Átlagbér- vagy keresettömeg-emelkedés? – a két statisztika jelentősen elvált egymástól

Magyarországon az átlagkeresetek a koronavírus-válság kezdetéig tartósan 10 százalék feletti ütemben növekedtek, azonban a válság is csak kismértékben vetette ezt vissza, hiszen 2020-ban is 9,7 százalékos növekedést tapasztalhattunk. Az átlagkeresetek a teljes munkaidőben alkalmazásban álló személyeknek kifizetett alapbért, bérpótlékot, kiegészítő fizetéseket, prémiumot, jutalmat és a 13. és további béreket egyaránt tartalmazzák, a részmunkaidőben foglalkoztatottak bérét nem veszik számba. Az átlagkeresetek növekedési üteme idén júniusban megtört, és már csak 3,5 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, de ezen növekedést a 2020 júniusában kifizetett egyszeri orvosi prémiumok okozta bázishatás eredményezte. 

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számított) átlagkereset 7,7 százalékkal növekedett éves alapon, azaz továbbra is jelentős bérkiáramlás van. Júliusban már látható is, hogy az átlagkeresetek növekedése továbbra is magas maradt, 7,9 százalékkal növekedtek éves alapon. Az átlagkeresetek reálnövekedése 2018–2019-ben átlagosan 8 százalék feletti volt, míg tavaly 6 százalék. A reálnövekedés üteme 2021 első hét hónapjában tovább csökkent, átlagosan 4 százalékra, ami a magasabb infláció következménye. Ezen magasabb infláció a feszes munkaerőpiac, vagyis az alacsony munkanélküliség megtartása és a válságból való gyors kilábalás együttes fennállásának természetes következménye.

Keresettömeg alakulása

Annak érdekében, hogy világosabb képet kapjunk a hazai bér- és munkaerőpiaci folyamatokról, mindenképpen érdemes az átlagkereset alakulása mellett a keresettömeget is vizsgálni. A keresettömeg tartalmazza az összes alkalmazásban álló, teljes és részmunkaidőben dolgozó személy bérét (ugyanazokat a tételeket, amiket az átlagkeresetnél is számba vesz a statisztika). Ebből fakadóan, míg az átlagkereset növekedési ütemében kismértékű visszaesést okozott a koronavírus-válság, a keresettömeg növekedési ütemének visszaesése – többek között a részmunkaidősök számának emelkedése és a részmunkaidő csökkenése miatt – már látványos volt. 2021 júliusában a teljes keresettömeg növekedési üteme 15 százalék volt az előző év azonos időszakához képest (ez részben a részmunkaidősök arányának növekedése, a munkaidő emelkedése okozta bázishatás következménye, valamint a foglalkoztatottak számának növekedése miatt). Összességében azt láthatjuk, hogy a bruttó keresettömeg növekedési üteme az elmúlt egy évben dinamikusan emelkedett, ami nemcsak a koronavírus-járvány időszakában tapasztalt folyamattól tér el, hanem az előtte lévő két év trendszerű csökkenésétől is. 

Ezenfelül érdemes megemlíteni, hogy 2021-ben az átlagos bruttó keresettömeg növekedése közel 15 százalékot tett ki, ami jócskán meghaladja a Covid–19 megjelenése előtti két évben átlagosan tapasztalt 11 százalék körüli szintet. Ez is mutatja, hogy a koronavírus miatt történő elbocsátások helyett az elmúlt fél évben Magyarországon már a gyors kilábalás miatt egyértelműen az új munkahelyek teremtése, betöltése és a részmunkaidő csökkenése volt jellemző. 4,7 millió ember dolgozik, ami historikus csúcsnak tekinthető, és a munkanélküliségi ráta is ismét 4 százalék alatti. 

Az átlagkeresetek és a teljes keresettömeg 2020 elejéig együtt mozgott, de a részmunkaidőben foglalkoztatottak számának növekedése miatt a két mutató növekedési üteme elvált egymástól. A 2020 tavaszán bevezetett, sokszor magyar „Kurzarbeitnek” nevezett munkahely-megőrzési támogatás következtében a korábbi években tartósan 12 százalék körül alakuló részmunkaidősök aránya 19 százalékra növekedett. Ezen munkaerőpiaci átrendeződés miatt válhatott el az átlagkereset és a keresettömeg növekedési üteme 2020 nyarán. Ezt követően a munkaerőpiac visszarendeződésével a két növekedési ütem ismét közelített egymáshoz, míg idén tavasszal – főként a bázishatás következtében – elkezdődött a trend megfordulása.

Részmunkaidő alakulása

A ledolgozott munkaórák számát megvizsgálva nem meglepő módon 2020-ban valamennyi európai uniós országban csökkenést láthatunk az előző évhez képest, azonban divergencia van az államok között. 

A főállásban ledolgozott munkaórák száma valamennyi mediterrán országban szinte 20 százalékkal esett vissza, ami jelentősen meghaladta az EU-ban jellemző 12 százalékos visszaesést. Hazánkban az uniós átlagtól elmaradt a munkaórák csökkenése, hiszen 8 százalék alatt maradt a visszaesés. A legkisebb visszaesést az EU legfejlettebb régióiban tapasztalhatjuk, a skandináv államokban, Luxemburgban és Hollandiában, ahol átlagosan 5 százalék körüli visszaesés volt. A munkaórák számának visszaeséséhez érdemben hozzájárult az, hogy az országok a járvány hatásai elleni védekezésben mindenképpen el akarták kerülni az elbocsátásokat, és ösztönözték a vállalatokat a munkaerő megtartásában, még ha csökkentett munkaórában is (ahogyan Magyarországon is volt munkahely-megőrzési program).

Ebből fakadóan érdemes összevetni, hogy miként alakult országonként a munkanélküliségi ráta a vizsgált időszakban. Ha összevetjük a ledolgozott órák visszaesésével a munkanélküliségi ráta alakulását, akkor azt láthatjuk, hogy enyhe korreláció van a munkanélküliség változása és a ledolgozott munkaórák változása között. Görögországban és Olaszországban a például a munkanélküliségi ráta csökkenése mellett esett vissza a munkaórák száma, tehát inkább munkaórában történt alkalmazkodás. Valamelyest árnyalja a képet, hogy a munkanélküliség ráta csökkenése mellett az aktivitási ráta is enyhén mérséklődött, vagyis az inaktív emberek száma emelkedett. Spanyolországban és Portugáliában jelentős munkaidő-csökkenés történt, miközben a munkanélküliségi ráta is növekedett. Ezen országok voltak a legkevésbé képesek ellenállni a koronavírus-válság okozta sokknak, és a gazdasági helyreállásuk is várhatóan lassú lesz.

Ezzel szemben az EU-átlaghoz képest kisebb mértékben esett vissza a balti országokban a munkaórák száma, viszont a munkanélküliségi ráta az egyik legjobban nőtt az EU-ban, tehát így alkalmazkodott a munkaerőpiacuk. Magyarországon az egyik legkisebb volt a ledolgozott munkaidő-csökkenés az EU-tagállamok között, miközben a koronavírus járvány előtti közel teljes foglalkoztatottsághoz képest sem emelkedett kiugróan a munkanélküliségi ráta 2020 végére. 

A szerzők a miniszterelnöki gazdasági főtanácsadó irodájának munkatársai.