Külpolitikai előnyök a Covid-vakcinákból

Az új koronavírus elleni vakcinák megjelenésével kisebb verseny alakult ki a nemzetek között az oltások gyorsaságában. Világszinten jellemzően Izraelről esik szó, ahol a The New York Times szerint már összesen több mint hétmillió dózist adtak be, így a lakosság felét sikerült beoltani. A zsidó állam mellett több más kisállam is élen jár az oltások kiosztásában.

Bahreinben február végére sikerült száz főre számítva 17,5, az Egyesült Arab Emírségekben pedig 57,7 dózist beadni – ez az előbbi esetben 274 ezer adagot, az utóbbiban öt és fél milliót jelent.

Így 2021. február második felére a majdnem tízmilliós ország abszolút értelemben is több vakcinát használt fel, mint Németország, Oroszország vagy Franciaország.

Az emírségek gyorsasága a lakosság viszonylag kis méretén túl két okra vezethető vissza. Egyrészt Abu-Dzabi a világon elsőként, december elején engedélyezte véglegesen a kínai Sinopharm vakcináját, ezzel Pekinget is hetekkel megelőzve az oltási kampány elindításában. Ráadásul a kormány a kelet-ázsiai vállalatnál is magasabbra értékelte a vakcina hatékonyságát, ezzel is mutatva, hogy

semmiféle aggálya nincs a szer minőségével kapcsolatban.

Bahrein néhány nappal később követte a példát, a király pedig már december 16-án megkapta az ellenanyagot. A Sinopharm után egyébként a Pfizer–BionTech készítményét is bevezették, de egyelőre kisebb mennyiséget vásároltak belőle.

Másrészt a sikeres oltási kampányhoz sokat hozzátett a központosított állami egészségügy, valamint a centralizált információszolgáltatás. A hatóságok könnyedén tudtak közvetlenül kommunikálni a lakossággal, akár az állampolgárokról, akár a több millió külföldi munkavállalóról volt szó. Az öböl menti államok az új koronavírus-járvány előtt is igyekeztek jó minőségű egészségügyi rendszert fenntartani, az így teremtett jólléttel is megelőzve bármilyen demokratikus reformkezdeményezést.

Az Egyesült Arab Emírségek példája azt is megmutatja, hogy az imázsépítésen túl hogyan lehet egy kis országnak külpolitikai előnyt kovácsolnia az oltásokkal. Egyrészről a Sinopharm készítményének megvásárlásával és széles körű felhasználásával Abu-Dzabi nagyon sok jó pontot szerzett Pekingben,

hiszen a kínai vakcina nem esett át átlátható nemzetközi ellenőrzésen, és szüksége van olyan országokra, amelyek a hiányos dokumentáció ellenére hajlandók használni a terméket.

Az emírségek esete nagyban megkönnyíti Kínának, hogy a vakcinák globális terjesztésével mélyítse a befolyását Ázsiában és Afrikában. Mindezt az arab állam úgy vitte végbe, hogy közben az Egyesült Államok egyik kiemelt stratégiai partnere a térségben lassan három évtizede. Az emírségi–kínai (és általában arab–kínai) kapcsolatok mélyülésének következményei egyelőre beláthatatlanok, de az biztos, hogy a kérdés sok fejtörést okoz még Washingtonban.

Másrészt a helyi lakosság sikeres beoltásával párhuzamosan az emírség kormánya elkezdte felajánlani a rendelkezésére álló vakcinákat külföldiek­nek is, természetesen borsos áron. A hírek szerint a brit elit egyik klubjaként működő Knightsbridge Circle Dubajba repíti a tagjait, ahol 40 ezer fontért megkaphatják az oltást. Az akció ugyan Nyugaton felkavarta az állóvizet, de az emírség külpolitikáját nézve ez érdemben nem újdonság. Az arab állam a kormányközi kapcsolatok mellett eddig is nagy hangsúlyt fektetett az elitközi kapcsolatokra, ezzel is növelve informális befolyását a világban, különösen Nyugaton.

Harmadrészt az emírségek arra is felhasználja a vakcinapolitikáját, hogy kompenzálja az országot érő nemzetközi kritikákat. Az arab régióban, de különösen a palesztin területeken, nagy vihart kavart, hogy tavaly ősszel Abu-Dzabi békeszerződést kötött Izraellel, és diplomáciai kapcsolatokat létesített a zsidó állammal, ezzel a vádak szerint elárulva a palesztin ügyet.

A bírálatokra válaszul februárban az emírségek kormánya húszezer orosz koronavírus-vakcinát szállított a Gázai övezetbe, egy olyan területre, amely gyakorlatilag máshogy csak Izraelen keresztül tudna oltóanyaghoz jutni.

Persze ebben a lépésben sincs sok újdonság – az arab kormányok rendre igyekeznek a palesztinok támogatásával politikai tőkét szerezni a térségben. Az emírségek tehát nem csinált semmi mást, csak azt, amiben eddig is jó volt: kikerülte a kis mérete jelentette problémákat, és imázsépítésre, az elitek közötti kapcsolatokra fókuszálva mélyítette befolyását ilyen, kihívásokkal teli környezetben is.