítva támogatta a magyar munkahelyeket.

Akadt olyan termelő és kereskedő cég is, amely a koronavírus által leginkább sújtott ágazatnak, a vendéglátóiparnak segített talpra állni az újranyitás időszakában.

Minek köszönhető ezeknek az eszközöknek a népszerűsége? Leginkább annak, hogy a hirdetők azokat is elérik így, akikre a leginkább vágynak: a tehetős, városi fiatalokat. A felmérések szerint ezt a kategóriát aktivizálja leginkább az outdoor, ők azok, akik például a legtöbb mobilkeresést indítják el egy-egy közterületi hirdetést látva, de a közösségi médiában is szívesen osztanak meg ezekről tartalmakat.

Az alapfogékonyságuk érthető, hiszen azt korábbi kutatások igazolták, hogy

otthonunk biztonságából kilépve nem csupán éberebbekké válunk, hanem a tudatállapotunk is megváltozik: nyitottabbak és befogadóbbak leszünk a kívülről érkező ingerekre, információkra, üzenetekre.

Hasonlók jellemzik a bevásárlóközpontokban vagy a kiskereskedelmi egységekkel tűzdelt köztereken feltűnő vásárlókat. És ettől képes az outdoor kifejteni a szupererejét: nevezetesen azt, hogy nem csupán láthatóságot teremt, hanem – ami sokkal fontosabb – emlékezetessé tesz.

A fogyasztási szempontból topkategóriába sorolt fiatal, tehetős városlakók affinitását pedig tovább fokozza, hogy ők azok, akik bár sokat vannak mozgásban, útközben is rendkívül aktív társasági életet élnek digitális eszközeikkel.

Ráadásul ők azok, akik kiemelten sok időt töltenek nyilvános helyeken – természetesen olyankor, amikor ezt könnyen meg is tehetik. Erre azonban nincs mindig módjuk, ahogyan például a pandémia első hulláma idején sem volt. A hirtelen sokktól a hirdetők azonnal vészfékeztek, és ezt követően is megmaradt a bizonytalanság, az óvatosság, a félelem.

Kitolódott a döntések ideje, az ügyfelek a lehető legnagyobb rugalmasságot igénylik, hiszen minden változékony és bizonytalan.

A pandémia hatásainak leginkább kitett szektorok hirdetései egyszerűen eltűntek, más szegmensekben csökkent a kampányok száma, volumenük azonban nem, vagy csak kevésbé, és akadnak olyan megrendelők – például a járműiparból –, amelyek inkább előremenekülnek, még többet kommunikálnak.

Ez a fékezés azonnal meg is látszott az outdoor piacon, amely az első fél évben az egy évvel korábbi teljesítményének a 60 százalékára volt képes a Hirdetők Világszövetségének adatai szerint.

A mindennapokban és szervezeti szinten ez úgy jelent meg, hogy egyik napról a másikra megváltoztak a napi teendőink és a prioritási arányok.

Látszólag ugyanazt a munkát végeztük home office-ból is, ám a koordinációs és támogató vezetői funkciók szerepe megnőtt, a személyes kommunikáció hiánya megnehezítette az információáramlást, nagyobb igény volt a támogató, napi szintű vezetői jelenlétre.

Bár az esztendő második felében javult a helyzet, ezzel együtt 2020 nem a legsikeresebb évek egyikeként vonul be az évkönyvekbe, ezért nem lenne szerencsés „új normálisként” értelmezni. Abban ugyan napról napra biztosabbak lehetünk, hogy az életünk soha többé nem lesz olyan, mint volt.

Abban is egészen biztosak lehetünk ugyanakkor, hogy minden követ megmozgatunk azért, hogy minél többet szerezhessünk vissza a régi életünkből.

Jó volna végre kimozdulni, háborítatlanul időt tölteni a barátainkkal, koncertre, moziba menni, gondtalanul és maszk nélkül shoppingolni, repülőre ülni, vagy csak az utcákon csatangolva bámészkodni – úgy élni, mint régen.