Napos dilemma előtt áll az energiaszektor

Egy ősrégi szovjet vicc jár a fejemben: – Hallotta? Moszkvában a Vörös téren Lada autókat osztogatnak. – Hallottam, valóban, csak van egy kis különbség, nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Ez jutott eszembe, amikor egyébként kiváló újságíró-szerkesztő ismerősöm rám förmedt: no lám, a maga nagyszerű atomerőműve! Nem elég nekünk a koronavírus okozta csapások sora, még ezzel is baj van! Mert mi történt?

Az, hogy május 9-én a nap nagy részében 340 megawatt teljesítménnyel lecsökkent a paksi erőmű kettes és hármas blokkjának a kimenő teljesítménye!

Nos, valóban csökkenteni kellett az atomerőmű kimenő teljesítményét. Ami azért gond, mert az atomreaktorok folyamatos üzemelésre készülnek, és az ilyen beavatkozások károsan befolyásolják a tervezett üzemidőt. Akkor viszont miért csinálták? Az egyik fontos ok a kötelező átvétel. Mármint az, hogy a villamosenergia-rendszer köteles átvenni az ezzel is támogatott megújuló energiát használó erőművek áramát. Az említett napon igencsak meglódult ezeknek a termelése a napos idő miatt, a déli órák körül elérte az 1604 megawatt értéket.

Ebből a nálunk elsősorban preferált napenergiáé volt a döntő mérték (1422 megawatt), a szélé csekélynek mondható (182 megawatt).

Ráadásul ebben az időszakban az áramigény a termelés alatt maradt. Ebbe az eltérésbe nyilván belejátszik a járvány: a bezárt vagy csökkentett teljesítménnyel dolgozó üzemek és szolgáltató vállalkozások kisebb vagy akár teljesen elmaradó fogyasztása, illetve a hétvége. Az okozott műszaki nehézségeken túl anyagilag is kedvezőtlen volt ez a megújulókból származó túltermelés.

A kötelező átvétel miatt 36 forintot kell fizetnie a rendszernek, miközben az atomenergiáért mindössze a harmadát, vagyis 12 forintot kilowattóránként.

Tehát ebben az esetben tényleg megvalósult a „fosztogatás”, mivel egy lényegesen olcsóbban működő egység termelésének egy részét kellett kiiktatni a rendszerből a drágább kedvéért.

Ezekhez az adatokhoz még más megfontolandó összehasonlító értéket is érdemes figyelembe venni. Az egyik a fajlagos, vagyis a beépített teljesítmény egységére vetített anyagfelhasználásé. Meglehet, sokaknak meglepő, hogy az atomerőművek, ezek a hatalmas építmények fajlagosan sokszorosan kevesebb építőanyagot – egyebek között acélt, betont – igényelnek, mint a megújulókkal működők, azaz egy megawatt beépített teljesítményhez kevesebb anyagot kell felhasználni az atomerőművek esetében. A naperőművek fajlagos anyagfelhasználása az atomerőműének csaknem tizenötszöröse (!), a szélerőműveké pedig mintegy tízszerese. Azt is vegyük észre, hogy ez a talán meglepőnek tűnő arány mennyire fontos a klímavédelem miatt, hiszen ezeknek a szerkezeti anyagoknak a gyártása a klímaterhelésben főbűnösnek számító szén-dioxid-kibocsátás nagyobb részét adja (31 százalék), mint maga az energiatermelés (27 százalék). És ehhez hozzá kell tennünk, hogy a szél- és naperőművek hasznos élettartama csak harmada, sőt esetenként negyede az atomerőművekének.

A megújulók esetében a gyártásukból származó szén-dioxid-terheléshez még a leszerelésük és az ártalmatlanításuk okozta kibocsátás is hozzáadódik. Az Európai Unió közös kutatóközpontjának (JRC) tudós szakemberei kimutatták, hogy míg az atomerőműveknek a teljes életciklusukra vonatkoztatott fajlagos (vagyis egységnyi áramtermelésre jutó) szén-­dioxid-kibocsátása kilowattóránként 28 gramm, addig a naperőműveké 85 gramm. No persze ez még mindig sokkalta kevesebb, mint a klímaveszély szempontjából főbűnösnek kikiáltott szénerőművek kibocsátása.

Tegyük hozzá, hogy a megújuló energia termelése igencsak függ a természettől. Ezért némileg félrevezető a beépített teljesítményre hivatkozni, mert ha sokáig nem süt a nap vagy nem fúj a szél, ezek akár fogyasztóként is megjelenhetnek a rendszerben, mivel saját fogyasztásuk is van, ezért, ha például nincs szél, akár a csatlakozó villamosenergia-rendszerből kell kiegészítve táplálni őket.

Mi hát a megoldás? A válasz egyszerű, és a megoldás sem új: tárolás.

Vagyis ha túl sok a termelés, eltesszük a többletet, ha pedig megugrik az igény, elővesszük a tárolt energiát. Ilyen tároló lehet az akkumulátor (nem olcsó és nem is mindig teljes megoldás) vagy még inkább valamilyen magaslatra épített víztározó. Többlettermeléskor felnyomják a vizet, ha pedig megnő az igény, leeresztik, és a lezúduló víz energiája turbinákat hajt, azok pedig generátorokat. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy mivel a tárolás rendkívül fontos összetevő a megújulókkal való energiatermelésben, seregnyi új és újabb ötlet is kering a kivitelezésére. Sajnos a többségük műszakilag vagy anyagilag, esetleg mindkettő okán nem vagy alig megvalósítható.

Miközben nálunk is nagy lendülettel, sőt államilag is támogatva épülnek főleg a naperőművek, a tárolás kér­dése nincs megoldva.

Ezért kellett a szükségszerűen folyamatosan és a megújulóknál lényegesen olcsóbban működő paksi reaktorokat visszaszabályozni. És ezt a helyzetet egyes zöld, sőt sötétzöld atomellenes újságírók és szerkesztők úgy próbálták tálalni, hogy már megint valami hiba történt az atomerőműben, mert 340 megawattnyi teljesítményt ki kellett iktatni. Nos, a fentiek fényében osztogattak vagy fosztogattak?