BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
digitális szolgáltatási szerződések

Átalakulóban a digitális fogyasztói adásvétel szabályai

Az új előírások megismerése és a vállalkozások általi sikeres alkalmazása mindenképp izgalmas, akár maga a digitális fejlődés, ami viszont nem áll meg – vagyis azt, hogy kiállják-e és meddig az idő próbáját az új szabályok, a jövő dönti el.
2021.07.13., kedd 18:33

Az Európai Unió úgy döntött, ideje hozzáigazítani a meglévő jogszabályi előírásokat a mai digitális kor kérdéseihez, és célul tűzte ki egy egységes digitális belső piac megteremtését, prioritáskét kezelve a fogyasztók és a tisztességes verseny hatékony védelmét is. Ennek jegyében a technológiai fejlődésre, a digitális piac jelentette kihívásokra koncentrálva két irányelvet is megalkotott még 2019-ben, amelyek átültetési határidejét 2021. július első napjában, alkalmazási idejét pedig 2022. január elsejével határozta meg, és amely irányelvek – szemben a jelenleg még hatályos vonatkozó irányelvekkel – már úgynevezett maximum harmonizációt céloznak meg.

Fotó: Shutterstock

Ez utóbbi leegyszerűsítve egyrészt azt jelenti, hogy a szövegezésüket a tagállami jogalkotók szinte egy az egyben át kell hogy vegyék azon tagállami jogszabályok megalkotásakor, amelyekkel megvalósulhat az átültetés, továbbá azt is, hogy

a tagállamok az irányelvekben foglaltaknál szigorúbb előírásokat nem alkothatnak, még a fogyasztók védelmének fokozottabb biztosítása érdekében sem.

Ez a két irányelv pedig nem más, mint a 2019/770-es EU-irányelv a digitális tartalom szolgáltatásáról, illetve a digitális szolgáltatási szerződések egyes vonatkozásairól, valamint a 2019/771-es EU-irányelv az áruk adásvételére irányuló szerződések egyes vonatkozásairól, beleértve az áru fogalmába a digitális elemeket tartalmazó árukat is. Digitális tartalom pedig lehet bármilyen digitális formában előállított és szolgáltatott adat, mint például az operációs rendszerek, az alkalmazások és bármely egyéb szoftver, míg az áruhoz kapcsolt digitális szolgáltatás lehet például egy navigációs rendszerben a forgalmi adatok, vagy okosóráknál az egyénileg kialakított edzéstervek folyamatos biztosítása.

Az új szabályozás egyik sarokpontja, hogy a digitális szolgáltatások esetében máshogyan kell érteni a szerződésszerű teljesítést,

így például a szerződésben megállapított frissítések teljesítésének elmaradása szerződésszegést, úgynevezett hibás teljesítést jelent, illetve alapvető  eladói kötelezettség az úgynevezett biztonsági frissítések fogyasztóknak történő rendelkezésre bocsátása is annak érdekében, hogy a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűsége fennmaradjon. 

Ami az átültetést illeti, kiemelést érdemel, hogy olyan rangos hazai jogszabály módosítására is sor került, mint például a polgári törvénykönyvünk, amelynek jövő év január elsejétől módosulnak a hibás teljesítésről szóló egyes rendelkezései fogyasztói szerződések esetében: amennyiben digitális szolgáltatást vagy egy termékhez kapcsolódó digitális elemet is tartalmazó szolgáltatást vásárol a fogyasztó, akkor kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a kötelezett költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki. Fogyasztói szerződések esetében ilyen forgatókönyvre nem ad lehetőséget majd a Ptk. jövő év január elsejétől. Módosították a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződésekről szóló 45/2014 (II. 26.) kormányrendelet is számos ponton, amelyek kapcsán említésre méltó, hogy a szerződéskötést megelőző,

a szerződés lényeges feltételeiről szóló tájékoztatásokat olyankor is biztosítani kell, ha a fogyasztó a személyes adataival „fizet”,

vagyis, ha személyes adatokat szolgáltat a vállalkozás részére, és nem pénzt, valamint közérthető tájékoztatást kell hogy kapjon a fogyasztó az értékesítés utáni szolgáltatások meglétéről, feltételeiről, sőt az esetleg alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésekről, a kompatibilitásról és interoperabilitásról is. Kompatibilitás alatt értve az áru azon képességét, hogy együtt tudjon működni olyan hardverrel vagy szoftverrel, amellyel az azonos típusú árukat általában együtt használják, anélkül, hogy ehhez az árut, a hardvert vagy a szoftvert át kellene alakítani, míg az interoperabilitás alatt azt értve, hogy együtt tudjon működni olyan hardverrel vagy szoftverrel, amely eltér attól, amellyel az azonos típusú árukat általában együtt használják. Záró gondolatként annyit, hogy az új előírások megismerése és a vállalkozások általi sikeres alkalmazása mindenképpen izgalmas, akár maga a digitális fejlődés, ami viszont nem áll meg – vagyis azt, hogy kiállják-e és meddig az idő próbáját az új szabályok, a jövő dönti el. 

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.